Életünk üvöltő szele tépi tékozló lelkeinket, mert nem becsüljük a kapott sorsunkat, vonszoljuk magunkkal a fájdalmainkat, félelmeink rabságába temetkezünk. Csak eltűrjük az életünket. Vakon követjük múltunkat, könnyeinket hullajtjuk, mert anyáink és dédanyáink is ezt tették. Úgy TUDTÁK…nehéz az élet…de ŐK ŐK VOLTAK…

És KI VAGYOK ÉN? Miért hullajtom én az ő könnyeiket?

…és CSEND LETT  !!!…

Még kívül tombol a hurrikánom, még gyilkosak a feszültségek, de bennem csend honol… belehaltam az életbe. Jó így… most először figyelek magamra. Bezáródott a múltam kapuja. És visszhangzik a KI VAGYOK ÉN???????????

Most a csend vagyok.

A létezésem csendjében megszületik az életem, megszületek én is.

A csendem mélyén feltárul a titok: ki vagyok én? ÉN… VAGY-OK !