A maszk és a kesztyű nem óvnak meg a stressztől, szorongástól, depressziótól. És attól sem, hogy ezeket átadd másoknak, mint egy vírust!

Történelmi időket élünk. Ha valaha, akkor most valóban a történelem könyvekbe kerülünk. Mint ország. Mint nemzet. Mint a „COVID19-generáció”.

Amit most mondunk, amit most teszünk, a döntések, amelyekkel most alakítjuk az életünket, a technológiánkat, a kereskedelmeinket, a hivatalainkat, a közösségeinket vagy az oktatási rendszereinket, az utánunk jövő generációk életének alapjaivá válhatnak. Nem csak kollektíve, de egyénileg is. A család, a generációs minták szintjén.

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy mit akarsz örökül hagyni a gyermekeidnek és az ő gyermekeiknek?

Nos, ez a nagy elmélyülések ideje lehet.

A nagy terveké.

Az újító ötleteké.

Mert a külső helyzet csak a belsőt tükrözi.

Ami eddig működött, az ma már nyilvánvalóan elavulttá vált. Alkalmatlanná. Régi gondolkodásmódjaink, szokásaink, és hiedelmeink ideje, hogy a régi értékrendhez tartozzanak, egy letűnt kor halott szelleméhez.

És hogy mi lesz az új?

Hát nem nyilvánvaló? Az, amit magunknak alkotunk. Az, amit a jelen helyzetből profitálva jobbra formálunk. Egy jobb verzióra. Önmagunk jobb verziójára.

Látod a kormányokat, a vállalatokat, vállalkozókat. Mit tesznek? Megoldásokat keresnek. Alkalmazkodnak. Újítanak!! Mert a fennmaradásuk a tét. A mi egyéni életünkkel sincs ez másként.

Csak a belső változás szükséglete nem olyan látványos.

A tudatosság emelkedésének sürgető szükséglete nincs benne a hírekben. Azt neked kell felismerned. Magadban.

Segítenek a jelek, amiket a világban látsz. Mert a kollektív valójában semmiben sem különbözik az egyénitől.

Amit ma a világban látunk, az zajlik bennünk is egyéni szinten.

Régóta mutatkoznak már a jelek.

Valami nem működik jól.

Meg kell változtatni. Belül.

A globális válság csak a személyes válságunk tükre.

Csak még mindig félünk belenézni ebbe a tükörbe.

Könnyebb a híreket nézni és azt hinni, „Ez mások története.”

Nem. Ez a te történeted is. Mindannyiunké. Nem azért, mert mi mind együtt vagyunk benne, hanem azért, mert egyénileg már olyan régóta zajlott bennünk, mindannyiunkban, hogy az mostanra globális méreteket öltött!

A koronavírus a mi teremtményünk. A tudattalanságunké. A belső zizegésünké. Az elkerülésünké. A terelésünkké, hogy önmagunkba nézzünk ahelyett, hogy mindig kívül keressük a felelősöket. Az életünk nehézségeiért, a szegénységünkért, a munkahelyért, amit utálunk, vagy ami nincs. A szingliségünkért, a rosszul működő házasságunkért, a gyerekeinkért, akik nem tisztelnek minket eléggé. Azért a betölthetetlenül tátongó űrért, amit azért érzünk, mert bármit teszünk, sehogy sem kerek az életünk, sehogy sem teljes.

Itt az ideje vállalni a felelősséget saját magunkért, a saját életünkért. Beismerni magunknak a ‘lerágott csont-klisé’ igazságát: „Ahogy bent, úgy kint.” vagy: „A gondolataiddal teremted a valóságodat.”

Most vagy soha!

Mert most van idő leülni és elgondolkozni a múltunkon. Mert ott lesznek a bizonyítékok a közhelyek igazságáról. És ezek a felismerések azok, amelyekre most szükségünk van egy más minőségű jövő alapjainak letételéhez. Semmi más. Behatolni a kérdések mélyére, és megmártózni a válaszokban. Asszimilálni. Úgy, mint még eddig soha.

Ez a radikális őszinteség időszaka.

Élj a karantén lehetőségével és hozz az életedbe sokkal több elvonulást, énidőt, meditációt, kontemplációt. Kezdj el naplót írni! Vagy könyvet.

A napi rutinod már megváltozott, most hozzáalakíthatod a gondolkodási szokásaidat is.

Kezdj új kihívásokba.

Teszteld magad.

Teszteld a képességeidet, a kreativitásod, a problémamegoldó képességed. Hangold újra a határaidat.

Írd újra a belső párbeszédedet!

És figyeld, mi változik az életedben. Nem azonnal, de hétről-hétre, hónapról-hónapra csodálatos változásokat fogsz tapasztalni. Először önmagadban. Nő az önbizalmad, a magabiztosságod (kihívások teljesítése), az életkedved, az optimizmusod (belső párbeszéd), a függetlenség-és szabadságérzeted (énidő)…

Nő a tudatosságod (naplóvezetés, meditáció).

KIVIRÁGZOL!

A múltkor összefutottam az utcán egy ismerősömmel. Egyszerre léptünk ki a házból. Az első megjegyzése az volt: „Milyen kevés ember van az utcán. Ez szomorú, amikor tombol a nyár. Máskor ilyenkor milyen nagy élet van az utcákon.”

Gondolkodás nélkül, spontán bukott ki belőlem a válasz: „Most is nagy élet van itt. A természet csak úgy virul. A madarak, a fák… minden ÉL!”

Ez az optimizmus. Amikor a krízishelyzetben is észrevesszük a pozitív dolgokat. A szépet. Azt, ami van. Ahelyett, ami nincs.

Erre biztatlak téged is. Maradj pozitív! Ezzel óvod a leginkább az egészséged! És a másokét is!

A maszk és a kesztyű nem óvnak meg a stressztől, szorongástól, depressziótól. És attól sem, hogy ezeket átadd másoknak, mint egy vírust!

Légy tudatos önmagadról, tudd, hogy mi zajlik a fejedben, figyeld a tested jelzéseit, és töltődj a természetben, amikor csak tudsz.