Kékes Réka – Hogyan lehet szégyentelen a szexed
A júliusi számban elindított interjúsorozatot folytatjuk Kékes Rékával, szomato- szexuális fejlesztővel. Az előző részben választ kaptunk arra, hogy milyen az, amikor testi szinten éljük át a gyönyört, és nem csak fejből szexelünk. Réka azt is elárulta, hogy ő miként indult el a tudatos szexualitás útján.
Ezúttal pedig a spiritualitás és a szexualitás kapcsolatáról, a “felnőtt szexről” és a szexpozitív nevelésről beszélgettünk.
Mondhatjuk, hogy a spiritualitás fizikai szinten megfeleltethető a szexualitásnak, ill. hogy nem is állnak annyira távol egymástól?
Abban a megközelítésben, amit jelenleg általánosságban spirituálisnak mondanak, igenis megkülönböztetjük őket. Évezredek alatt a különféle vallási irányzatok, többek között a kereszténység nagyon erősen hatott a szexualitásra. A kereszténység pedig abból indul ki, hogy a test bűnös, és nem lehet benne a megvilágosodást megélni, úgymond nem lehet általa a mennybe jutni, épp ezért megpróbálja lehasítani. Nagyon sok vallásban a testet nem tartják egyenrangúnak a szellemi minőségekkel.
Vannak azonban olyan vallásirányzatok, mint mondjuk a tantra különböző irányzatai – bár ennek soha nem volt oly mértékben megszabott kerete, mint egyéb más vallásformáknak – melyek nagyon szépen beillesztik a testet és a test művészetét. Vissza kell mennünk egészen azokig az időkig, amikor a vallás és a valódi spirituális jelenlét között nem volt ekkora távolság. A természetvallásoknál és az ősi eredetű vallásoknál nincsen pap. Isten, az energia, és az ember között közvetlen kapcsolat áll fenn. Ahogy haladunk a természeti vallásoktól a kialakuló formális vallási irányzatokig, ahol már fontosabb a rendszer fenntartása, mint a mögötte lévő eredeti szándék, egyre távolabb kerülünk attól a felfogástól, hogy alapvetően nincs szükség közvetítőre.

Nekem az a jelmondatom, hogy a szexuális energia életenergia, csak letaszítottuk, lekorlátoztuk a medencénkbe, és elfelejtettük, hogy a teljes testünket kitölti. A szexuális erőnk egyfajta gyökérenergiánk, hiszen táplálja vágyainkat, hogy életünk során fejlődjünk, haladjunk, változzunk. Ilyen szempontból nem tennék különbséget a spiritualitás és a szexualitás között. Sőt, ez lehet az útja és lehetősége az emberiségnek, hogy ne válassza külön a fejet, a szívet és a testet, hanem integráltan, egységként tudja kezelni. Szerencsére már vannak bizonyos filozófiai irányzatok, valamint olyan önismereti módszerek, melyek ezt célozzák meg.
Ha megnézzük, a 80-as években személyiségfejlődés, vagy önismeret témában még csak könyveket lehetett kapni, tehát elméleti síkon volt elérhető, de ahogy haladunk a 2000-es években, jócskán megérkezünk a szomatikus módszerek és testalapú önismeret világába.
Mit gondolsz arról az elméletről, hogy valójában “csak” orgazmus van? Nincs hüvelyi, csikló-, anális- ill. mellorgazmus?
Sokféleképpen meg lehet közelíteni az orgazmust. Hogy milyen minősége van, milyen jellegű, hogyan éljük át, ami függ attól is, hogy melyik testrészünkben érzékeljük. A medencében az orgazmus általánosságban véve kirobbanó, erőteljes, aminek teljesen más a minősége, mint például egy mellorgazmusnak vagy „fejorgazmusnak”, amikor egy izgalmas szellemi dologról beszélgetsz valakivel, és valóságszerű, megvilágosodás élményeid vannak.

Az emberek szeretik a nagyon kézzelfogható dolgokat. Az megfoghatatlan, hogy neked van egy szívorgazmusod, de az, hogy lüktet a pinád, eléggé egyértelmű. Általában azokat az orgazmusokat emeljük ki, amelyek a medencéhez tartoznak, mert nagyon tényszerűek és megragadhatóak. Az alapján, hogy hol jelenik meg a gyönyörérzet, be tudjuk őket sorolni különféle kategóriákba. Legyen ez a nőknél a G-terület, hüvely, méhszáj, méh vagy csikló, a férfiaknál a makk, a prosztata vagy anális rész. Ilyen szempontból megkülönböztetjük őket. Valójában azonban nem ennyire élesen elkülöníthetőek. Azt mondanám, olyan ez, mint egy skála. Van egy nagy spektrum, és azon belül valami kicsit ilyenebb, vagy olyanabb, de nem elvágólagosan. Pl. ha van egy csiklóorgazmusom, az nem azt jelenti, hogy a hüvelyem “halott”, hanem csak lehet, hogy akkor, ott kevésbé vagyok érzékeny, vagy nem élek meg olyan kiterjedt gyönyörérzetet. Ha nagyon szeretnénk kategóriákba sorolni, akkor külön lehet ezeket választani, hiszen mindegyiknél más érzetem lesz, más minőségét fogom megélni a gyönyörnek.
Többször hallottam tőled a “felnőtt szex” fogalmát. Mit értesz ezalatt?
Talán onnan indulnék, hogy amikor 18 évesek leszünk, akkor megkapjuk társadalmilag az engedélyt arra, hogy önállóan döntsünk a saját életünk felett. De az, hogy elértünk egyfajta felnőtt testméretet, azaz a társadalom által mért időben felnőtté váltunk, nem jelenti azt, hogy energetikailag, ill. az érettségünk szintjén is felnőtté váltunk. Számomra a felnőttség jele az érettség. Egy mélyebb szintű, érzelmi, mentális, energetikai érettség. Ha ebben a felnőttségben vagyok – ismerem magam, a szükségleteimet, tudom, mettől meddig terjedek, mire vagyok, és mire nem vagyok képes, mik a gyenge pontjaim – akkor tudok megfelelő módon dönteni arról, milyen partnert válasszak magamnak. Nagyon sokszor látom, hogy sokan nincsenek tisztában a szándékukkal, miért is választanak egy párkapcsolatot. Gyakran nem tudják mi a különbség az intimitás és a szex között. Hogy valakit azért ölelnek meg, mert biztonságra van szükségük, mert egy túlélési, vagy stressz állapotban vannak, vagy azért, mert megnyílnak érzelmileg, vagy pedig mert rá akarnak ülni a farkára. Amíg nem tudnak ezek között különbséget tenni, addig még nincs meg a tudatosságuk, hiszen energetikailag ez az eltérés a gyermek és a felnőtt között. A gyermek része valaminek, de még nem tudatos abban, amit tesz. Ő csak lemásolja és átéli a dolgokat, amiket a környezetében lát. Egy felnőtt már tudatos ebben, ez alapján fogja megválasztani a partnerét, és a szexualitását is.

Hogyan lehet a szexuális tudatosságot megtanulni, ha nincsenek mintáink, vagy ha vannak, akkor a legtöbb esetben rosszak, és az iskolai felvilágosító órákon gyanítom, még mindig vajmi kevés szó esik erről?
Ez a kérdés évekkel ezelőtt bennem is felmerült. Ezért hoztunk létre egy egyesületet, a Szomato-Szexuális Bodywork Egyesületet, mely ilyen jellegű képzéseknek ad helyet. Az egyik kiemelkedő, és erre irányuló éves csoportfolyamat célja a szexuális önismeret megszerzése és elmélyítése. De az Intimitástól a szexualitásig néven futó sajátélményű csoport mellett évente kétszer tartunk Erotikus masszőr képzést is, melynek szándéka az ilyen jellegű érintés folyamatok biztonságossá tétele, professzionális és szakmai szempontból hiteles masszőrök képzése. És amire nagyon büszke vagyok, hogy ez év szeptemberében útjára indítunk egy Szomato-szexuális bodyworker képzést, melynek célja olyan szakmailag elismert gyakorlati szexoktatók képzése, akik mindazt a tudást, amit nem adtak át nekünk a szüleink, elérhetővé tegyék, és magas szintre emeljék.
Sajnos gyakran hallom, hogy erotikus masszázs oktatást olyan ember tart, akinek nem átdolgozott a szexualitása, így előfordulhat, hogy vak vezet világtalant. Magyarországon nincs még megfelelő kultúra ahhoz, hogy ezeket a dolgokat azok oktassák, akiknek valóban van rálátásuk. Nagyon sok szexuálpszichológus is a társadalmi korlátozó hitrendszereket követi. Ha például azzal fordulsz hozzájuk, hogy több férfira vágysz, akkor megpróbálnak lebeszélni róla. Amikor az egyénnek nincs semmi baja, nem beteg, nem intimitás kerülő, csak szeretné és vágyik arra, hogy két partnere legyen, hogy ne kelljen ezt lehasítania magáról. De ha nem talál támogató közegre még egy szakértő formájában sem, akkor ez nagyon nehéz. Sokan beszélnek a szexualitásról és oktatják úgy, hogy életükben egy partnerük volt. Vagy nem nyúlnak a kliensükhöz, így fel sem tudják mérni az állapotát a test szintjén. Ezért a munkatársammal, Hummel Zsolttal az első szempont, ami alapján megválogatjuk, kikkel dolgozunk együtt, hogy az illető képes-e vállalni névvel és arccal azt, amivel foglalkozik. A hitelesség első lépése, hogy egy szexualitással foglalkozó szakember nem éli meg szégyenként a munkáját, hivatását.

Természetesen vannak már azért nagyon szabad, testtudat fókuszú coachingok, szomatikus önismereti workshopok, ahol nem az elmét követik, hanem a test hangját és igényeit, hogy az adott pillanatban épp mire van szükség. Ahol rugalmasan rá tudnak nézni a testi, érzelmi igényekre is, és nem egyfajta sablont követnek. Azt gondolom, fontos, hogy ne olyan önismereti módszereket válasszunk, amelyek azt erősítik, hogy igen, rendben lévő, ha pont olyan vagy, mint a szomszédod, mert ugyanazokat a sémákat követed. Onnan fogod tudni, hogy beléptél a felnőtt létbe, érett döntést hozol, hogy holnap egészen másként cselekszel, mint mondjuk ma. Ha követed az érzékelésedet, akkor minden pillanatban más lesz az igaz, a valóság, hiszen folyamatosan, percről percre fejlődsz. Aki benne van a sémáiban, a gyermeki utánzási késztetésben, az mindig ragaszkodni fog ugyanazokhoz a dolgokhoz. Ma így szexeltünk, akkor holnap is ugyanígy akarok szexelni.
Az egyedi út viszont az, amikor egyediségünk felfedezésén keresztül jutunk el az érett tartományainkhoz.
Hogyan lehet a szexpozitív nevelést a gyakorlatban alkalmazni, hogy a következő generációknak tudatosabb, felszabadultabb legyen a szexuális élete?
Néhány nappal ezelőtt épp ezzel a kérdéssel fordult hozzám egy nő – akinek van egy 16 éves lánya – és rájött, mennyire tabusított a szexualitása, de nem szeretné, hogy ezt a sok fájdalmat, és szenvedést átélje a gyereke. Érdekelte, mit tud neki segíteni, hogyan tudja felvilágosítani. Azt mondtam neki, hogy iratkozzon be egy szexuális önismereti munkára, workshopra. Addig a pillanatig, amíg a szülő ezeket a sémákat követi, a gyerek bármennyire is látja, hogy ennek nincs értelme, hogy szenved az anyja, ugyanezeket a mintákat fogja tudat alatt követni, mert nem tudja, hogyan lehet hozzáférni azokhoz a mintákhoz, amelyek rendben lévőek, jól működnek.
Szerintem az első lépés, a társadalmunknak rájönni arra, hogy nem a gyermekünket kell nevelni, hanem nekünk kell példaértékűvé válni. Van egy 19 éves lányom – meg egy 21 éves fiam – és látom rajta, mennyire felszabadult a szexualitásában. Bármikor, bárki előtt teljesen önfeledten van jelen meztelenül. Látom, hogy a férfiakkal való kapcsolatát mennyire a saját önazonosságából tudja építeni.
Mindenkinek azt javaslom, hogy kezdjen el dolgozni magán, olvasson ilyen jellegű könyveket, fejtse fel azokat elméleti szinten, hogy legyen rálátása arra, hogyan tudja kiszűrni a világból, mi az, ami számára támogató – ha úgy érzi, hogy ez testi szinten még túl nagy lépés lenne neki. Legelőször a weben elérhető OrgazmusAkadémiámat szoktam javasolni, ami itthon, a rálátásom szerint hiánypótló. De vannak egyéb nemzetközi tanfolyamok is – ahol online el lehet kezdeni önmagunk megismerését és fel lehet dolgozni az intimitáshoz, szexualitáshoz kapcsolódó ismereteinket. Első lépésként ezeket érdemes megtenni. Utána már beavathatjuk a körülöttünk lévő embereket: barátainkat, gyerekeinket, stb.
Pár nappal ezelőtt egy barátom is azt kérdezte, hogy mit csináljon az 5, meg a 7 éves fiával, mikor kell az edukációt elkezdeni. Mondtam neki, hogy nem kell elkezdeni, mert ez születéstől fogva természetes módon velük van. Amikor a gyermekünk világra jön, már van egy erotikus jelenléte. Ha ezt meg tudjuk benne tartani, és szülőként nem tiltjuk meg, hogy megélje, akkor magától fejlődik, formálódik. Ideális esetben szülőként sem hasítjuk le, s ezáltal megfelelő táptalajt tudunk biztosítani gyermekünk természetes, erotikus fejlődése számára, az elutasító, tagadó és bűntudatot keltő viselkedés helyett. Például amikor egy pici babát megölelsz, vagy amikor szopja a cicidet, és ezt erotikus élményként éled meg, akkor egyszerűen nem hasítod le. Csak átéled azt, ami van, de nem nagyítod ki, nem görgeted vissza a gyerek felé, hanem egyszerűen csak jelen maradsz ezzel az érzéssel és figyelsz.
Ha folyamatosan jelen lennénk ezekben az élményekben, nem kezelnénk tabuként, akkor természetes módon nyílna ki a gyermekeinkben. De azáltal, hogy elnyomjuk, olyanná válik, mint egy kukta, ami egy idő után felrobban, és ekkor már nincsen szabályozva. Ha mindenki nagyon könnyed módon megélné az erotikus élményeit, akkor kijelenthetem – hogy nem lennének szexuális elfojtások, és ebből fakadóan szexuális visszaélések sem. Kékes Réka weboldala