Szeptember közepén egy ismerős kislány nekem szegezte a kérdést: Te tudod, hogy hány nap van még Karácsonyig? A nagy kérdés időpontjában éppen rövidnadrágban és pólóban élveztem az őszi napot, (ami számomra sokkal kellemesebb és élvezhetőbb, mint a nyári napsütés, másképpen tölt fel). Az Ősz számomra amolyan titokzatosan melankolikus időszakot jelent, amikor a nyári allegretto helyébe a belassulás, a lépésről lépésre befelé forduló moderato lép. Ismét részletgazdagabbakká válnak a hétköznapok, és tudatosabban kell keresni a pillanatot, amelyből lehet töltekezni.

Egy hosszú pillanatig csak néztem a kislányra, aztán egy gyenge mosollyal másfelé tereltem a beszélgetésünk fonalát. Aztán percekig nem hagyott nyugodni a gondolat, de hát mikor is jön az a pillanat, amikor már én is számolom, hogy de tényleg hányat is kell még aludni… Talán Advent első vasárnapjától, vagy amikor először csendül fel a bevásárlóközpontokban a Last Christmas… mikor is kezdem ünneplőbe öltöztetni a lelkemet.

Anyáink a falinaptárban jelölték a közelgő ünnepeket, de manapság elég egyik „előzenekara”, amikor az áruházi kínálatokban megjelenik az adott ünnepet szimbolizáló, ahhoz kapcsolódó termékek köre. És igen: mintha évről évre korábban – az ünnephez képest több héttel előbb – jelennének meg a csokinyuszik, a Halloween lámpások, a Mikuláscsokoládék, szaloncukrok… sorolhatnám.

Egyesek ezt túl korainak érzik, de vannak igazi „Karácsony-fanatikusok”, akik időt és fáradtságot nem kímélve díszítgetik a lakásukat és komoly listákat vezetnek arról, hogy mely szerettüket mivel tervezik megajándékozni.

A múltkor gyermekek beszélgetését hallgattam (ki): a kislányok arról beszélgettek, hogy ki mennyire várja a Karácsonyt, milyen ajándékokat rendel a hozzájuk járó angyaloktól/Jézuskától, és mennyire jó lesz, mert a nagyi milyen szuper sütiket szokott ilyenkor sütni… Teljesen felragyogtak a kislányarcok, ragyogtak a tágra nyílt szemek, egymás szavába vágtak, sorolták a családi hagyományokat, ki hogyan tölti az Ünnepeket. Láttam rajtuk, hogy érzik a bőrükön az Ünnepet, cikáznak a kis fejükben a képek.

Nagyon jó volt kukkolni és ezt megélni, bevallom. Aztán pár perc elteltével, amikor már mindenki minden fontos információt megosztott a többiekkel, az egyik kishölgy kijelentette: „Én tulajdonképpen advent időszakát is nagyon várom! Olyan jó érzés, hogy a közelébe lehetünk a Karácsonynak!”

Érdekes volt a kislány szóhasználata: közelébe kerülni a Karácsonynak… azt hiszem, sikerült megragadnia a lényeget, nemcsak elkészíteni az adventi koszorút, „kötelezően” meggyújtani a gyertyát majd rohanni, vagy virtuálisan létezni tovább, hanem megélni a számunkra örömteli és kedves tevékenységek minden pillanatát, megérkezni fejben – lélekben is, nem csak fizikailag.

A téli időszakra történő ráhangolódás általában egybe esik az adventi időszakkal. Szinte mindenki szeret ilyenkor többet leülni, elmélázni, beszélgetni és élvezni a téli időszakhoz kapcsolódó gasztronómiai csodákat: forró (rumos) tea, forralt bor, sült gesztenye, mézeskalács…

Ettől függetlenül, vagy inkább ezzel együtt azt hiszem, hogy a karácsonyi ráhangolódásnak ezerféle útja létezik. Nincs jó és kevésbé jó.

Nyilvánvaló tény, hogy nehéz elválasztani a Szeretet ünnepétől azt a gondolatot, hogy igen, meg szeretném ajándékozni a másikat valamivel, ami örömöt jelent számára. Ha ajándékot rendelek a netről és meglepem a számomra legkedvesebb embereket azzal, aminek örülnek, akkor ez az én utam, ebben is benne van a szeretet, figyelem, és persze az öröm.

Az emberek egy része azonban úgy tűnik, teljesen érzelemmentesen áll a karácsonyi időszakhoz, számukra nem bír olyan jelentőséggel ez az Ünnep. Ők egyszerűen másképp működnek, az ő életükbe más hozza el a fényt, a feltöltődést.

Fontos beszélni/írni azokról, akik viszont kifejezetten szeretnék a Karácsonyt elkerülni, átaludni, nem megélni, mert az élethelyzetük vagy egy rossz emlék miatt ez számukra az év legrosszabb/legnehezebb időszaka.

Összességében azt gondolom, hogy ahányan vagyunk, a Karácsony kapcsán annyiféle érzelmet és hangulatot élünk meg, hiszen mindenkinek egyedi viszonya van ehhez az Ünnephez, amelyet gyermekkori élményeken kívül a hite, értékrendje és a családi helyzete határoz meg főleg. De a másképp gondolkodást, az érzéseket ilyenkor is tiszteletben kell tartani, nem szabad panelekben gondolkodni, merjük úgy megélni a szeretet ünnepét, ahogyan az a legtöbbet adja nekünk.