Viszlát július, hello augusztus
Uborkaszezon ellenére nagyon izgalmas hónapnak néztem elébe. A zárás is szuper volt, mert egy fantasztikus arckezelő gépre ruháztam be. Ez az első gépem… 8 éve végeztem kozmetikusként, előbb teljesen natúr vonalon mentem, később az élet úgy hozta, hogy speciálisabb termékeket és kezelést ismertem meg – melyeket először önmagamon teszteltem. Ezt követően pedig eredményesen vetettem be ROSACEA, ACNE és PIGMENTÁCIÓS problémák esetén. Aromaterápiás pályafutásom kiegészülve ezzel a lehetőséggel, hatalmas boldogsággal töltött el.
Na de menjünk sorjában. Rengeteg dolog történt és nagyon érdekes új embereket ismertem meg ezen a nyáron, természetesen bőrük állapota alapján. De előbb a gép, amit, ha röviden ki kellene fejeznem tudásban, hogy mire képes: annyit mondanék -10 év.

3 az 1 -ben ARC- NYAK ÉS DEKOLTÁZSKEZELÉS, AVAGY -10 ÉV?
Szóval megérkezett Izraelből az új 3 az 1-ben Oxygeneo arc-, nyak-, és dekoltázskezelő gépem. Hogy miért döntöttem rögtön egy ilyen nagy tudású, és akár azonnali eredményt produkáló gép mellett?
Szeretem a bőrazonos dolgokat, mármint, amivel a bőrünk működését lehet fokozni, ahol a természetesen, még meglévő sejteket tudjuk erőre bírni, hogy termelődjenek. Hogy a bőr élettani folyamatai a korunk előrehaladtával szinten tartsák magukat, vagy akár fejlődjenek. Belülről ugyanerre törekszem, de erről is hamarosan.
Szóval megtetszett a kezelési metódus, hogy nem csak az arcot, hanem a nyak és dekoltázs felületét is kezelem. Rögtön észbe kaptam, vajon én kenem ezeket a részeimet rendszeresen… most már kenem, és javaslom Te is ápold! Miért is? Aki rendszeresen ápolja az arcbőrét, de a fent említett két részt kihagyja, ott bizony eléggé nagy kontraszt alakulhat ki. Nem egy, ilyen hölgyet látok, akik komoly összeget fordítanak az arcuk fiatalítására, de valahogy a másik két rész kimarad. Ha napozással pluszban terheljük a testünket, „elaludjuk” bőrünket, akkor sajnos tovább romlik a szövet állapota. Hidratációt javaslok tehát és ugye mit lehet még tenni… Kezelni ezeket a felületeket is.

A technológia, amely 3 kezelési eljárásból épül fel pedig az alábbi:
- Egy innovatív rádiófrekvenciás eljárás, amely kontrollált hő hatásával stimulálja a bőr kollagén, elasztin és hialuronsav termelését. Azaz kontúroz, feszesít, emel.
- A bőr finom hámlasztása egy szabadalmaztatott technológiával, ahol egy kapszula + gél szén-dioxid dús környezetet hoz létre a bőrfelszínen, ez létrehozza a Bohr – effektust, melynek hatására oxigén szabadul fel a bőrben. Tehát fokozódik a bőr természetes anyagcseréje és a bőr hatóanyag felvevő képessége is nő. Itt muszáj elmondanom, hogy tényleg használjatok professzionális készítményeket!
- Ezt követően pedig egy 1 Hz-s biztonságos és eredményes ultrahanggal lehet a bőr táplálását megfelelő szérummal segíteni.
Az eredmény magáért beszél!


Lázasan teszteltem a hónapban – biztosan fogom később prezentálni az eredményeket.
A SMINK VALÓBAN KÁRTÉKONY A BŐRNEK?
Fiatal férfi vendégem balett művész. Külföldön él, sokat készül az előadásokra, ahol erőteljesen sminkelik őket. Az arcát apró pici piros pattanásszerű kis képződmények borítják, a dehidratáció miatt pedig enyhén ki van száradva a bőre – ami természetesen hámlással is jár. Mondhatjuk, hogy enyhe pszoriázis jellegű a történet. De a smink volt a kérdés. A színházi, alkalomra „gyártott” alapozók, púderek és sminkek általában tartalmaznak nem bőrazonos anyagokat. Ezek gátolják a bőr légzését, tehát mindenképpen ajánlom, hogy napi használatra, ezeket kerüljük. Sokan tudják már, de valóban a parabén és társai, és a parrfinum liquidum, amely egy ásványi olaj. Színtelen, tiszta folyadék, melyet a petróleumból vonnak ki (vagyis inkább a petróleumból gázolaj gyártás folyamatának mellékterméke). Rossz hírneve ellenére Paula Begoun szerint a kozmetikai tisztaságú ásványi olaj a valaha talált legbiztonságosabb, legkevésbé irritáló hidratáló anyag. Ezenkívül hatásos sebgyógyító is. Az ásványi olajnak azonban némi pórus eltömítő hatása is van, így kombinált és zsíros bőrűeknek jobb kerülni. Dr. Rózsa Sándor a Testápoló Kislexikonban az ásványi olajat a nem ajánlott összetevők közé sorolja, mert szerinte „megmarad a bőr felszínén, nem szívódik föl, akadályozza a bőr lélegzését”. A híres amerikai bőrgyógyász, dr. Leslie Baumann Cosmetic Dermatology című könyvében viszont Paula Begounhoz hasonlóan azt írja, hogy a kozmetikai tisztaságú ásványi olaj egy kiváló és biztonságos hidratáló összetevő. (forrás: krémmánia)

Szeretném kiemelni, hogy ha bőrhiba van, lehet olyan sminket használni, ami nem tömíti el a pórusokat, kiemelve itt az alapozókat. A fent említett ásványi olajnál láttam már olyat, hogy frissen peelingezett bőr begyulladt a M.F. kőpúderétől, tehát nem ajánlom jó szívvel. Írtam már korábban a bőrünk úgy működik, mint egy önálló szerv. Tápláljuk tehát belsőleg és külsőleg is minőségi étekkel.

PÁNIK, STRESSZ, PSZICHOLÓGIA
Nagyon sokat tanulok a vendégeimtől, ahogyan a folyamataikba belekapcsolódom, szinte egytől egyig azt látom, hogy benső megingott kis rendszerükből keletkezik a probléma. Igen persze és információ hiányból is, mert ha gyulladt a bőre, a tejet azonnal kiveszem az étrendből – de egy szakértő is ezt mondaná. Azt gondolom, hogy az út, ami odáig vezet, hogy egy elégtelen állapotból eljussunk egy számunkra megelégedett állapotba, az bizony hosszas folyamat – de az egyik legjobb önismereti út.
Saját bőrömön megtapasztalva azt látom, hogy el lehet jutni egy olyan pszichés állapotba, ahol megfigyelővé válsz saját tested jelzéseit illetően. Ahol a kezdeti pánikot felváltja egy fokozatosan kialakuló elfogadás, az állapotot illetően. Ahol egy idő után nyugalommal szemléljük bőrünk változását, ugyanis minden hatással van rá. És hát öregszik a test. Minden folyamat lassul. Talán az ember is… és ezáltal bölcsül is. A problémának van oka, azt meg kell keresni és feldolgozni amennyiben lehetséges. Addig is kívül támogatjuk a testet, a bőrt megfelelő készítményekkel, hogy minél kevesebb nyoma maradjon a sérüléseknek, amik mondjuk egy gyulladás következtében heges elváltozásokat is okozhatnak. Természetesen ez sem fontos mindenkinek, és szeretném hangsúlyozni, hogy nem gondolom, hogy ez adja a SZERETHETŐSÉGÜNK alapját! Nem ez adja. A bőrünk ápolása (kívül és belül egyaránt) önismeretet ad, és lehetőséget arra, hogy törődéssel és ápolással háláljuk meg fizikai testünk támogató jelenlétét, melynek segítségével létezni tudunk. Szóval legyünk hálásak és törődjünk szeretettel magunkkal – önazonosan, kinek, hogy esik jól.