Itt vagyok a Balatonon, épp pihenek és megadom a testemnek, amire vágyik.

Kedves Test, jó sok Nézőpontunk van róla. Szeretjük, megvetjük, sanyargatjuk bántjuk, kiszipolyozzuk, elutasítjuk és haragszunk rá.

„Gyűlölöm a testem, annyira ocsmány, hogy hízik még a légvételtől is” Ismerős?

Hasonlítgatás, szidalmazás, saját magunkból csinálunk karikatúrát és kicsúfoljuk magunkat. Pedig amiben élsz, azt te teremtetted, vagy tudatosan, vagy tudatlanul, a tévhiteiddel, vagy más tévhiteinek a bevételével. Majd bántod magad. Itt az idő felelősséget vállalni és kitakarítani a hitrendszereket.

Gondoltál-e arra, hogy milyennek kéne lennie a testednek? Gyűlölöd-e?

„Ilyennek kellene lenni, akkor elfogadható.” Akkor jobban szeretnének. Jobban érvényesülnék! Mit látsz a tv-ben, amit készpénznek veszel, hogy csak a 90/60/90 az elfogadható, minden, ami attól eltér elutasítandó, szégyellni való, hányadék és gusztustalan. Ha nem úgy nézek ki, ha netán van narancsbőröm, akkor én már nem vagyok értékes? Érdemes? Akkor 10 pontos nőről, 6 pontosra zuhanok? Akkor én már nem is vagyok olyan szép? Nem érdemlek fullos pasit? Igaz szerelmet? Mert fullos pasit csak az érdemel, akinek ilyen meg olyan hosszú és tökéletes a combja, nem narancsbőrös, kockás a hasa, bokáig ér a haja és tökéletes? Ez tényleg igaz? Vagy csak elhitted, hogy ez így igaz?

Hiszel abban, hogy tudod a tudatodat formálni? A tudatoddal pedig a testedet formálni?

Volt már rá példa nálad, hogy azt kezdted mondogatni, „mire ezt megcsinálom, kihullik a hajam. Vagy. Mire ezzel elkészülök, megőszülök.”? Én tudatlanul mondogattam magamnak az őszülős részt. 14 évesen gyakorlatilag megőszült a fél fejem, mire egyszer tanulásnál éber lettem erre a kijelentésemre. Azóta inkább azt mondogatom, hogy mire ezzel elkészülök bokáig ér a hajam.

Érted a lényeget? Hogy legyen a tested álomtest, ha te folyamatosan az ellenkezőjét erősítgeted, szidod, elutasítod, undorodsz attól, amit valójában te rendeltél meg. Mintha megrendelnél egy ruhát, majd felháborodnál, amiért pontosan azt küldték. Téboly! Szemléld a magadról másoknak, valamint ami fontosabb, a magadról magadnak mondott gondolatokat és mondatokat.

Most pedig pár gondolat a szégyenről. Voltam pár éve Tenerifén egy barlangban, a hippi beach-nél, ahol anyaszült meztelenül mászkáltak az emberek. (erről a sztorimról a decemberi Magazinban olvashatsz bővebben) no de amit ott megtapasztaltam az az volt, hogy mindegy volt ki hogyan néz ki, hány kiló, lóg-e a melle, szőrös-e, 20 cm-es-e vagy csak 5 cm, szeretet volt. Szégyenmentes övezet volt, ahol emberek szerették, elfogadták, tisztelték egymást, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül. Túl láttak a testen és látták egybe az emberi lényt, a csodálatos lelkével együtt. Én meg, aki edző is vagyok és mindig figyeltem magamra, nem mertem levetkőzni, nem mertem sebezhetővé válni, mert akkor csúfolhatnak, bánthatnak, kinevethetnek, megalázhatnak és szó szerint védtelenül állok ott. Szégyenkeztem.

Nagyon sokat tanultam ott a szégyenről, meg persze egy idő után arról, milyen túl a szégyenen, felszabadultan vállalva önmagam lenni. Hogy nem nevetnek ki, hogy elfogadnak, nem ítélkeznek. Hogy milyen, amikor a testemet a napsugár és az óceán közvetlenül éri. Mint egy újszülött, úgy éreztem magam. Ott jöttem rá, hogy ez a rengeteg szégyen és kielégíthetetlen elvárás hegyek csak a fejünkben léteznek és nem ez a normális.

Azóta sokszor jött elő bennem a szégyen téma és dolgozom is vele mind a mai napig. Mikor éreztem először? Ki által? Enyém egyáltalán? Miért érzem, hogy valid? Vajon igaz volt valaha? Stb.

Ezeken ti is menjetek nyugodtan végig. De ebben a cikkben vissza térünk még a kérdésekhez.

Sokáig nem érdekelt az Élet. Készpénznek vettem azt, hogy élek, hogy látok, hallok érzékelek. Aztán amikor meghalt a testvérem (erről is olvashattok a januári magazinban) nagyon jelenlétbe kerültem.

Valahogy átértékelődött sok minden. Valahogy ezáltal és a meditáció gyakorlása által sokkal inkább kezdtem belakni a testem és nem csak használni tudatlanul. Sokkal több érzékelés került elő és egyszerűen visszaléptem kettőt hátra. Sokat halljuk ezt a légy hálás, mert van két kezed stb., mert mások tolószékbe kényszerültek. De ez valahogy nem hozza el senkinél azt, hogy tényleg hálás legyen a testéért. Sajnáljuk őket, de úgy vagyunk vele, oké, de én látok, hallok, járok és ez teljesen normális. Nem is gondolkozunk el azon, hogy ez ajándék. Csak a napi problémákon: több pénz, szerelem, új kocsi, lakás kellene.

Aztán amikor elkezdünk közelebb kerülni Önnön magunkhoz, elkezdjük megfordítani a nézőpontunkat, akkor jövünk rá, hogy a gazdagságunk már létezik, hogy mindennap azok vagyunk, és mennyire szerencsénk van. A külvilágtól befele kezdünk fordulni, rájövünk arra, hogy valójában nincs probléma. Hogy ez a test a legnagyobb ajándék. Az, hogy ezzel a testtel megélhetek örömöt, megélhetek szenvedélyt, ezzel a testtel láthatok, járhatok, eljuthatok általa A-ból B-be, kifejezhetem magam a hangommal, kreatívat alkothatok a kezeimmel. Ölelhetek a karjaimmal. Ez a csoda. Az, hogy hallhatom az énekes madarak hangját, vagy az óceán moraját, hogy illatozhatom a tavaszi friss virágok illatát, érezhetem a finom csokoládé szuflé ízét, gyönyörködhetek egy fűszálon csüngő esőcseppen, tapasztalhatok és megérint valami annyira, hogy forróságot érezzek a mellkasomban és elöntsön az öröm. Ezek a csodák. Nem, ez nem alap! Nem egyértelmű, hogy jár nekem a két kéz, két láb és egyebek. Ez mind ajándék. Ha innen szemléled, akkor minden nap már eleve szerencsés.

Túlságosan beleragadtunk az individuumba. Az én felfogásom szerint a testet azért kaptuk, hogy a lélek, ami ideköltözött egy időre, a Földre ezen keresztül élhessen meg életérzéseket, tapasztalásokat, örömöt, bánatot, fejlődjön az éberségben és tudatosságban szerelem, pénz, barátság, veszteség, stb. által. Nem azért vagy itt, hogy földhöz ragadj és egyél, szexelj, dolgozz és meghalj, hanem hogy fejlődj ezek által, fejlődjön a lélek, a megoldási eszköztár, oldódjanak a blokkok, oldódjon a ragaszkodás, ne az elmédből és reakcióidból létezz. Véletlenül beleragadunk a testbe és a testi dolgokkal leföldeljük magunkat, pedig inkább szárnyalnia kellene a lelkünknek a test általi tapasztalásokon keresztül.

Sokszor van az, hogy akkor kezdjük el megbecsülni, hogy van valamink, ha már nincs. Pl.mennyire fontos számodra a szaglás – akkor derül ki, amikor nincs, mondjuk két hétig. Mennyire fontos, hogy tudj segítség nélkül felülni, akkor derül ki, ha egy ideig nem tudsz. El tudod kezdeni a tested és lehetőségeid megbecsülését anélkül is, hogy át kelljen élned a hiányát?

Sokat segít nekem a buddhista meditáció, ez tény. A Samata egyik előkészítő részéhez tartozik az, hogy képzeljük el, hogy meghaltunk. Nincs tovább ez a test.

„KI akkor az ÉN? Ha nincs tovább a test. Akkor kicsoda az ÉN?”

Én megmondom őszintén, annyira életszerűen bele tudom élni magam, látom, ahogy bolyong a lélek és nem tud senkit megölelni, nem tud megszólalni, hogy utána olyan hálás vagyok ennek a testnek, hogy le tudja mozogni, amit a lelkem mutatni akar, és még itt van velem.

Ítéletek az Ételekről:

Mennyit eszel? Azt eszed, amit kíván a tested, vagy azt, ami van és muszáj? Megeszed-e az egészet, mert Szudánban éheznek az emberek és bűntudatod van, vagy ott hagyod, amit nem kívánsz már? Ott mered-e hagyni azt, ami már nem esik jól akkor is, ha mások megszólnak? Rossz érzésem volt és bűntudatom nekem is, hogy megveszem hatezerért az indiai ételt és negyedet eszek. Ám be tudom csomagoltatni és vagy hazaviszem, vagy odaadom az utcán a hajléktalannak.

Figyelj a megérzéseidre, pl.: érzed, hogy nem kell a rizs, elég a Nann kenyér, de nem, az agyad azonnal birtokolni akar, meg nem éhen halni, ezért te megrendeled a rizst is, miközben belül érzed, hogy nem kell. Aztán persze nem bírod megenni. Kérdezd meg mindig a tested, mit kíván, mit szeretne, mennyit szeretne? És ne írd felül! Akkor se, ha ő most kakaós csigát szeretne, neked meg van nézőpontod arról, hogy a kakaós csiga hizlal, olyat nem szabad enni. Bízz a testedben. Ne az agyadban, hanem a testedben. Figyelj a testedre. Mit mond, halld meg.

Nézz rá ezekre, értek-e téged hasonló mondások:

„Addig innen fel nem állsz, amíg meg nem etted az egészet, ami a tányérodon van /a brokkolit/ kelbimbót. Örülj, hogy ehetsz most ilyet. Addig edd, amíg van.”

Például nekem egyik régi párom rám erőltette, hogy megegyek mindent, ami a tányéromon van, megalázást éreztem a család előtt – megettem, nehogy megszóljanak vagy tiszteletlennek gondoljanak. Az lett a praktikám, hogy kevesebbet szedtem, és mindig inkább szedek újra.

Merünk-e nemet mondani és önmagunk mellett kiállni? Pl.: én gyűlölöm a Rafaello-t. Régen, ha ezt kaptam, elfogadtam, és ha elvárták tőlem annak ellenére, hogy öklendeztem tőle, megettem egy-egy darabot, nehogy megbántsak másokat, közben meg önmagamat bántottam meg. Azt tanuljuk, hogy nem illik ezt meg azt, valamint félünk attól, hogy kiközösítenek minket.

Most már megköszönöm a gesztust és megmondom, itt hagyom szeretettel, mert én nem szeretem.

Nagyi főztjére mersz-e nemet mondani, ha erőlteti rád? „Nah, csak egy falatot, nem hizlal!” „Csomagolok neked.” Értsétek meg, hogy ha ti kedvesen megmondjátok akárkinek, hogy nem kéritek és ők ezt nem hallják meg/nem fogadják el, akkor itt nem neked kell szégyenkezni és rosszul érezni magadat, hanem nekik kellene, mert nem tartják tiszteletben a nemet.

Itt nem te vagy a tiszteletlen, hanem ők, amiért nem fogadják el azt, hogy nemet mondtál. Mint régen a tukmálós porszívó ügynökök. Tehát nézd meg, nem veled van a baj. Ők nem toleránsak veled szemben.

Ettél e már nagyon sokat esküvőn, a Trófeában, csak azért mert ingyen van és neked az Jár? Miközben nem esett jól? A tested meg már régen szólt, hogy „uh, azt már ne”.

Van-e megrögzött nézőpontod egy-egy ételről? Pl.: Régen utáltam, de az régen volt. Vajon most is utálom? Néha én adok újabb meg újabb esélyt egy-egy ételnek, amire régen ráakasztottam rossz élményt. Esélyt, hátha már szeretem, hisz változom, minden változik. Lehet, már a mai valóságomban az a régi megítélés nem állja meg a helyét és már nem igaz. Lehet, ma már imádom a Raffaello-t.

Meg tudod-e figyelni mit kíván a tested és mi esik jól neki? Pl. én a gorfitól/bundás kenyértől/lángostól nagyon kiszáradok, befáradok és álom paralízisem lesz. Főleg ha ezek az olajosságuk mellett fokhagymásak is. Ezért ezeket az ételeket hanyagolom. Te hanyagolod azt, amire jelez a tested, hogy nem jó neki?

Mit kompenzálsz az evéssel? Mi ellen védekezel a hasi husival? Mit nem bírnál el?

Mit nyelsz be?

Figyelsz-e a tested jelzéseire. Mit kíván, mit nem? Akar-e edzeni, és ha akar, akkor mit?

Figyeld meg, hogy ma is azt akarja edzeni vagy csak magadra erőlteted, mert beleragadtál a tegnapba, mások elvárásaiba és abba, hogy milyen voltál egy éve, múlt héten?

Bántjuk, ha beteggé válik, ha kiderül, hogy nem vagyunk mindenhatóak. Aztán egyszer csak hidegzuhanyként halljuk, hogy a szomszéddal valami van. Picit megrendülünk, majd elhessegetjük, próbálunk úgy gondolni rá, hogy „uh, szegény”. De mindegy, velem ez úgysem történhet meg – és ezzel rögtön elfordultunk és távolságot tettünk a szomszéd és köztünk. Aztán hopp egy huszáros vágással mi is abban találjuk magunkat. Megbetegszünk. Megállítanánk az időt, sokkhatás alatt vagyunk, kiabálnánk, hogy állj, mindenki állj, de szívfacsarva vesszük észre, hogy a belső kétségbeesett segélykiáltásunkat nem hallja senki. Belekerültünk a jelenbe. Hirtelen jobban érzékeljük a testünket. Hirtelen mi lettünk a beteg szomszéd, akitől távolságot tartanak mások. Nem marad más út, csak befele. Megismerkedni magunkkal, a testünkkel.

***************

Sokszor menekülünk, elnyomunk lelki dolgokat, nem vesszük figyelembe, nem figyelünk a jelekre. Aztán egyszer csak betegek leszünk. Generációs beakadás, múltból cipelt dolgok. Amiket meg kell oldani. Sokszor a betegségek által a test figyelmeztet, mert nem hallottad meg eddig, a kis halk nádszál vékony hangját. Ezért már testi tüneteket produkál, hogy: Héééjj, figyelj mááár ide, hahóóó!

Erre legtöbbször elmegyünk az orvoshoz, ahol tüneti kezelést kapunk, meg gyógyszereket, és részünkről le van rendezve. De ez nem elég. Senkinek nem mondom, hogy ne menjen orvoshoz, csak azt, hogy nyissa ki a szemét, a fülét és higgye el, hogy a megérzései nagyon jók. Bízzon a testében, abban, hogy amit súg, amerre vezet, ami vagy aki eszünkbe jut hirtelen, az nem véletlen. Arra vezet az út az ok feltárásához és meggyógyításához.

Legtöbbször lelki eredete van egy problémának. Nem az elutasítás meg a testünk szidalmazása a megoldás, hanem hogy belemegyünk a lelki eredetbe.

Van-e elég vér a pucánkba szembenézni azzal, amit eddig elfojtottunk? Amit ott találunk?

Kellett-e valaha könyökölnöd előre? Átgázolni másokon, ami nem fér bele lelkileg. Kimondatlanul. De a tévképzeted az, hogy az erősebb kutya b….k és vagy ő, vagy én. Muszáj megtenned, vagy veled teszik meg, ha megteszed, akkor nem taposnak el. Muszáj menned. Nem mutathatod magad gyengének, ezt várják tőled, ha nem teszed meg te, megteszi más és akkor már inkább te. Elkezd zsibbadni, fájni a könyököd, mert könyökölsz előre. A tested pedig jelzi, hogy ez nem jó neked. Lelkileg tönkretesz, akkor is, ha az agyad elhitette veled, hogy ezt kell tenned.

Másik példa: Mennyi mindent vállalunk magunkra? Mások felelősségét, mások terheit cipeljük a hátunkon, amitől gerincsérvet kapunk. Begörcsöl a lapockánk között, vagy éppen be van állva a nyakunk és a vállunk. Milyen kifejező a magyar nyelv, nem? Vállalsz.

Szoktál-e félrelépni? Akkor valószínűleg nem jó fele mész, ugye? Nem jó úton jársz.

Annyi mindent tud jelezni nekünk ez a drága test, hogy mikor állj le, mikor pihenj. És a fejünkkel felülírjuk. Én ugye edző vagyok. Borzasztó volt megtapasztalni, hogy nem én irányítok. Hogy nem vagyok sebezhetetlen, hogy fájdalmam van, tehetetlen vagyok, kiszipolyoztam a testem. Miért lett gerincsérvem? Mert összeroppant a terhek alatt, amit cipeltem.

Amióta figyelek ezekre és nem hajszolom túl magam, illetve a balanszra törekszem, azóta sokkal jobb minden. Ha elveszek tőle, akkor ígérek neki. Most ezt ki kell bírni, de cserébe este fürdünk, pihenünk, töltődünk, vagy masszírozásra megyünk, vagy önszerelem táncot lejtünk. Kinek mi az, ami tölti a kis testét, amitől a test azt érzi, figyelsz rá és vissza is adsz, nem csak elveszel tőle.

Ha beteg, akkor ne gyűlöljük, bántsuk, hanem hallgassuk meg és figyeljünk rá. Szeretettel forduljunk felé, mint egy kis beteg gyerekhez. Ápoljuk, puszilgassuk. Kérdezzük meg, mire van szüksége, hogyan támogathatnánk a gyógyulásban?

Nem bántom és büntetem a testem és önmagamat. Pl. úgy, hogy ragaszkodok emberekhez, akik nem ragaszkodnak hozzám. Ez a saját szipolyozós példám a Covid első felvonásának időszakából. Létrehoztam egy online csoportot, ahova bepakoltam az én agyam szerinti legjobb 70 embert, akiket akartam, hogy a csapatom legyenek. Aztán ott volt az edzéseimen 3 ember a 70-ből. Én ragaszkodtam, de nem kérdeztem. Nem mertem, mert féltem az elutasítástól. Ezért ingyen dolgoztam, és ott volt 3 ember a 70-ből az edzésen és senki nem küldött nekem egy ezrest sem, amitől dühös voltam és megszégyenült. Éhes, mert a hűtöm üres volt, miközben ott ugráltam és szipolyoztam a testem heti háromszor felkészülten. Csakhogy az illúziót fenntartsam, hogy 70 ember van a csoportban és talán utalnak majd, hogy ne haljak éhen. Szerettem magam abba az illúzióba ringatni, hogy ragaszkodnak hozzám és féltem bevallani, hogy nem. Mert akkor megsemmisülök, akkor az rólam árul el valamit. Minősítettem magam, hogy akkor az én személyem nem szerethető. Rosszul éreztem magam, összementem egyre kisebbre és nem éreztem a megbecsülést és az értékességet.

Sokáig dolgoztam így ingyen, mire rájöttem, hogy saját magamat bántom ezzel és a testem ellen követek el merényletet. A fontosság illúziójával bántottam magam.

Ki tette ezt magával? Ők? A 70 ember? Nem! Én! Félelemből. Majd utána őszintén kimondtam nekik.

Maradtak 7-en a csoportban, de az a 7 fizetett, az a 7 megbecsült és végre tiszta volt nekem a kép, elmúlt a szorongás és a bizonytalanság. El tudtam engedni a személyeskedést, és hogy személyem elleninek vegyek minden NEM-et. Abbahagytam a testem bántalmazását.

Mentél-e már el olyan találkozóra, utazásra, ami ellen ellenkezett a tested?

Akár már hányással, hasmenéssel is? Hazudtál-e megbetegedést azért, hogy ne kelljen elmenned valahova és ne bántódjanak meg, mert egyszerűen nem akartad, hogy ezt meg azt gondoljanak rólad? Hogy linknek, meg szava szegőnek higgyenek azért, mert önmagad akarsz lenni. Azért, mert önhűen akarsz cselekedni az érzéseidnek megfelelően, akkor is, ha ez megmagyarázhatatlan. Aztán meg bűntudatod van meg szégyenled a hazugságot. Mersz-e nemet mondani másoknak akkor is, ha megítélnek azért cserébe, hogy te jól érezd magad és Önmagadhoz hű legyél?

Mered-e magadat választani akkor is, ha azt mások Önzőnek fogják titulálni? Az, aki önmagát tiszteli, nem tesz olyat, ami neki nem jó. Ez az ember nem Önző, hanem egészséges Önbecslése van és Önszeretete, akkor is, ha a társadalomban ez eltorzultan Önzésnek van mondva.

Minek állsz ellen? Miért jó neked a laktóz betegség? A glutén érzékenység? A PCOS? A pajzsmirigy?

Hol nem tudod felvállalni magad? Hol akarsz mások elvárásainak megfelelni? Hol működsz alul az életedben? Vagy épp pörögsz túl? Hol hitted el, hogy neked ez meg az nem jár? Csak ha ilyen meg olyan leszel, de közben szabotálod magad állandóan, mert nem tartod magad érdemesnek? Hol árultad el saját magadat és nem mersz saját magad lenni? Hol roppantál össze azalatt, hogy elárultad saját magadat? Pedig hidd el, ha saját magad mernél lenni, szárnyalni tudnál egészségesen.

Be tudod-e a fogadni a dicséretet? Elismerést? Vagy elutasítod?

„Annyira jól áll ez a ruha neked! Micsoda, dehogyis, vak vagy? Fuj, nézd már meg milyen gusztustalan a belem, és a narancsbőröm. Szégyenletes formában vagyok!” Észreveszed-e, hogy így reagálsz, vagy ha nem is mondod ki, ilyeneket gondolsz magadban magadról?

Mitől lennél akkor jó formában, elárulnád? Ha ezt kívánod, akkor ezt kapod.

Hányszor árultad el saját magadat?

Itt az idő, hogy a tested mellé állj, mint egy hű katona mellé, mert a tested melletted áll.

Jóban, rosszban. Megbocsájt mindent, meggyógyít, ha beteg vagy, küzd azért, hogy egészséges legyél, optimalizál, hogy életben maradj.

Megköszönted már valaha a testednek, hogy melletted volt, amikor hulla fáradt voltál és túl vállaltad magad, melletted volt, amikor szültél, vagy épp műtöttek és regenerált, összeforrasztotta a sebeket. Melletted volt, amikor 50 kilométert kellett lefutni és melletted volt a felkészülés alatt is végig. Elvitt, amikor nem volt kedved, elvitt hidegben, jégben, fagyban, kánikulában. Meggyógyította a leégett bőrödet, jelezte fájdalommal a romlott fogadat. Minden hülyeségben, amit csak kitaláltál hű társad, mindent megtehetsz vele.

Melletted volt a sérüléskor, amikor gyógyítani kellett téged, melletted van, hogy a lehető legboldogabb legyél minden nap benne és ki tudd használni az adottságait. Melletted volt, amikor keményen kellett küzdeni valamiért, meg akkor is amikor elesett és védtelen voltál. Mindig támogat téged és veled van. Minden agyatlan korszakodban számíthatsz rá, akár az egészségkárosító szokásaidban is kompenzál, átirányít, segít a feldolgozásba, hogy téged életben tartson. Ha fázol, melegen tartja a létfontosságú szerveidet. Próbálja táplálni a testedet, és ha azt érzi nincs elég tápanyag, akkor elraktároz neked, hogy ne szenvedj hiányt. Próbál megvédeni a mérgektől, lebontani, ami nem kell, óvni és öngyógyítani téged.

Tiszteletet érdemel és mélyből, a megértés és átérzés mélyéből jövő hálát.

A testünk egy hű szolga, aki újra és újra bízik bennünk és feltétel nélkül támogat, hogy büszkék legyünk rá és ehelyett a legtöbbször csak bántjuk.

Hol tudsz ezen a szereteten ezen a kedvességen és megbecsülésen fejleszteni?

Mire vágyik a tested? Mit mond a tested? Hajlandó vagy-e meghallani? Milyen ruhát szeretne viselni? Milyen anyagú ruha jó vagy nem jó neki? Milyen helyen szeretne élni? Hova akar utazni? Mi esne neki jól? Milyen ékszert szeretne viselni? Hova akar menni? Milyen ételek tesznek neki jót? Választod-e azt, ami könnyedség érzést hoz neked, vagy a „küzdeni kell keményen, csak az áldozatos, lemondásokkal teli, fájdalmas önsanyargató munka ér valamit” felfogásba vagy beleragadva?

Fel mered-e adni az ítéleteket és kemény elvárásokat Önmagaddal kapcsolatban? „Hülye vagyok, áh, én ehhez béna vagyok… túl dagadt vagyok… ez illetlen… szégyen…”A feladás az nem egyenlő azzal, hogy megalkuszol és lemondasz arról, hogy fejleszted magad, csak lemondasz a kínzásról és az önbántalmazásról. Lemondasz az eddigi nehéz és korlátolt hitrendszereidről.

Érzed azt, hogy korlátoz a tested? Vagy te korlátozod őt?

Mihez ragaszkodsz a testeddel kapcsolatban? Ha azt elengednéd, mi más lenne lehetséges?

Mi a jó neked abban a betegségben, allergiában, amiben vagy? (Igen tudom, hogy provokállak, de direkt csinálom!)

Tiéd egyáltalán ez a betegség, vagy csak hálából/félreértésből/szimpátiából/vezeklésből/hűségből/együttérzésből cipeled és választottad? Vissza tudnád-e adni annak, akihez tartozik?

Meg tudnál-e bocsájtani magadnak? Másoknak?

Mi a jó neked abban, hogy évek óta halogatsz? Mi a jó neked abban, hogy nem éred el a vágyott alakot? Célt? Magabiztosságot?

Mit kellene választanod ahhoz, hogy elérd azt az álom testet/személyiséget, amire vágysz?

Mi mindenre képes a tested, amit eddig blokkoltál te vagy blokkolt más hitrendszere benned? Mi mindenre képes a tested, amit eddig el sem tudtál képzelni?

Miben hozol ítéletet saját magad felett? Milyen nézőpontod van saját magadról? A testedről? Azok biztos igazak? Tieid? Kié az a gondolat? Hol és hány évesen, kitől hallottad?

Mi minden változna meg, ha megváltozna a tested?

Hogyan tudnád jobban szeretni Önmagad? A tested? Mi kellene ahhoz, hogy jobban érezd magad a bőrödben?

Hogyan teremthetitek meg ezt együtt?

Hogyan támogathatnád őt a teremtésben? Vagy támogathatna ő téged a teremtésben?

Szeretettel áldod-e a tested? Mitől éreznéd jobban magad a bőrödben? Hogyan mozog az a test, amiben csodálatosan érzed magad? Hogyan beszél? Miket próbál ki? Hogyan gondolkozik?

Éber vagy-e a teremtéseidre? Miért lehetsz hálás a testednek, amit eddig semmiségnek tekintettél? Hányféle dolog van, amit túlélt? Amit mások képtelenségnek vagy lehetetlennek tituláltak, de te meg megcsináltad? Mondott-e le rólad orvos betegség miatt, vagy mondták-e hogy meddő vagy és sosem lesz gyereked, aztán hoppá élsz és virulsz, köszönöd szépen és még ráadásul ikreid vannak.

Rajtad és a felfogásodon múlik minden. Mi az, ami máshoz tartozik? Ami az ő blokkja és korlátja te meg elhitted, hogy ez az igazság?

Hol választhatod jobban saját magadat?

Hagyok nektek itt két feladatot, amit én szeretek:

1, Önszerelem tánc, amikor ölelgeted, szeretgeted és eltáncolod a viszonyod önmagaddal.

2, Érinted saját magad, megcsókolgatod a tested Önmasszázs. Simogasd meg a térdedet például és köszönd meg neki, hogy visz téged jobbra-balra. Kezd el megengedni magadnak az érzést, hogy új felfedezéseket élj meg a testeddel, ismerkedjetek meg jobban.