Tudatod fénylő csillagai mélyen szemedben rejtekeznek. Ragyogásukat titkon őrzöd csak. Álarcod jégcsapjai eltakarják csodás lényedet.

Ha álarcom van, akkor nem tudom, ki vagyok. Ha beborít a jég tündöklő keménysége, akkor csak fázom és fázom, reszketek a hideg félelmeimtől, és fájdalmaim megszokott keménysége nem ereszt. Azt gondolom, jégkoronám fenségesen tündököl, de ragyogásának nincs fénye csak önámítása. Azt hiszem, én vagyok, azt hiszem, szép vagyok, azt hiszem, királyságom királynője vagyok, de mégis fázom, mert hazugságaim börtönében élek, megfeleléseim kényszerébe burkolóztam, mások jeges álarcában páváskodom,.. és csak fáj és fáj a befagyott lelkem jeges tekintete. Mozdulni is alig tudok. Fagyott lelkem élettelen, nem is Vagyok. CSAK SZEMEIM CSILLAGAIBAN MARADT VALAMI kis FÉNY. Igen ott még van élet.

SZEMEIM REJTETT FÉNYÉNEK EREJE OLVASSZA FAGYOTT ÁLARCOM, KORONÁM PORBA HULLJON, S ÉLEDJEN LÉTEM CSILLAGA.