Vannak, akik számára az alvás minden más fizikai szükségletnél fontosabb. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy “sokat” kell aludniuk, sokkal inkább azt, hogy az alvás minősége, és időzítése a meghatározó. Néhány éve még fogalmam se volt arról, mi az a power nap. Valójában a saját szervezetem vezetett rá a szunyókálás valódi hasznára. Egyszerűen arról van szó, hogy a nap folyamán számos teendőm lett volna még, én viszont úgy éreztem, hogy se szellemi, se fizikai szinten nem vagyok olyan állapotban, hogy képes lennék bármilyen konstruktív tevékenységet folytatni. A kávéval hasztalan próbálkoztam, mert a szervezetem alvás után kiáltott. “Csak egy kicsit hadd aludjak!” – hallatta belső hangom ellentmondást nem tűrően.
Saját tapasztalat
Így nem tehettem mást, mint megengedtem magamnak egy 15-20 perces alvást. Beállítottam az ébresztőórámat, és a takarómat magamra húzva egyből az álmok mezején találtam magam. Ami valóban azt jelenti, hogy eljutottam az alvás REM, azaz a gyors szemmozgásos fázisába, mikor is az agyunk az ébren gyűjtött információkat elraktározza, s ilyenkor álmodunk. Felébredve, azon kívül, hogy több órányinak tetsző álommal gazdagodtam, egészen kipihentnek éreztem magam, és ismét képes voltam energikusan folytatni a napot. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy a power nap során megélt tapasztalataim még inkább “bizonyítékul” szolgáltak számomra azzal kapcsolatban, hogy az ember több, mint hús és vér, s hogy álmodás során az a valami tevékenykedik, éli át az élményeket, ami a fizikai valóságnak tekintett, köznapi eszközökkel mért időben nem nyilvánul meg.)
No, de nézzük, hogy a szervezetem ösztönösen jól ismerte-e a szundikálás energetizáló hatását, és hogy a szakértők álláspontja szerint az előtte “öntudatlanul” megivott kávé mennyire volt jótékony hatással. (Igen, felmerül a kérdés, hogy a tudósoknak, vagy a saját testemnek higgyek-e inkább.)

Mit mond erről a tudomány?
A Harvard kutatói a görögök sziesztázási szokásairól gyűjtöttek adatokat. Dimitrios Trichopoulos vezetésével 24 ezer önkéntest követtek hat éven keresztül. A kutatásban részt vevők közül azoknál, akik rendszeresen (hetente legalább háromszor, minimum fél órát) aludtak délutánonként, ritkábban alakult ki szívbetegség, mint azoknál, akik nem tették ezt meg. Még azok is, akik „csak tíz percre” hunyták le a szemüket, 12 százalékkal csökkentették a szívbetegségek rizikóját.
A legalkalmasabb az ebéd utáni néhány perc. Talán szokatlanul hangzik, de a szakértők a power nap megkezdése előtt 15-20 perccel kávéfogyasztást javasolnak. Amikor fáradtak vagyunk, olyankor szervezetünk egy adenozin nevű vegyületet termel. Kávézás után a koffein úgymond versenybe száll az adenozinnal az agy receptoraiért. A koffein azonban nem azonnal fejti ki a hatását, és nem is csökkenti a szervezet adenozin mennyiségét, míg az alvás viszont igen. Mivel a szundikálás során a koffeinnek kevesebb adenozinnal kell megküzdenie, így a kávéfogyasztással egybekötött power nap után kipihentebben ébredünk, mintha nem ittunk volna kávét.

Hogyan láss hozzá?
Először is keress egy csendes, nyugodt helyet, bárhol is érjen az ebédidő! Japánban, az USA-ban, Dél-Európában, és Nyugat-Európában is egyre inkább elterjedt az irodák megtervezésekor a pihenő helyiségek kialakítása, hogy a munkavállalók az ebédszünet egy részében alvással töltődhessenek. De ha nincs ilyen szoba a munkahelyeden, akkor választhatod a saját irodádat, valamelyik konferenciatermet, a könyvtárat, egy ideális könyvesboltot, egy nyugodt edzőtermet, a munkahelyed előtt parkoló autódat, vagy egy park, esetleg egy bevásárlóközpont padját a power nap helyszínéül. Ha szükséges, gondoskodj füldugókról, hogy megszüntesse a körülötted lévő zajt!
Állítsd be az ébresztőórát, hiszen legalább 10, de legfeljebb 30 percre van szükséged egy valóban energetizáló power naphez!
Fontos, hogy a lehető leggyorsabban el tudj aludni, amit hasi légzéssel igen könnyű elérni. Ilyenkor a hasadra kezdesz figyelni, s arra, miként mozgatja fel-le a ki- és beáramló levegő.
Amint csörög az órád, kelj fel egyből, és élvezd a power nap frissítő, jótékony hatását!