A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ – derült ki…
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek – ezt első alkalommal állapították meg szakértők. A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente…
A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban való maximálásával csupán feleannyit emelkedne a század végére a globális tengervízszint a jégtakarók olvadása miatt, mint azt a jelenlegi előrejelzések…
A csaknem 150 évvel ezelőtti tengeri kutatóexpedíciók méréseit felhasználva vizsgálják a kutatók az emberi tevékenységeknek az éghajlatváltozásban játszott szerepét. A nagy-britanniai Nemzeti Óceánkutató Központnak (NOC),…
Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi…
Előző cikkeimben körüljártam a rokontartás, valamint a kiskorú gyermek tartásának általános szabályait. Azonban nem esett még szó (csak érintőlegesen) a kis és nagykorú gyermek tartásával…
A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát – állapították meg angol kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat. A Southamptoni…
