– Ki mit tud

Imádom a kínai szerencse sütiket és a TopJoy kupakokat, mert mind tudják a tutit. Szerencsére abból a korszakomból már kinőttem, mikor megszállottan gyűjtöttem mindenfélét IS, szóval csak néha csábulok el egy-egy kis bátorításra, amit tőlük kaphatok. Olyankor viszont kivétel nélkül mindig megerősítenek abban, hogy kiemelkedően tehetséges vagyok. Jó, persze nem szó szerint ez volt eddig egyikbe sem beleírva, na de szerencsére én tudok olvasni a sorok között…

És mivel azt is tudom, hogy minden olyan jelentéssel bír, amivel mi magunk felruházzuk, ezért tudom meglehetős szabadsággal értelmezni az általuk közvetített üzeneteket. Ez is az egyik ritka tehetségem például.

Merni másképp látni dolgokat és megmutatni másoknak is, hogy ez lehetséges. És tanulható. Hisz a tehetség az én jelenlegi értelmezésemben már nem feltétlenül csak valami olyan velünk született talentumot jelenthet mindössze, amivel kevesen rendelkeznek.

Két nagyon kedves barátnőmmel csevegtem ma telefonon, mielőtt leültem megírni ezeket a sorokat. Egyiküket hosszú évek óta ismerem, de nagyon ritkán beszélünk, a másikkal pár hónapja találkoztam először és az utóbbi hetekben van, hogy naponta, akár órányi hosszúságban csacsogunk. Az egyik magas szőke, és Ausztriában él boldog párkapcsolatban, a másik alacsony fekete hajú és egy vidéki kisvárosban egyedül neveli a kamasz lányát.

Közös azonban bennük egy olyan tulajdonság, ami szerintem ritka csodás tehetség: képesek a puszta megjelenésükkel örömöt szerezni. Bárkinek, akivel csak találkoznak nap, mint nap. Egy szívből jövő mosollyal, egy apró dicsérettel, kedves szavakkal vagy tettekkel. És ahogy ez tudatosult bennem, rájöttem még valamire: tele van az életem ilyen emberekkel – vagyis én ebben is tehetséges vagyok, hogy Őket magam köré gyűjtsem.

Mármint egyrészt azokat, akik a másoknak való örömszerzésben tehetségesek, másrészt olyanokat, akiket nem a hagyományos értelemben vett talentummal áldott meg a Gondviselés.

Hogy ez az egész téma miképp passzol az én ÉletMese Újrakeretező sorozatomba?

Hát úgy, hogy az elmúlt hosszú évek önismereti útján bandukolva, egyre több és több tehetségem bukkant napvilágra. Legtöbbször méghozzá nem is saját magam által felfedezve, hanem egy-egy beszélgetésben elejtett mondat kapcsán fejbe kólintva engem a felismeréssel.

Volt, amikor hozzám közel állók, engem régóta ismerők világítottak rá valamire, máskor friss ismeretség kapcsán derült fény arra, hogy a másik szerint én valamiben tehetséges vagyok. Olyasmiben, amit én addig teljesen természetes adottságként kezeltem és szóra sem tartottam volna érdemesnek, nemhogy tehetségként tekintsek rá.

Aztán az elmúlt hónapok során annyi minden változott az életemben, hogy elkezdtem a tehetség témára is egészen más szemmel tekinteni, átkeretezni azt a korábbi „becsípődésemet”, miszerint csak a hagyományos értelemben vett kiemelkedő talentumokra tekintek tehetségként.

A legjobb pedig az egészben, hogy amint én más jelentést adtam magamban a tehetség szónak, sorra fedeztem fel mindenkiben valamilyen tehetséget. Igen, bizony: csupa olyasmit, amit Ő maga addig evidenciaként kezelt ahelyett, hogy büszke lett volna rá, milyen csodás kincs és ritka tehetség van a birtokában… Legyen szó egy Aldi pénztárosról, egy NAV-os ügyintézőről vagy egy BKV ellenőrről akár.

Mert igenis mindannyian tehetségesek vagyunk – valamiben. Vajon Önök, kedves Olvasók miben? Ha tényleg érdekli Önöket és készen állnak felfedezni, jó szívvel ajánlom figyelmükbe a másik e havi írásomban szereplő Szanyi Tímeát és Weitz Tercsit, akiknek én is köszönhetem legfrissebb újrakeretezett ÉletMeséimet.