Élt egyszer, nem is olyan rég, a városban egy fiatalember. Ez a fiatalember szokás szerint mindig arra panaszkodott, hogy nincs ideje. Nagyon elfoglalt volt.

Az egyik reggel, amikor felébredt, igen különös dolog történt vele.

Egy masnival átkötött borítékot talált az ágya mellett.

Nem értette, hogyan kerülhetett oda.

„Járt volna valaki a szobában, míg aludtam, és nem vettem észre?” – morfondírozott magában.

De hát nincs is születésnapom! – gondolkodott tovább, míg óvatosan kibontotta az ajándékot.

A boríték egy kártyát rejtett.

Még a neve is rá volt gravírozva, nagy, nyomtatott betűkkel:

KIS ÁDÁM

Megörült, mert azt hitte bankkártya, hogy valamilyen játékon pénzt nyert. Amikor azonban megpróbálta kideríteni, hogy melyik bank küldhette, csalódottan állapította meg, hogy nincs rajta cégjelzés. A nevén kívül azonban még valami rá volt írva, arany betűkkel:

IDŐKÁRTYA

– Mi a fene? Ilyet se hallottam még! – gondolta, és megkezdte szokásos hétköznapi rutinját.

A fürdőszobába ment, a kártyát a szekrényre tette, majd fogat mosott, lezuhanyzott.

Amint kiszállt a zuhanyrózsa alól, a forró gőzből előtűnt egy arany színben ízzó írás, mely az időkártyán futott:

„Kérem húzzon le 15 percet tisztálkodásra!”

„Ejha! Ez a kártya tud valamit!” – gondolta.

Gyorsan felöltözött és munkába indult. A kártyát hanyagul zsebre vágta, s csak a buszmegállóban vette ismét elő, mikor izzani kezdett a zsebében. Ahogy hozzáért, egyből eldobta. Égette a kezét. Az alábbi szöveg volt rajta olvasható:

„Kérem húzzon le 70 percet utazásra!”

„Ami igaz, az igaz. Valóban ennyi” – állapította meg magában.

A munkahelye ajtaján belépve ismét működésbe lépett a kis szerkezet:

„Kérem húzzon le 480 percet munkára!”

„Ejha! 480 perc, nem semmi!”- gondolta.

Délben szólt a főnöke, hogy maradnia kell túlórázni. Ekkor megint elkezdte a combját sütni a kártya. Gyorsan kitette az asztalra. Már cseppet se lepődött meg a feliraton:

„Kérem húzzon le még 120 percet munkára!”

Hirtelen eszébe jutott, hogy este bowlingozni ment volna a barátaival. Egyikőjüket felhívta, és tudatta vele, hogy túl későn érne oda, így nem megy. A kártya gondosan rögzítette a könyvelést:

„Kérem stornózzon 120 perc barátokkal eltöltött felhőtlen szórakozásra szánt időt!”

Kis Ádám keserűen csúsztatta vissza zsebébe a kártyát.

A munkaidő végeztével buszra szállt. A kártya mérnöki pontossággal ismét jelzett:

„Kérem húzzon le 70 percet utazásra!”

A férfi szótlanul vette tudomásul az újabb megállapítást.

Hazaérve szokás szerint bekapcsolta a televíziót. A kártya ismét jelzett:

„Kérem húzzon le 120 percet villódzó képek bámulásával töltött időre!”

Megnézte a kedvenc sorozatát, az esti híreket, majd unalmában közösségi oldalakat kezdett különösebb figyelem nélkül görgetni.

A kártya természetesen ezt is rögzítette:

„Kérem húzzon le unaloműző semmittevésre 180 percet!”

– Na álljon meg a menet! Ez nem igaz! Én nem is unatkozom, csak…csak kíváncsi vagyok, kivel mi történik!

Kezdte idegesíteni a szerkezet. Az egész életét, a szokásait, percre pontosan az orra alá dörgöli. Mintha ítélkezne fölötte. Ez helyes, ez nem helyes.

„De hiszen ez az én életem! Azt teszek vele, amit akarok! Punktum!” – dobta félre a dohányzóasztalra ingerülten a kártyát.

Az idő azonban így is eltelt.

Lefekvés előtt megvacsorázott:

„Kérem húzzon le 20 percet evésre!”

Vacsora után gyorsan beugrott a zuhany alá, majd fogat mosott, pizsamába bújt:

„Kérem húzzon le 15 percet tisztálkodásra!”

Befeküdt az ágyába, a kártyát az éjjeli szekrényére tette:

„Kérem húzzon le 420 percet pihentető alvásra!”

Aludni azonban nem tudott. A kártyán korábban megjelent fényes feliratok most a fejében kezdtek kattogni. Elkezdte őket összevetni, mérlegre tenni:

480 perc munka.

Még 120 perc munka.

120 perc barátokkal eltöltött idő stornózva.

180 perc unaloműző tevékenység.

Mennyi is jut neki egy napra?

1440 perc. Nem több, nem kevesebb.

Ezen sokáig gondolkodott. Végül álomba merült.

A következő naptól kezdve hirtelen mindenre jutott idő. Minden számára fontos dologra volt ideje.