4, csodavárás, pozitív gondolkodás
A legtöbb spiritualitással, ezotériával foglalkozó ember függőségei közé tartozik a csoda várása. Földönkívüliektől, mestertől, gyógyítótól, angyaloktól, másoktól. Azonban, ha valaki nem megfelelően viselkedik, ha nem úgy gesztikulál, akire felnéztek, akkor megrökönyödnek rajta és csalódnak, mondván, ez mennyire nem spirituális.
Elfeledve azt a tényt, hogy minden látó, tanító, gyógyító, megvilágosodott maga is emberként él itt és most a Földön, tehát ugyanolyan emberi szükségletei vannak és bizony egóval is rendelkezik, még ha csak lepke méretűvel is, de van neki.
Ez a hiedelem vagy elvárás a régi korszakokból vagy a Bibliából eredhet, ahol külső erők megmutatkozása által változott meg az ember. Lásd csodatételek, égő csipkebokor, arkangyali jelenések, mesterek testet öltése jelenésként és egyebek. Jó ideje azonban abban a korszakban élünk, ahol a csoda, fejlődés, megmentés nem várható kívülről, csakis belülről. Ha mi magunkban képesek vagyunk tudatszinteket, dimenziókat lépni, akkor támogatnak minket a magasabb dimenziók erői. Attól még, hogy azt hisszük, jók vagyunk, és próbáljuk áltatni magunkat ezzel a tudásunk és pozitív cselekedeteink tükrében, várva a megváltót vagy a megváltó pillanatot; attól ez még mindig ámítás. A gőg, mások lenézése igencsak útmutató arra, hogy nem a fényt szolgálom. Érdemes magamba nézni; van-e bennem annyi alázat, hogy mindennel együttérezzek, és ha a teremtő most kilépési lehetőséget adna – mert így több érző lényen tudok segíteni –, akkor szó nélkül igent tudnék-e válaszolni.

A csodavárás még elterelődés, mert valamiért nem akarunk vagy félünk jelen lenni. A meditáció nem más, mint Jelenlét. Foglalkozhatunk a magasabb síkokkal, a realitás talaját nem szabad elveszíteni. A megrögzött pozitivizmus is hasonló, amely tagadja a kellemetlen helyzeteket, megmagyaráz és leperget magáról mindent, ami éppen nem ragyogóan fényes, hanem emberi.
Erről Osho így fogalmazott: „A meditálóktól a menedzserekig sokan alkalmaznak egy pozitív gondolkodásnak nevezett technikát. Ezek az emberek megpróbálják az önmagukkal, másokkal és a létezéssel kapcsolatos bomlasztó gondolataikat és berögződéseiket pozitívokra változtatni…
…s ettől azt remélik, hogy sikeresebbek lesznek az életük számukra fontos területein.
Valóban beválik a pozitív gondolkodásnak ez a technikája? Ez is felhasználható a tudatosság előmozdítására?
A pozitív gondolkodás technikája nem képes átalakítani. Egyszerűen csak elnyomja személyiséged negatív aspektusait. Ez egy választáson alapuló módszer, amely nem tudja előmozdítani a tudatosságot; inkább ellene munkál.
A tudatosság mindig mentes a választástól.
A pozitív gondolkodás egyszerűen annyit jelent, hogy a negatívumokat a tudattalanba kényszerítjük, tudatos elménket pedig pozitív gondolatokkal kondicionáljuk. A baj ezzel csak az, hogy a tudattalan sokkal hatalmasabb, kilencszer erősebb a tudatos elménél. Mihelyt tehát egy gondolatot lekényszerítünk oda, kilencszer hatalmasabbá válik, mint korábban volt. A régi módokon talán nem mutatkozik meg többé, de képes új megnyilvánulási módokat találni.

Tehát a pozitív gondolkodás igencsak gyatra és sekélyes felfogású módszer, amely szakadatlanul téveszmékkel áraszt el önmagaddal kapcsolatban.
Mi több, kártékony és veszedelmes is. Elméd negatív képzeteit nem elfojtani kell pozitív képzetekkel, hanem feloldani. Egy olyan tudatot kell kialakítanod, amely sem nem pozitív, sem nem negatív – ez lesz a színtiszta tudat, amelyben a legtermészetesebb és üdvösen boldog életet élheted.
Ha elfojtasz valamely negatív képzetet, csak mert bántó számodra – ha például dühös vagy, s a dühödet elfojtva erőfeszítést teszel arra, hogy valami pozitívvá alakítsd ezt az energiát, hogy szeretettel és együttérzéssel viseltess az illető iránt, akire a dühöd irányul –, te is tisztában vagy vele, hogy csak áltatod magad. Mélyen legbelül továbbra is a düh munkál benned; éppen csak arról van szó, hogy szépítgetni próbálod. A felszínen talán mosolyogsz, de ez a mosoly csak az ajkaidra ül ki. Puszta mimikai gyakorlat marad; semmi köze hozzád, a szívedhez, a lényedhez. Te magad építettél a mosolyod és a szíved közé egy gátat – az elfojtott negatív érzést.
Ráadásul nem is csupán egy érzésről van szó; az életed során negatív érzések ezrei támadnak benned. Akadnak ellenszenves emberek; még több a nemszeretem dolog; van, hogy nem vagy kibékülve önmagaddal vagy az életkörülményeiddel. Mindez a rengeteg hulladék csak gyűlik és gyűlik a tudattalanban, miközben a felszínen egy álszent születik, aki azt szajkózza: „Én mindenkit szeretek, hiszen a szeretet a kulcs a boldogsághoz!” Ám egy szikrányi boldogságot sem látsz az életedben; inkább a pokol minden indulata tombol a bensődben.
Az ilyen emberek képesek megtéveszteni másokat, és ha elég sokáig folytatják az ámítást, még önmagukat is megtéveszthetik. Ám ez nem jelent változást, csupán azt, hogy elpocsékolják az életüket – amely roppant értékkel bír, hiszen az ember többé nem kaphatja vissza.
A pozitív gondolkodás egyszerűen az álszentség filozófiája – hogy nevén nevezzük a dolgot. Amikor úgy érzed, hogy sírnod kellene, azt tanítja, hogy fakadj dalra. Ha erősen próbálkozol, persze képes vagy rá, de azok az elfojtott könnyek egy bizonyos ponton, egy bizonyos élethelyzetben úgyis elő fognak törni. Az elfojtásnak is megvan a maga határa. Az a dal pedig, amelyet énekeltél, az égvilágon semmit sem jelentett; nem érezted át, nem a szívedből fakadt. Csupán azért született, mert a filozófiád arra int, hogy mindig a pozitívat válaszd.
Én feltétlenül ellenzem a pozitív gondolkodás módszerét. Meg fogsz döbbenni rajta, hogy ha nem választasz, ha megmaradsz a választás nélküli tudatosságnál, az életedben milyen intenzíven kezd majd megnyilvánulni valami, ami túlmutat pozitívon és negatívon egyaránt, ami magasabb rendű mindkettőnél. Úgyhogy korántsem leszel vesztes. Életed nem lesz sem negatív, sem pozitív, hanem egzisztenciális.
Ha könnyek folynak a szemedből, szépség fog rejleni bennük; a könnyeknek meglesz a maguk dala. Nem kell semmilyen dalt rájuk erőltetned; könnyeid maguk is az örömödből, a beteljesülésedből fakadnak, nem szomorúságból vagy kudarcból. És ha a dal feltör a torkodból, nem a könnyek, a kétségbeesés elűzésére szolgál; nem szól majd semmiért és semmi ellen – egyszerűen az örömöd megnyilvánulása lesz… Dalod egyszerűen önnön lényed kivirulását jelenti; ezért nevezem én egzisztenciálisnak.
A pozitív gondolkodás igencsak tévútra vezette az embereket; hiszen álszentté tette őket. Elméd negatív képzeteit nem elfojtani kell pozitív képzetekkel, hanem feloldani. Egy olyan tudatot kell kialakítanod, amely sem nem pozitív, sem nem negatív – ez lesz a színtiszta tudat, amelyben a legtermészetesebb és üdvösen boldog életet élhetsz.
Egyszerűen csak reményt ad az embereknek – akik már épp felhagytak a reménykedéssel. És becsvágyat ébreszt bennük.”
A csodavárás helyett a tiszta belső szándékot kell növelni a tudatosság, egység, szeretet, harmónia nevében. Tudatosságunk viszont csak a Figyelemmel, a Jelenléttel fog nőni, mely során ráhangolódsz a környezetre és a benne lévőkre. Ezért nem merik ezt sokan megtenni, hiszen a körülötted lévő embereket tisztábban látod, ami nem feltétlenül lesz pozitív. Az izoláció viszont a mai világban nem visz előre. Előző lapszámokban több gyakorlatot is írtam, mely a figyelmet erősíti, pl. gyertyalángra koncentrálás, tükörgyakorlat, érzelmek figyelése stb. A legtöbb embernél a figyelem hiánya elég komolyan létezik, akkor is, ha spirituális úton jár az illető. Például egy összejövetelen hányszor kell az előadónak vagy a gyakorlat vezetőjének elmondani, mit hogyan végezzünk el, mert sokan nem figyeltek oda és többször visszakérdeznek vagy rájuk kell szólni. A spiritualizmus vagy ezotéria ágaiban már több száz tanfolyam jött létre Egóból és nagyon kevés, ami az Igaz vagy Ősi tanokra épül, hogy a hitelességet véletlenül se találjuk meg. Nem a korszakváltás miatt lett ennyi ágazat, hanem az ellenerők munkálkodása miatt. Az ő céljuk, hogy a tiszta dolgok keveredjenek a sok katyvasszal, zavar legyen, de az egónk növekedjen. Érdemes ezt a témát színtisztán megnézni.
Korábbi írásaimban tettem már említést arról, hogy mire meditáljunk, avagy milyen kérdéseken elmélkedjünk, azonban azokról, amelyeken gyermekkoromtól meditáltam és nem emlékeztem, honnan jöttek, az egyiptomi utam során frissítést kaptam. Ezek pedig Thot szavai; minél többet meditálunk az alábbi kijelentéseken, annál mélyebb lesz a megértésünk.
Ne a korlátaidat keresd és emlegesd magadnak állandóan, mert körbeépíted magad velük.
Amire van szó, az nem örökkévaló.
Ha semmit nem tanítok, nem is veszítek el semmit.
Ami örök, az nem maradandó.
A bölcselkedés nem tudás, a tudás nem hallható.
A megtapasztalás nem hív, hozzá el kell menned.
Előbb azt érezd meg, hogyan teremtetted a káoszt, amiből szabadulni akarsz.
Akkor jársz jó úton, ha az idő örökkévalósággá változik.
Az idő előtt megtapasztalt tudást keresd.
A beszéd a szellemi erők pazarlása. A lélek szavak nélkül tanít.