Öveket becsatolni! Meredek lesz!

Sokszor hallom mostanában, hogy a fiatalok egy virtuális valóságban élnek. Ami persze jogosnak tűnik. Azonban mielőtt belemerülnénk ebbe az ítélkezésbe, feltennék néhány kérdést ezzel kapcsolatban.

Mi milyen példát mutat(t)unk ezen a téren a felnövekvő nemzedéknek? Hiszen a ma 50-60 éves korosztály is rendkívül könnyedén „adta meg magát” ennek a technológiai újításnak és vált sokszor függővé is tőle.

Vajon milyen és mekkora felelősséggel adtuk és adjuk a kezükbe (mennyire körültekintő tudás nélkül és ellenőrizetlenül) azokat a kütyüket a fiataloknak, amiken keresztül ma könnyedén elérik ezt a virtuális valóságot? Ami azért fontos, mert a fenti korosztály gyermekei már az IT korszakban nőttek fel és a tömegközlekedésen utazva és az utcán sétálva is rossz látnom, ahogy az akkori gyermekek mára szülőkké válva mennyire függővé váltak már ezektől az eszközöktől és mennyire nem képesek kapcsolódni a saját gyermekeikhez.

És vajon ki alkotta meg ezt a virtuális valóságot? Tudom, sokan felhördülnek erre és azzal védekeznek, hogy ezt készen kaptuk a technológiai fejlődéssel. De ezt is valakik közülünk találták ki és alkották meg. Egyrészt az alkotás és teremtés által nyújtott öröm keresése miatt, másrészt nagy valószínűséggel jó pénzért, hogy csak két jelentős indokot említsek. Amivel alapvetően nem lenne semmi baj. Azonban ezeknek az eszközöknek a megalkotói valószínűleg semennyire sem gondoltak bele, hogy milyen egyéni és társadalmi hatásai lesznek az általuk megalkotott készülékeknek. Akárcsak az atombomba megalkotóinál. Amivel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy teremtéseink mennyire átgondolatlanok és mennyire felelőtlenek vagyunk ezekben, az átlagember szintjén is. Gondoljon csak bele mindenki a saját életébe, hogy hány és hány olyan döntést hozott, amit nem gondolt át felelősen, vagy félelemből tette meg.

Ezek költői kérdések, amikre mindenkinek magának kel megadnia a válaszokat. Ahogy arra is, hogy ki és hol „rontotta” el. És ha megvannak az egyéni válaszok, akkor érdemes azon elgondolkozni, hogyan lehet ezen változtatni.

A fentieken túl azonban felmerül bennem egy másik kérdés is ezzel a témával kapcsolatban, ami már nem az utánunk következő nemzedékről szól, hanem rólunk. Az 50-60 éves korosztályról.

Vajon mi tudtunk-e mutatni a mi gyermekeinknek egy olyan valóságot, amit inkább választanának, mint a virtuális valóságot?

Vagy csak egy olyan világot tudtunk nekik mutatni, ami tele van szenvedéssel, félelmekkel és önmagunk meghasonulásával, amitől nem csoda, ha a virtuális világ felé fordultak a fiatalok.

Gondoljunk csak bele: nekünk ugyan nem voltak digitális eszközeink, hogy elmeneküljünk egy virtuális valóságba, azonban mi így is létrehoztunk magunknak egy másik valóságot az elménkben, aminek köze nem volt és most sincs köze a valósághoz. Ugyanis mindenki a saját tanult családi – társadalmi mintái, traumái és félelmei mentén létrehozta a saját belső (virtuális) világát, amit aztán így vagy úgy, de továbbadott a következő generációnak. De ne legyenek illúzióink, mert ez az általunk, kütyük nélkül létrehozott belső látszatvilág legalább annyira virtuális – a valóságtól elrugaszkodott –, mint a fiataloknak felkínált, tudatosan létrehozott és irányított számítógépes világ. A különbség csak annyi, hogy a fiatalok már sokkal nagyobb tudatossággal érkeztek a Földre és ők már képesek voltak életük korábbi szakaszában is eldönteni, hogy köszönik ők nem kérnek abból a világból, amit az előző generációk hoztak létre. Valamint nem láttak más lehetőséget sem.

És bár létezik egy másik út is, de sajnos sok fiatal nem vállalja, hogy segítsenek megváltoztatni ezt a világot. Hiszen az kényelmetlen és még felelősséggel is jár. Ráadásul nincs minta se hozzá, így nekik kéne kitaposni az utat. Ami valljuk be őszintén, elég melós tud lenni. Ezért inkább a könnyebb utat választották és elmenekültek a virtuális világba. Ahova már sajnos egyre többen a mi generációnkból is elmenekülnek.

Ha azonban a fiatalokat felnevelő korosztály, azaz mi (magamat is beleértve), vesszük a fáradtságot és kibújva a csigaházainkból végre hajlandóak leszünk megismerni a VALÓSÁGOT és ezzel együtt önmagunkat is, akkor előbb-utóbb képesek leszünk meg is mutatni a fiataloknak azt. Így őket is tudjuk majd inspirálni arra, hogy tartsanak velünk a VALÓSÁG megismerésében és ily módon a világunk átformálásában.