Különleges riportot sikerült csinálnom Boldog Lucával a május második felében lezajlott Budapest ComicCon kapcsán, melyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg Magyarországon. Beszélgetésünk alatt Luca pont…
Szeretem a szerkesztőségi megbeszéléseket. Mindig van olyan témája a többieknek, ami felkelti az érdeklődésemet és alig várom, hogy olvashassam a kollégák cikkeit róla a következő…
Pont, mint a Párom kislánya, Lilirózi. Akit még sosem láttam unatkozni, amióta ismerem Őt. Nagyjából ebben az egyetlen dologban hasonlítunk egyébként. S bár nemigen emlékszem,…
Elhatároztam valamit, közhírré tettem, aztán jött A Nagy Rendező és átírta a forgatókönyvet mondván: „hohó barátocskám, nem úgy van ám az, ahogy Te képzelted” Így…
Gyurkovics Eszter Gyurkovics Eszterrel már hónapokkal korábban elkezdtünk egyeztetni a riport időpontjával kapcsolatban. Mégis február eleje lett mire ténylegesen sikerült leülnünk beszélgetni. Hiszen az év…
A TÚLÉLÉS MŰVÉSZE Következő interjúalanyom – bár mint ez hamarosan kiderül a következő beszélgetésből a régi énje nem ilyen volt – szeret a háttérben maradni.…
Mindezidáig míg lapzárta előtt 2 nappal le nem ültem a laptopomhoz, nem voltam benne biztos, hogy írok a karácsonyi számba… Aztán egyszer csak derült égből…
A Multifunkcionális Multiinstrumentalista – beszélgetés Szász Dáviddal Két, számomra nagyon kedves hölgy kollégám után, következzék a Csapat első férfi tagja, aki igent mondott a kérésemre,…
Kovács Katalin – Hát erre piszok nehéz válaszolni. (nevet) Legalábbis az első részére mindenképpen. De amennyire ismerlek, a beszélgetés végére segítesz ezt kibogozni nekem. A…
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány Zuglóban, akit Boginak hívtak. Bogi Szülei nem akarták, hogy ott kezdje meg a tanulmányait, ahova körzetileg…
