SZÍVET ADUNK AZ ÜZLETHEZ! Az üzleti életben teljesen új, forradalmi elképzeléssel rukkolt elő egy kis csapat, akiknek a vezetője Varga István. Istvánt már több, mint…
és egyéb érdekes összefüggések Február 10-én kezdődik és kezdi meg áldásos tevékenységét a Fa Sárkány éve. Számomra legalábbis, mert lesznek, akik számára ez kevéssé tűnik…
A kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek számos új szabálynak kell megfelelniük: biztonsági osztályokba kell sorolniuk az IT rendszereiket, és gondoskodniuk kell azok ésszerű, kockázatokkal…
Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek…
Nemek harca a nyelvben (is) Ha azt írom, gendernyelvészet, ki mit asszociálna hozzá? Leginkább szivárványszínű ruhákba bújt nemtelen tömeget, akik azért tüntetnek, hogy semleges névelővel…
A középvállalatok közel fele már figyelembe veszi az ESG (Environmental – környezeti; Social – társadalmi; Governance – irányítási) szempontokat a beszállítók kiválasztásánál, és több mint…
…avagy miért fontos a pihenés nehezített fogantatás esetén (is)? Végre itt a nyár! A nap könyörtelenül süt, és az ember legszívesebben kitörölné a „munka” szót…
Arno Stern életműsorozat 1. rész A szabad festés divatos fogalomnak tűnhet; ám Párizsban már több mint 70 évvel ezelőtt nyitott meg a Festőhely, amely a…
Az amerikai lakosság több mint kétharmada tartja valóságosnak a klímaváltozást, csaknem négyötödük az elmúlt öt évben megtapasztalt olyan extrém időjárási jelenséget, amelyet részben a klímaváltozásnak…
Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy 2 órát, hétvégenként pedig csaknem 3 órát töltenek…
