A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat – derült ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology című folyóiratban pénteken megjelent tanulmányából, amely…
Kedvezőbb látási viszonyokat is eredményezhet a felmelegedés a ködhajlam csökkenése miatt – írta a Másfél fok klímapolitikai szakportál elemzésében. A köd egy felszínközeli felhő, amikor…
Fahéjas, szegfűszeges, mézes, igazi szárított gránátalmát hoztam hozzá… Nos, az év elmúlt hónapjaiban a küldetésemhez híven, igyekeztem a tőlem telhető legtöbb információt szavakba önteni és…
–interjú Dr. Fellegi Borbálával és dr. Vajna Virággal 5. rész Közösségi tervezés a Római parton II. A Római partot érintő közösségi tervezést érintően készítettem 2023.…
Arno Stern életműsorozat 4. rész A tiszta szolgálat, a végtelen csendben tartott figyelem. Az Arno Stern párizsi Festőhelyén szervezett 10 napos foglalkozásnak a legfőbb eleme…
Néhány tíz éve még a Star Trekben néztük vágyódva-csodálva a teleportációt, ahol Kirk kapitány és Spock hagyta el ilyenformán az űrhajót. Ki gondolta volna, hogy…
A veleszületett immunitás evolúcióját vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Kaliforniai Egyetem (University of California, Berkeley) munkatársai, kimutatták, a rovaroknál bakteriális eredetű gének…
Elektronikus agyi implantátumok segítségével ma már újra jár egy lebénult férfi: a hollandiai Gert-Jan Oskam egy tizenkét évvel korábbi biciklibaleset óta mozgásképtelen volt – számolt…
Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein – derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány…
A Greenpeace Magyarország a Humusz Szövetséggel közösen a hazai élelmiszer-üzletláncokból beszerzett, lebomlóként kínált műanyag zacskókat ásott el a Humusz komposztálójában, hogy megvizsgálják, a zacskók lebomlanak-e,…
