a véget jelentő odaáton túl

Te milyen vitaminokat szedsz? És milyen hatással vannak azok az életedre, testi-lelki egészségedre?

„Te mi alapján választod ki a vitaminjaidat?”

Mint egy vitamin – az emberi kapcsolataink ránk való hatását a legjobban így lehet leírni.

Hiányállapotokat pótló, egészségünk megőrzését szolgáló, beépülő majd kiürülő folyamatos pótlásra, vagy időszakos adagolásra szolgáló készítmények, melyek sokasága közül meg kell találni a számunkra legmegfelelőbb fajtájú, formájú és optimális adagolású formát – ezek a vitaminok.

De ha jobban belegondolunk, emberi kapcsolataink is pontosan ilyen szerepet töltenek be életünkben, hatnak ránk és mi választjuk ki, hogy aktuálisan milyen embereket, milyen adagolásban engedünk be az életünkbe.

Hogy éppen kire és mire van szükségünk.

Mint ahogy a vitaminok is lenyomatot hagynak testünkben, és újra és újra pótolni kell őket, hogy kifejtsék – kedvező? – hatásukat ránk, úgy az emberi kapcsolatainkat is rendszeresen át kell élnünk, újra és újra meg kell bennük mártózzunk. Azért, hogy ki tudják fejteni hatásukat és abból, építkezni, táplálkozni tudjunk lokálisan és a bennünk élő hatásuk által kicsit globálisabban is.

De minden vitamin jó hatással van ránk?
Biztos, hogy minden vitamin, amit aktuálisan jónak és hasznosnak gondolunk testi-lelki egészségünk számára, az hosszú távon is megfelelő lesz nekünk?

Biztos, hogy minden vitamin építeni fog bennünket és hozzánk, egészségünk épüléséhez fog valamit adni?

Vagy van olyan, hogy kiderül, édes méreg, amit cseppenként magunkhoz vettünk?

Van olyan, hogy kiderül, rossz vitamint választottál?

Van olyan, hogy az újra és újra megjelenő – testi-lelki – tüneteidre újra és újra ugyanazt a vitamint használtad szent meggyőződés által vezérelve, hogy az a megoldást és a „gyógyulást”, de legalábbis a tünetek enyhülését hozza el, s nem vetted észre, hogy vitaminod a legnagyobb méreg?

Toxikus!
Miért nincs feltüntetve a csomagoláson, a vitaminod valódi jellemét rejtő használati útmutatón ez a veszélyt jelző felirat, ami óva intene, vagy egyszerűen csak figyelmeztetne, hogy mi is vár valójában rád, ha használni kezded, ha beengeded életedbe a toxikus embert, ha ezt a vitamint választod életed jobbá tételének víziója által vezérelve?

A max-ben – fast fashion brand – vettem egy pólót, amin a barátság fogalma van taglalva és így szól: „FRIENDS: (noun.) People who make you feel special. The possibilities are endless when you’re with your true friends. Enjoy and party with them!”

De honnan lehet tudni, hogy ki az igaz barát és ki az, aki csak belebújva egy ilyen szép ígéret bőrébe valójában nem több, mint ártó méreg, aki alig várja, hogy toxikus mérgét szétárassza véráramodban és sejtről sejtre itasson át ártó nedűjének, mérgező személyiségének minden fertőjével?

„A toxikus kapcsolat a húsevő virág és aktuális áldozatának násztánca, amiben elcsábít, megszédít, majd hosszabb- rövidebb ideig tartó szenvedés után totálisan megsemmisít.”

Honnan lehet tudni, hogy egy emberi kapcsolat toxikus lesz, hogy káros lesz számomra rövid, közép- vagy hosszú távon, vagy talán akár maradandó károkat okozó, helyrehozhatatlan sérüléseket fog okozni?

„Egy toxikus ember pontosan úgy viselkedik és működik, mint a húsevő virág.” 

Húsevő virág.
Ha a toxikus ember dinamikájára gondolunk, akkor legjobban a húsevő virág példáján keresztül érthetjük meg, hogy hogyan is működik az ilyen ember, milyen hatással van az áldozatául kiszemelt másik félre.

A toxikus ember 5 lépésen keresztül viszi végig „áldozatait”.

1. lépés
Magához édesgetés

Van benne valami nagyon vonzó.
“Te vagy a világon a legkülönlegesebb ember számomra!”

Ki ne csábulna el egy ilyen távolról érkező és egyenesen neked címzett sziréni hangnak, ami a láthatatlan szürkeségből egyenesen a limelight középre helyez, ahol egy olyan kiemelt figyelem áradatában fürdőzhet meg az ember, amit talán azelőtt még soha nem tapasztalt meg?

Kinek ne esne jól egy ilyen privilégizált helyzet, kit ne sarkallna közeledésre egy ilyen édes csábítás?
Kit ne, főleg, ha egy bizonytalan, alacsony önértékeléssel, a környezet visszajelzéseire kiéhezett, dependens személy az ember, akinek nagyfokú megfelelési kényszere az önalávetés programját égette minden egyes sejtjébe bele.

Kinek ne, ha pont az ilyen embernek nem!

És a toxikus kapcsolatok alapja – valahol – pontosan ez.
Egy erős és domináns ember gyenge és mérgezhető alanyt keres.

De ki lehet ezt nyíltan mondani?
A húsevő virág világgá kürtöli, hogy a csábító felszín mögött mindent felemésztő nedvek laknak, ahonnan a szegény áldozat nem nagyon távozhat élve.
Ki lehet nyíltan mondani, hogy ebben a megköttetett kapcsolatban csak az egyik fél fog jól járni és jól lakni?

Ki lehet nyíltan mondani, hogy egy hosszabb-rövidebb szenvedés után áldozati báránnyá fogsz te válni csupán?

Nem!

Éppen ezért a toxikus ember „csak csábít”. Nem ő lép közel hozzád, nem ő teszi meg az első lépéseket feléd, hanem egyszerűen csak eléri, hogy te közeledj felé, hogy te kerülj lépésről lépésre egyre közelebb és közelebb, hogy te akarj beleesni a csapdájába.
A maga nemében ez egy zseniális taktika, hiszen a felelősség innen, azaz már az első pillanattól kezdve rád hárul. Te akartál hozzám közel kerülni, te akartál a közelemben lenni, te jöttél be az életembe és személyes terembe!
Én nem tettem semmit azért, hogy így legyen!

És valahol ez objektíven nézve védhetetlenül igaz tud lenni egyfajta magyarázati keretbe ágyazva.
A húsevő növény sem megy oda későbbi áldozataihoz, hanem egyszerűen földbe gyökerezve vár és csábít és vonz.

Nem ígér konkrétan semmit és cserébe semmiért sem vállal felelősséget.
Ezt a mindenek felett álló tényt rendszeresen ki is használja a toxikus ember aktuális áldozatával szemben, ami egy nagyon könnyű fegyver egy amúgy is instabil ellen. Egy nagyon könnyű fegyver, ami végzetes erővel bír és bezárja a toxikus kapcsolatba az aktuális áldozatot.

„Nem én akartam, hogy kapcsolatban kerüljünk – legyen szó akár baráti vagy párkapcsolatról – te futottál utánam! Te jöttél az életembe, és csak azért, mert valami hirtelen nem tetszik neked, hátat fordítanál nekem? Bezzeg csak addig voltam jó neked, amíg te akartad, és most, hogy én kérek valami apróságot, máris eldobsz engem?
Most az egyszer szükségem lett volna Rád és te képtelen vagy ennyit megtenni értem?”

Klasszikus mondatok ezek, melyek rendszeresen elhangzanak egy toxikus ember szájából aktuális áldozata felé.
Mondatok, melyek védhetetlen súllyal zúdulnak az áldozat nyakába és ébresztenek bűntudatot benne, hogy még jobban toxikus emberünk kedvébe kell hogy járjon.

Mert a menekülés gondolata meg sem fordul az ilyen ember fejében, mert egyrészről van annyira dependens, hogy fel se merüljön igazán komolyan benne, másrészről a toxikus ember a jojózás zseniális mestere, aki jó érzékkel tudja, hogy egy egyszerű jutalomfalattal, egy egyszerű „na jó, megbántottál, de én még az egyszer megbocsátok neked” kegy gyakorlással még inkább lekötelezetté teszi áldozatát, aki „önként”, újra és újra a maradás és egyre mélyebb elköteleződés mellett teszi le a voksát.

2. lépés

24/7 készenlétben tartás

Talán ez tűnik a legkevésbé veszélyes pontnak, pedig valójában ez a folyamatos készenléti állapotban tartás, a totális bizonytalanság érzésének beinjekciózása az áldozat bőre alá, annak az érzésnek a beégetése, hogy bármikor bejelentkezhet és igényt tarthat rád, az egyik legnagyobb pszichés, mentális teher, ami a saját életem feletti önrendelkezési jog folyamatos feladásához, az önmagam felett gyakorolt kontroll totális elvesztéséhez vezet.

Hiszen itt van egy nagyon markáns időfaktor.
Minél régebben jelentkezett a toxikus ember, annál nagyobb a valószínűsége és nő az esélye, hogy újra meg fog jelenni. Tehát meg fog ez a nyomás jelenni az áldozat életében, amiről csak annyit lehet tudni, hogy egy bizonytalan jövőben fog bekövetkezni, amire tehetetlenül vár.

A folyamatos bizonytalanságban tartással ezt a tehetetlenségérzést alakítja ki a toxikus ember az áldozatában.

És, ha folyamatosan készen kell állni, ha folyamatosan a „bevetésre kell” várni, az előbb-utóbb mentálisan és fizikálisan is felőrli az embert.

Ezzel játszik a toxikus ember és alakítja ki random megjelenéseivel ezt a folyamatos készenléti állapotot.
Játszik időszakokkal, játszik napszakokkal, játszik ünnepnapokkal és dolgos hétköznapokkal.

Játszhat nyugodtan, hiszen ilyenkor már teljesen egyoldalú kapcsolatról van szó. Egyoldalú abban az értelemben, hogy ilyenkor már csak a toxikus ember birtokolja a teljes irányítást a kapcsolatuk felett.

Gondoljunk csak bele, amint a szegény áldozat bekerül a húsevő növény belsejébe, már sok önálló akarattal nem fog rendelkezni. Kimenekülni már nem tud, mert beragad a rendszerbe, és onnan kezdve a húsevő növény teljhatalmú akarata veszi át az irányítást, hogy miként, mikor és hogyan akarja megsemmisíteni áldozatát.

Így történik ez az emberi kapcsolatokban is.
Ezzel a folyamatos készenléti állapotban tartással pedig egy olyan konstans nyomást helyez a toxikus ember áldozatára, amivel tematikusan megtöri és kontroll fosztottá teszi őt.

3. lépés

Kisajátítás

Ok, amúgy is gyenge lábakon állsz, na de ott van annak a veszélye, hogy valaki a környezetedben megpróbálja felnyitni a szemedet, hogy a mi „barátságunkban” van valami aránytalan, csak számomra kedvező és körülöttem forgó egyoldalúság, akkor elveszíthetlek téged!

Vagy megtalál magának egy hasonlóan „karakteres személy”, aki hasonlóan hozzám kisajátítani szeretne!

A nem osztozkodás a legbiztonságosabb és 100%-ban birtoklás a leggazdaságosabb forma, azaz egy toxikus ember számára a totális uralomnál ideálisabb helyzetet el sem lehet képzelni, amit elég gyorsan el tud érni egy ilyen gyenge személyiségnél, mint az áldozatul kiválasztott egyed.

A kisajátítás előszobája a 24/7 folyamatos készenléti állapot bevezetésével és random gyakorlásával kezdődik.

Mert, ha soha nem tudom, hogy mikor fogok rád igényt tartani, akkor alapvetően meg tudlak abban akadályozni, hogy saját életed menete és építése felől dönts, és ha nem te döntesz az életed felett, akkor majd én azt megteszem helyetted.

És a toxikus ember meg is fogja tenni és random akcióival el fogja érni, hogy szegény áldozata mindig őt válassza.
Hogy álljon fel egy családi összejövetel mellől, hogy mondja le a már leszervezett családi, baráti programokat, hogy dobja el az aznapra tervezett dolgait, hogy a toxikus emberrel lehessen.

Az áldozat környezete, családja, barátai – ha vannak ilyenek – egy ideig toleráns a toxikus ember ellenük irányuló attakjával szemben, de csak idő kérdése, mikor jön el az a pont, amikor lemondanak erről a régi kapcsolatról – a toxikus ember áldozatával való kapcsolatról – ezzel átadva a helyet a toxikus emberrel való kapcsolatnak.

És ez az elmagányosodás a toxikus ember számára a legnagyobb ajándék, amit az áldozati bárányának környezete neki ajándékozhat.
Masnival a nyakában, totális birtokviszonnyal felruházva megkapja, mindazt, amit akart.

4. lépés

Érzelmi zsarolás 

„Csak tudd, ha most nem jössz ide, a te felelősséged lesz, ha nekem bajom lesz!”
„Most kivételesen szükségem lenne rá, hogy velem legyél, és te még erre is képtelen vagy! Képtelen vagy ennyit megtenni értem, a barátságunkért!”

Ezek talán a legklasszikusabb mondatok, amik egy toxikus ember szájából elhangoznak. Ha véletlenül felmerül annak a lehetősége, hogy a másik fél nem akar azonnal ugrani, ha nem akarja azonnal a napját érte átszervezni, ha nem akarja a munkáját otthagyni vagy a többi barátját, családját elhagyni – ha még vannak ilyen emberek körülötte –, akikkel éppen találkozott, miközben toxikus emberünk éppen random lecsap rá és ellentmondást nem tűrően igényt tart a másik félre.

Az érzelmi zsarolás egy igen széles spektrumon mozog, kezdve az egészen enyhe lelkiismeretfurdalás- és bűntudatkeltéstől elindulva, át az „elárultad a barátságunkat és meggyaláztál engem, hogy semmibe veszel” lelki terrorján át egészen a csúcskategóriás „önmagamba kárt teszek és annak beláthatatlan következményei lesznek” fenyegetésig.

Az érzelmi zsarolással az amúgy is gyenge alapokon álló személyiséget még mélyebbre tudja lökni az önvád és lelkiismeretfurdalás területén, amire rögtön egy vezeklő, megbocsátás után esedező reakció indul be áldozatunknál.

Tehát azért dobja el a toxikus ember az áldozatát – ezzel az érzelmi zsarolással –, hogy aztán az még nagyobb erővel akarjon hozzá visszatérni és kötődni, hogy éreztetni tudja áldozatával, milyen nagy kegyet gyakorolt; hisz annak ellenére, hogy hibázott, mégis megbocsátott neki és adott egy újabb esélyt számára, hogy a barátja maradhasson.

Minél több ilyen kört futnak le, a toxikus ember annál több ilyen helyzetre tud majd a későbbiekben hivatkozni, ezzel is önmagát még magasabbra emelni és éreztetni áldozatával, hogy annak ellenére, hogy ő – mármint áldozatunk – rossz lépéseket tesz, illetve tett meg, ő mégis megbocsát neki.
Mi ez, ha nem nagyvonalú és gáláns viszonyulás?
Mi ez?
Mi ez, ha nem egy zseniális játszma része, ahol a tudatosan felépített és kierőszakolt lépéseken keresztül még függőbbé és még megtörtebbé tudja tenni áldozatát!

5. lépés

Megsemmisítés

Akár felismered, ki vagyok, akár nem, egy a vége, egy a véged: a totális pusztulás!

Életfogytiglan vagy halálos ítélet?

Örökre benne ragadni a toxikus kapcsolatban vagy totálkárosra törve kimenekülni onnan?
Ugyanaz a végzetes végítélet.

Fizikailag megsemmisülni és többet nem gyötrődni lelkileg vagy lelkileg megsemmisülni egy szétroncsolt testben?
A fájdalom az egy rendszerbe zárt test-lélek duóban így is, úgy is bent ragad, és bárhonnan is indul, maró kín lesz minden számára.

De miért is tudott a húsevő növény fennmaradni és nem kihalni?
Mert semelyik áldozata nem tudta elterjeszteni és generációról generációra szálló bölcseletként és élettapasztalatként átadni, hogy „Vigyázz, kerüld el, mert megsemmisít téged!”

És miért nem tudta ezt megtenni? Mert miután egészen közel került a húsevő virághoz áldozata, attól a perctől kezdve már csak az időfaktor a kérdés, azaz, hogy mikor fog megsemmisülni, és ha nem éli túl a találkozást, akkor már nem is tudja elmondani és figyelmeztetni a többieket.

Mivel is kezdtem a toxikus ember dinamikáját?

Azzal, hogy csupán csábít!
Semmi olyan „konkrét” lépést nem tesz kiszemelt áldozata felé, amivel szembesíthető vagy elszámoltatható lenne.
Semmi olyan „konkrét” kezdeményező lépést nem tesz, ami számonkérhető lenne rajta!
És így, hogy semmi, de semmi fogás nincs rajta, mivel lehetne megindokolni a leválást, a kapcsolat megszakítását?

Semmivel!

A menekülési kísérlet egy újabb adag lelki terrornak adna csak teret, ha az áldozat megpróbálná ezt megtenni.
De hát hogyan vállalhatná ezt fel, főleg, ha amúgy is instabil személyiség?

De hát hogyan vállalhatná fel, főleg úgy, hogy más ember a környezetében nincs. Vagy mert nem is volt, vagy pedig a sikeresen végrehajtott kisajátítási, a környezetről való leválasztási folyamatnak köszönhetően tökéletesen magára maradt már – régen – az áldozat.

Egyedül, tehetetlenül és összetörve.

Erőtlenül, reménytelenül és harcképtelenül
A felismert játszma szégyenében, az önként vállalt rabság értelmetlen kínjának felvállalhatatlan megsemmisülésének tényében marad végtelenül magára az áldozat.

Hiszen én akartam, hogy így legyen!

Hiszen én hagytam, hogy ezt tegye velem!

Hiszen én hagytam, hogy a mellettem lévő többi ember elmenjen, én küldtem őket el és építettem le ezen toxikus barátság oltárán feláldozva!

Hiszen az én bűnöm mindez!

Én bűnön, én vétkem, én keresztem, én szégyenem, én bélyegem – feloldozást más nem, csak a csendes névtelen elmúlás jelenthet!

Élve áldozat a toxikus ember vonzásából nem távozhat!
Fizikailag vagy érzelmileg össze kell, hogy annyira roncsolja, hogy már ne tudjon, vagy a szégyentől már ne akarjon az áldozat a megélt tapasztalatairól beszélni.
Ne akarjon, és ne tudjon beszélni, nehogy lerántsa a leplet a húsevő virág sötét titkáról.

Mert így éli a húsevő virág az életét! Csábítunk és védünk! Szeretni foglak utolsó csepp véredig, szívemen fogom viselni sorsodat és lelkemre foglak – csak higgy nekem, s gyere a közelembe!