Szabad-e rabolni?

Hadd fürdőzzek meg fényedben!
Hadd mossam magamat tisztára érintetlen víztükrödben, hogy ragyoghassak, hogy csillogásod holdudvarában rivaldafénybe juthassak s záporozzon rám a tehetség áldásának aranypora, hogy így általad én is értékké váljak, s bearanyozódjak!

Hagyd, hogy szennyemet tisztaságod eltüntesse, s mint királyné a király oldalán számonkérhetetlen védelmet kapjak, bűntelen büntetlenséget, feloldozást minden földi szennyemben!

Hadd mossam meg szennyemet a kiválóság forrásának kivételes bőségében!

Tehetséged értékes árucikk nekem, miből részesedni én – nem átallom kimondani – oly nagyon akarok!
Mert nekem ahhoz jogom mindenek felett álló kétely nélkül örökkön örökké van és volt.
Mert te csak egy termék vagy a kezemben, egy teremtmény, mit életre bizony csak én hívtam, míg benned csak a remény és lehetőség pici magja volt, mi nélkülem elhalt volna egy sötét alkonyon, ha én nem tápláltam volna, ha számára ideális közeget nem teremtettem volna.

Teremtményem vagy, s mint ilyennek döntési joga önmaga fölött már régen nincsen!
Mert bejegyeztem rád birtokviszonyom, lelkedet adtad, hogy a benned szunnyadó talentum napvilágot láthasson!
Mert nélkülem te sötétség lennél, a föld porában elvesző semmi, egy kínzó lehetőség, hol a reményvesztettek tükrében meghasadt arcodat kémlelhetnéd.
Nélkülem végignézhetnéd szánalmas hattyúdalodat és elhaló hangon könyöröghetnél Fortunának, hogy fogadjon kegyébe egy csodálatos pillanatra, mikor megízlelheted a tehetséged adta édes mannát.

Mi a szentháromság nevében kegyet gyakorlunk, s téged megalkotunk, összelegozzuk darabokból álló tehetségedet és remekművet alkotunk, dicső alkotást, mi előtt leborulhat az egyszerű halandó, kiben a talentum morzsája sem létezik, ki csak csodálhat téged, oly egyedit.

Felépítünk és összelegozunk téged, cserébe csak egyet kérünk, mi, a szentháromság nevében.
Add el lelkedet, s mondj le magadról mindörökre! Fogadd el, hogy te pont addig létezel, amíg mi arra teret adunk neked, s szobrodat ahogy mi magasra emeltük és tetejére kiültünk, úgy bontjuk vissza, ha tovább téged arra méltónak nem talál a szoborépítők népe.

Mert mit felépítettünk és csúcsán megpihentünk, azt mi könnyű szerrel lebonthatjuk és az értünk epekedőn sorba állók hadából egy újabb áldozatot könnyen kihalászunk és indul újra a munka a csillagok felé, hol megpihenve és megtisztulva, a csillogásban és fényben fedhetetlenné válva mi újra sikerittasak leszünk, s glóriánk köré újabb gyűrűt teszünk, hogy még nagyobbak és hatalmasabb legyünk, még vonzóbbak a sorban álló talentumok számára!

Mert te csak egy árucikk vagy számunkra, egyszerhasználatos tárgy a múlandó emlékek világában.

A szentháromságok szentháromsága mi vagyunk.
A szeretet a pénz és a siker megtestesítve a szülők, az edzők és managerek földi halandó képében.

A szülők, az edzők és a managerek és nevükben a szeretet, a siker és a pénz beszél báránybőrbe bújtatva a sóvár vágyódást, a minden áron a tehetség hozta javakból való osztozás kapzsi vágyát.

S álljon itt testamentumunk, minek nevében ezt elkövetni jogunk és büntetlen szabadságunk van veled!

Mi a szülők a szeretet nevében jogot formálunk a sikerben való részesedésben, feladatoddá teszem, hogy benned mi talentum nekünk köszönhetően megfogant és életet kapott kiteljesítsd, hogy csodás teremtésünk elvetett magjából égig érő fát nevelj, mire mi is felmászhatunk és csúcsáról a csillagokat elérő sikert megkóstolhassuk!

Kiterjesztett énem vagy, szóval, ha én szeretném, neked is szeretned kell!

Ha én ott szeretnék lenni, akkor neked engem oda kell vinned, fel kell emelned, s hagynod kell, hogy a sikerben megfürdőzzek!

Én az edző, a siker letéteményese, kegyembe fogadlak, hogy általam naggyá lehess, hogy a siker nevében veled azt tehessek, amit csak akarok, úgy, ahogy akarom, mert te csak egy lehetőség vagy, egy lehetőség, mit én váltok valóra, ha jógyerek módjára követed, mit urad és parancsolód akar és feladatul szab!
Ha megteszed és szádra lakatot téve a csönd magányába fojtod összes érzésedet, panaszra és kételyre nyitni szádat nem nyithatod, mert tudd, eldobható kis alany vagy, kinek helyére sorban áll oly sok sikerre éhes szülőpár, kik áldozati bárányukat nekem odaadni nem restellik és teljhatalommal engem felkenni nem kételkedik!

A pénzcsapon ülök, a megváltó mannán, mi értelmet és célt ad küzdelmednek – szól gőgösen a managerek hada, kiknek szeme előtt az árucikké alacsonyított embertermék dollárokkal kifestett kiterített emberbőre lebeg csak ott elől el.
Egyszer használatos árucikk, miből gyorsan hasznot kell préselni, testét-lelkét négyzetcentiméterenként áruba kell bocsátani és pénzesíthető reklámfelületté kell tenni.
Vigyázni fogok rád és egyben tartalak, bízz bennem, s add oda életed, mert jólétem benned lakik, jó állapotban tudlak csak a végtelenségig kihasználni!

Hallottátok szavunkat, s most hadd menjen tovább a buldózer, s egy összeroppantott és a semmibe taszított szobor nyomait eltüntetve had épüljön egy újabb monumentális építménye a tehetség álszent ünneplésének, hogy az egyszerű ember leborulhasson előtted, s még magasabbra emeljen téged velünk a csúcson, ott a magasban sütkérezve!

S indul újra a mantra, újabb talentum, újabb fényére sóvárgó akaratosan csábító szava.

„Hadd mossam szennyem vizedbe, s szennyezhessem be fénylő tükrödet, s megtisztulva mehessek tovább beszennyeződni, s egy újabb kristálytiszta vizet újra merő fertővé tenni!”