– Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire idióta? Ez meg mi a franc itt? Hányásom van tőle!

Csörög a telefon, a nő felveszi.

– Szívélyesen üdvözli Önt a Mindent Elintézünk Kft. A nevem Szabó Irén. Mit tehetek Önért? – Á, te vagy az! Hogy vagy, Bettikém? Igen, igen kedves. Nem, azt a tegnapi listában találod. Nagyon szívesen, máskor is! – énekli a telefonba csengő-bongó hanggal, majd leteszi.

– Teljesen bolond ez a nő? Még erre se képes? Idióta! Tisztára idióta! Mindjárt hányok! – dünnyögi maga elé.

Jön egy e-mail.

– Ez egy gyökér! Hogy képzeli ezt? Utálom. Utálom, utálom, utálom! – kiabálja maga elé. Ez egy hülye.

Felveszi a kagylót, tárcsáz.

– Na, hogy vagy mindig, kedves? – kérdezi negédesen.

Ma van a születésnapod? Komolyan??

Énekelni kezd.

Boldog szü-li na-pot, boldog szü-li na-pot, boldog szü-li na-pot Gabi! Boldog szü-li na-pot!

Írtam a hét elején egy e-mailt. Tudnál intézkedni ebben az ügyben? Nagyon fontos lenne.

Ok, rendben. Köszönöm szépen! Legyen csodaszép napod! – kedveskedi, majd leteszi a telefont.

– Idióta. El se hiszem! Hol születik ennyi idióta? Hányadék.

Bejön egy kolléga az irodába, akivel lezajlik mindennapos, rutinszerű beszélgetésük:

– Helló-belló! Mi újság van? Minden rendben?

– Á, szia! Igen. És veled, minden ok?

– Igen. Szép időnk van ma, nemde?

– Valóban remek az időjárás.

– És, jól vagy?

– Csodásan, köszönöm!

– És te hogy vagy?

– Fantasztikusan!

– Akkor én viszem is a postát.

– Persze. Legyen szép napod!

– Köszönöm kedvességed! Neked is!

A kolléga kimegy az irodából.

– Hogy ez a gyakornok mindig milyen kedves! Rendkívül udvarias!

Ismét csörög a telefon.

– Szívélyesen üdvözli Önt a Mindent Elintézünk Kft, a nevem Szabó Irén, mit tehetek Önért? – dalolja a kagylóba. Hogyne, mi sem természetesebb! Persze, semmiség. Önnek is csodás napot kívánok! – duruzsolja mézédes hangon, majd leteszi a kagylót.

– Idióta. Ez egy komplett idióta! Esküszöm mindjárt hányok!

S amint e szavak ajkait elhagyják, hirtelen erős öklendezésbe kezd, és sugárban beteríti az íróasztalt.

Szalad ki a mosdóba, de nem bírja tartani. Végighányja az irodát, a folyosót, egészen a mellékhelyiségig. A wc csésze fölé görnyedve még mindig jön egy adag. Sugárban.

Mintha mérget evett volna, hosszú-hosszú ideig, s a szervezete most egyszerűen megelégelné, és kilökné. Megkönnyebbülten rogy a földre, a fehér porcelánba kapaszkodva. Egy darabig a padlót fogja, majd lassan sikerül feltápászkodnia. Megmosakszik, és a tükörbe néz. Arca beesett, szeme karikás. Egy élőhalott néz vissza rá.

Egyszer csak, ki tudja honnan, egy gyönyörű fehér galamb száll a vállára. Engedi magát megsimogatni. Egy darabig elidőzik a nő vállán, majd ahogy érkezett, azon mód el is tűnik a semmibe.

Régóta nem érzett felszabadultság lesz úrrá rajta. Minden olyan könnyűnek, lágynak tűnik. Mintha mázsás köveket emeltek volna le a szívéről.

Egyszerűen minden szép, és rózsaszín. Minden olyan jó.

Olyannyira hatalmába keríti ez az érzés, hogy teljesen megfeledkezik a munkáról, az irodáról, a cukorszirup sablon mondatokról. Egyenesen a kijárat felé veszi az irányt. Arcán boldog mosoly ül. Taxit fog, és elviteti magát a város legszebb parkjába. Ezúttal egyszerű, természetes.

Leveti a cipőjét, hanyatt fekszik a fűben. Mosolyog, és élvezi a lágyan simogató szellőt.

Elhatározásra jut: véget vet a mindennapos túlóráknak, a szombati, a vasárnapi munkának, a szabadság alatti e-mailezésnek. Elég volt.

Másnap jelentkezik egy virágkötészetbe, ahová fel is veszik. Megtanulja a csokorkészítés csínját-bínját, és elégedetten mosolyog, valahányszor öröm tükröződik vissza az emberek arcán csodás alkotásai láttán.

Az áldásos tevékenységtől egészen kivirul. Meggyógyul a lelke. Nem bájolog senkivel. Többé már nem képes rá. A szeretetlenség kemény burka végleg leolvad szívéről.