Pompomlányok és gyászban ragadtak

Az egyik leginkább és legegyértelműbben pozitív érzelem a mai cikkem témája. Duális világunkban, melyben megkülönböztetjük a jót a rossztól, az örömöt se tudnánk értelmezni a szomorú párja, a bánat nélkül. Vagy mégis?

Mi fán terem az öröm?

Az öröm is egy velünk született érzés, amit legintenzívebben édesanyánkkal való kapcsolódásunk alakít ki először. Tükör-neuronjainknak köszönhetően gyorsan érzékeljük, mikor örül nekünk édesanyánk vagy gondozónk és a legnagyobb boldogságot tudjuk okozni, mikor pólyásként visszamosolygunk. Ekkor azonban még nem vagyunk tudatában, hogy amit átélünk, az maga az öröm. Környezetünk visszajelzései alapján kap nevet bennünk az öröm, a világ bármely táján. Azt pedig, hogy milyen széles skála van az öröm világában is, azt az őszinte mosoly mértéke mutatja meg leginkább a külvilágnak.

Az örömnek pompomlányként is megvan az ára

Arthur C. Brooks négy alaptípusú embert azonosított annak során, hogy felmérte, mennyire gyakori és intenzív az egyén pozitív és negatív érzelme az átlaghoz viszonyítva.

Nézzük például a „pompomlányt”, aki gyakran és intenzíven éli meg örömét és pozitív érzelmeit, míg ritkán és kevéssé az úgynevezett negatív érzelmeket. Ő minden helyzetnek a jó oldalát látja, és nem hagyja magát lehangolni a negatív dolgoktól sem. Sokan irigylik őket, és szeretnének a helyükben lenni, mert mindig vidámnak tűnnek kívülről. Ugyanakkor könnyen elszakadhatnak a valóságtól, és túlzottan optimisták, ami visszaüthet. Különösen nehéz helyzetet jelenthet számukra, amikor például kellemetlen híreket kell közölniük.

A másik véglet, a „költő”: éleslátóan érzékeli a veszélyeket, ráirányítja a figyelmet a kihívásokra. Mélyen átérezheti az élet drámai helyzeteit, amit kreativitása révén művészi alkotásokba önt. Ugyanakkor könnyen átfordulhat pesszimistává, sőt akár melankolikussá is. Számára nehéz felismerni és értékelni a boldogságot hozó apró pozitív eseményeket.

A többi típust is láthatod az ábrán. (Amennyiben érdekel az értelmezésük, iratkozz fel huszkazsuzsa.hu honlapomra és emailben máris elküldöm a többi leírását is!)

Az öröm választható, tied a döntés

Ildikó (50+) a szorongás és a bizonytalanság érzéseivel jött el egy SzomatoDráma játékra, miközben sokkal több örömre vágyott az életében. Három szereplőt választott ki: a Szorongás érzését, a Bizonytalanság érzését és az Öröm érzését.

Játékában kibontakozott, hogy Édesapja nem tudta kifejezni felé a szeretetét, sőt gonoszkodott vele, a „bezzeg féltestvérek” mindig jobbak voltak nála. Ildikót állandóan az foglalkoztatta, hogy ne gondoljon az apjával kapcsolatos nyomasztó és borzalmas emlékeire, érzéseire. Döbbenten hallgatta, amikor az Öröm fojtogató érzést érzett, amikor Ildikó épp érzései elfojtásáról mesélt. Az Öröm egyebekben úgy érezte, hogy csak terheket hordozni van ott Ildikó életében.

Ildikó Édesapja felé is kifejezte érzéseit és eljutott odáig, hogy ezt mondja felé: “Nagyon az él bennem, hogy tőled nem tudok pozitívat kapni, de talán egy kérdőjelig eljutok”. Ahogy Ildikó körbenézett, észrevette, hogy van az életében (a szőnyegen) még egy irány, amerre még nem nézett. Csodálkozva konstatálta, hogy milyen újdonság számára, hogy ebben az irányban nincs egy újabb ember, akinek meg kéne felelnie, vagy akinek leshetné az igényeit. A teljes feloldozást a folyamatban az jelentette, amikor felismerte, hogy felnőttként már el is engedheti a borzalmas emlékeket és közelebb léphet, megérintheti az Örömét. Végül kimondta az újonnan megszületett igazságát: “megkeresem az új forrását az örömömnek és átalakítom a fájdalmaimat kinccsé.”

Az a szereplő pedig, aki a lányát testesítette meg, arról számolt be, hogy felszabadító érzés volt, amikor Ildikó végre beállt az élete közepébe, és akkor tudott ő hátrébb húzódni, a helyére kerülni.

Ildikó arcára addigra megérkezett a mosoly, amikor Édesapjának szereplője visszajelezte, hogy már nem akar mindenképp pozitív “figura” lenni Ildi életében; nem “kell” hogy megjavuljon a kapcsolatuk, mert a generációs minta javulhat lejjebb, Ildi és a lánya között!

Nincsen öröm üröm nélkül

Jó eszköz lehet az örömteli pillanatok gyűjtésére egy boldogságnapló, amiben akár szavakkal, saját rajzzal vagy fényképpel rögzítjük rendszeresen az aznapi örömünket.

Veszélyes lehet azonban örök igazságként hinnünk a népi szólásban, miszerint nincsen öröm üröm nélkül. Eszerint majdhogynem várhatjuk is a bánatot, ha megjelent az öröm. Akár ez a szólás-mondás állhat annak a hátterében is, ha valaki nem is engedi meg magának az örömöt, nehogy újra bánat kövesse.

Egy-egy nagy csalódás után megélt szomorúság vagy gyász félreértelmezése lehet, hogy mindezt megúszhatjuk, hogyha nem éljük meg annyira intenzíven érzelmeinket. Ez azért is veszélyes, mert ha a „negatív” érzéseinket elnyomjuk, akkor az örömöt sem tudjuk megélni eredeti fényében.

Ráadásul épp stresszes időszakokban, mint például a gyász időszaka, kapcsolnak be erőteljesebben a tudatalatti minták, családi hitmondatok. Olyanok, mint például: “légy erős”, “halottról csak jót, vagy semmit”. Ezek a tudatalatti parancsok teljesen befagyaszthatják érzéseinket – ezért is fontos tudatosítanunk és felülírnunk őket.

Amennyiben ilyen közömbös, közönyös, üres, vagy elhúzódóan bánatos állapotba maradnánk hosszabb ideig, akkor pedig érdemes segítséget kérni, szakembert megkeresni.