Én és a kreatív önkifejezés

Jó párszor említettem már az elmúlt időben itt a Magazin hasábjain, hogy mióta megtanultam írni-olvasni, azóta a betűk szerelmese vagyok, hála általános iskolai első osztályos tanítómnak, Vera néninek. Azóta írok nagy örömmel levelet, naplót, blogot és cikkeket mindenről IS, ami velem történik. Kiadva magamból örömöt, bánatot, megosztva élményeket és csalódásokat azzal a céllal, hogy másokat is inspiráljak. Arra, hogy ragadjanak bátran tollat-papírt, avagy billentyűzetet, hogy a szavak erejét használva adjanak alkalmat maguknak megkönnyebbülni. Ez által pedig megtanulni a könnyeiken át is mosolyogni, mikor visszaolvassák mindazt, ami velük történve formálta őket és segítette a változásukat az idők során.

Hálás szívvel tekintve vissza pár évvel ezelőtti önmagukra, elfogadva bizonyos korábbi helyzetekben megélt sikertelenségüket, és befogadva, feldolgozva mindazokat a sikereket, amiket úgy értek el, hogy maguk is meglepődtek rajta, mi minden rejlik bennük, amiről addig fogalmuk sem volt talán.

Az idén januártól május közepéig tartó Változz velünk program számos Mentora bemutatkozott már az elmúlt hónapok lapszámaiban. Ezúttal Szalóki Ildikó, a Pontozott világ megálmodója és létrehozója, valamint Dorogi Andrea, a ValDor Art Alternatív Rajz és Festőiskola írásai színesítik oldalainkat.

Alább pedig én osztok meg néhány gondolatot kedves Olvasóimmal arról, hogyan próbáltam ki magamat az általuk nyújtott lehetőségnek köszönhetően olyan kreatív önkifejezési területeken, amik meglepő és tanulságos élményekkel szolgáltak számomra tavasszal. Segítve felismerni a témához kapcsolódó blokkjaimat és jó néhány olyan korábbi bennem élő hitrendszert, amik eddig visszafogtak engem ebben-abban. S bár ott és akkor, mikor duzzogva pöttyöztem és szorongva álltam neki a saját portrémat megrajzolni, még nem láttam pontosan mire lesz ez jó nekem, mára tudom mekkora lépéseket tettem hála nekik.

Attól a pillanattól, hogy bekerültem a programba, nagyon vártam mindkét foglalkozást. Izgatott kíváncsisággal készültem a jobb agyféltekés rajztanfolyamra, hiszen már évekkel korábban eldöntöttem, annyi jót hallottam a módszerről, hogy nekem ezt egyszer mindenképpen ki kell próbálnom. A pontozásos technika is nagyon érdekelt, mert sok szép alkotást láttam már a neten, ami ezzel a módszerrel készült és nagyon érdekelt vajon én mire vagyok képes ezen a téren.

Ami történt azonban első körben minden várakozásomat megcáfolta…

Órákon át képtelen voltam ugyanis ellazulni mindkét alkalommal és átadni magamat az alkotás örömének. Inkább a szemem sarkából figyeltem lopva a többieket, akik szemmel látható élvezettel merültek el a színek és formák kavalkádjában. Nem értettem én miért nem vagyok képes ugyanúgy mosolyogva élvezni, hogy addig számomra ismeretlen területeken kalandozva fedezhetem fel rejtett tehetségemet…

Az egyetlen, ami abban a pillanatban igazán foglalkoztatott, hogy hiába készültem annyira ezekre az eseményekre, nem és nem tudok feloldódni egy olyan tevékenységben, ami másokat úgy tűnik igazi boldogsággal tölt el.

Mi a baj velem?

Miért az én „készülékemben” van már megint a hiba?

Mi az oka annak, hogy míg rajtam kívül bárki képes csodásakat pöttyözni és rajzolni, addig engem már szinte a sírás kerülget és legszívesebben odacsapva mindent, a cókmókomat felkapva a lehető leggyorsabban távoznék szívem szerint?

És itt jött a képbe valami olyasmi, ami messze túlmutatott számomra azon, hogy a Mentoraink pusztán technikákat adnak át nekünk a velük való találkozásaink során.

Az történt ugyanis, hogy mind a Pontozott világban, mind a ValDor Art-ban olyanfajta megértő szeretettel kezelték az általam bénaságnak kikiáltott megakadásomat, ami átszakította a bennem lévő gátakat. Felismertették velem ugyanis, hogy a görcsös akarás ebben az esetben sem vezet eredményre. Az egyetlen, amit tehetek, hogy veszek egy nagy levegőt és meghozom a döntést, hogy ugyanúgy HAJLANDÓ vagyok élvezni egy még soha nem próbált tevékenységet, ahogy mindenki más teszi azt körülöttem. S ennek köszönhetően megnyilvánulhatott számomra a tét nélküliségnek azon könnyedsége, ami által megértettem és elfogadtam, itt sincs olyan, hogy KELL.

Nem, nem lett kész a portrém azon a bizonyos hétvégén. MÉG. És azóta sem alkottam olyan meseszépeket, mint akik Ildinél velem együtt először próbálták ki a pöttyözéses technikát.

Megtanultam viszont valami számomra sokkal, de sokkal fontosabbat.

Újabb területen elfogadni azt, hogy az átmeneti negatívnak tűnő tapasztalás nem jelent kudarcot és végleges sikertelenséget. Hacsak én nem könyvelem el annak a történteket. Jelent viszont felismerést arra vonatkozóan, hogy meglehet, még nem jött el az ideje számomra annak, hogy az íráson kívül másban is megnyilvánuljon számomra a kreatív önkifejezés.

És jelenti ugyanakkor azt is, hogy egy hiteles segítő valójában attól tud igazán hiteles lenni és értéket adni a maga területén, hogy nem csak szakmailag, de emberileg is képes kapcsolódni mindazokkal, akik a Gondviselés jóvoltából Őt választották maguk mellé egy-egy tapasztalat szerző felfedező út során. Legyen szó akár coachról, rajztanárról vagy energetikai kezelésekkel foglalkozó segítőről.

Köszönöm Ildi, köszönöm Andi és Péter, jó szívvel ajánlom a Pontozott világot és a ValDor Art-ot egyaránt mindazoknak, akik fejlődni vágynak kreatív önkifejezés területén, próbára téve magukat a határaikat tágítva. A pontozó, a festő ecset és a grafit ceruza legyen mindannyiótokkal!