„Indulunk itt az idő

Kimondani nincs lehetetlen

Megüzente a teremtő

A világ a kezünkben.” (ROAD)

Egyre erősebben érzem én is: most van itt az idő lépni, kérni, választani. A szívteremtések idejét éljük. A nagy ÉN-t, belső világunkat kivetíteni a fizikaiba – most mindennél erősebb hívó szó. Szerelem kell! Az igazi, amitől hevesebben ver a szíved, tiszta vágy, mit lélekláng táplál. Hagyd, hogy elragadjanak érzelmeid! Egekbe nyilalló vágy legyen álmod rebbenése – a földről az égbe szállj, majd ismét szállj le a földre – képeid hullámzó élménymozaikját sóhajtsd át e földre.

Nincs csodálatosabb, mint áradni a történések végtelen óceánjával. Morajlásában alámerülni, mélyében átfordulni, hogy felszíni csillanásában megláthasd magadat a mindenség tükrében ragyogni. Állandó ár-apály lelked hullámzása: mindaz, amire vágysz, folyamatosan áramlik feléd. Nyisd fel kemény páncélodat, s feltárulnak lélekvilágod igazgyöngyei. Mit felszabadítottál magadban, ékességeddé válik, büszkén viseld bizonyítékát.

Kimondhatatlan bőségben élsz: képzeleted patrónusa alatt a nulla kongó ürességéből égi muzsikaszót fakasztani gigászi hatalom. Ráébredni saját erődre ajándék. Magadat adni a világnak bátorság. Életedet a magad kozmoszából irányítani a létező legnagyobb kaland. Belső varázspálcád fénye mutatja az utat. Nem kell aggódnod a miképpen miatt, hisz te magad vagy a „hogyan”, a változó tényező egy állandónak hitt világban.

Teremtünk – de mi végre? Miért adatott az emberiségnek az igézet eme formája?

Nem adhatsz mást csak mi valójában vagy, s örökül is csak azt hagyhatod, mi megérintette lelkedet. Az előttünk élt földi vándorok tapasztalásai soha el nem múlnak, láthatatlan ködként ülnek meg vállunkon. A régmúlt piócaként tapad rá jelenünkre, bekapcsolva minket az idő körfogásába. Hídként feszülünk múlt és jövő között, irányunk az örök emlék, forrásunk a kollektív tudatalatti. Sajátos leképző-rendszerünk megszűri a beáramló információ-felhőt, filterén fennakad minden oda nem illő, egyedidegen. Elillan mi elhanyagolható, elválik a becses a hitványtól, a páratlan elixír cseppenként születik a kohó tüzének nyomása alatt. Ami kiárad, s belőlünk az éterbe párolog, az a mi örökségünk, energialenyomatunk, ebből fog táplálkozni az utánunk jövő generáció. Feladatunk átmenteni mindent, mit a jövendőbe a múltból átvinni érdemes. Minden dolog nagyobb és értékesebb lesz, ha hozzáadunk valamit. Nagyot álmodni épp ezért az első lépést jelenti ahhoz, hogy nagyobbat teremtsünk most, és a jövő generációja számára. Azt vedd át a múltból, ami egy szebb jövő épülését szolgálja. Óriási felelősség van rajtunk. Varázspálcát kaptunk kezünkbe, szabadon dönthetünk arról, mire fordítjuk mágikus erejét. Azt kívánom, addig maradjak e földön, míg nem lesz az emlék gyönyörű szép, mit magam után hagyok.

Nem sietek. A vágyaim megvalósulásának útján járni – ez adja az életem igazi értelmét. A megtapasztalás csodája visz előre a képzelet és a valóság mezsgyéjén. Taposom az utat. Ösvényt adok az utánam jövőnek, amin átgyalogolhat a létezés egy csodálatosabb verziójába. Végső vágyam, hogy az út legvégén, teremtéseim halma fölött állva elmondhassam: érdemes voltam rá.