“HA MINDEN ÉRTÉKEM A TEHETSÉGHEZ KAPCSOLÓDIK ÉS AZZAL EGYÜTT, AHHOZ VISZONYÍTVA LÉTEZIK, AKKOR MILYEN ÉRTÉK MARAD BENNEM, HA A TEHETSÉGEM INAKTIVVÁ VÁLIK?”

Meg kell menteni életterületeket és energiákat a tehetség elől, hogy stabilan és erőforrásokkal telten fel tudjon épülni egy a tehetség vonzáskörzetétől különböző élet, amire építeni lehet a tehetség életünkből való eltűnése esetén, s ami folyamatosan jelen van életünkben ellensúlyozva a hegemóniára törő tehetség akaratos mindent akaró bekebelezését.

Két alapvető elképzelés ihlette az érzelmi előtakarékosság elméletem megalkotását.

Először is az érzelmi előtakarékosság gondolatát a tehetség alapvető jellemző, a mindent kisajátítani akaró jellege alapozta, az a mindent maga alá rendelő és saját életterévé alakítani akaró mindenek felett álló erő, amivel rendelkezik.

Másrészt pedig, ha már az “Építsd tudatosan önmagadat! Építsd tudatosan pályafutásodat!” két pilléres siker elméletet megalkottam, akkor kellett egy olyan szemléleti háttér és a “hogyanra” választ adó formula, amivel önmagunk építését el lehet kezdeni – főleg – tehetséges emberek esetén.

Ez lett az érzelmi előtakarékosság elmélete, azaz egy olyan tudatos én-építési folyamat megalkotása, ahol a jelenből kiindulva egy stabil hosszú távú bázis építhető fel a tehetséges ember számára egy, a tehetségétől különböző énrészen keresztül.

Az érzelmi előtakarékosságot legjobban a pénzügyi előtakarékosság, öngondoskodás mintájára érthetjük meg.

Miért van a pénzügyi előtakarékosság?
Azért, hogy a jelenből indulva elkezdjünk tematikusan és tudatosan egy olyan pénzügyi bázist – és ezáltal – stabilitást felépíteni, amire majd ott a jövőben építeni lehet, ami megfelelő biztonságot fog nyújtani önmagunk számára.

A pénzügyi előtakarékosság során itt a jelenben pont annyi pénzről mondunk le – a jövőnk javára – ami mellett, aminek hiányában itt a jelenben is kényelmes életet tudunk élni.
Egy olyan összegről mondunk le itt a jelenben – vagy mondhatjuk úgy, hogy döntünk felelősségteljesebben és hosszabb távon hasznosabban a sorsa felett – ami itt a jelenben talán arctalanul eltűnne, csak úgy láthatatlanul sodródna bele életünkbe.

A jelenben arctalan, a jövőnkben biztonságunk életre kelt lenyomata.
Nem veszélyeztetem a jelent, de biztonságba helyezem a jövőmet.

Érzelmi előtakarékosság esetén is pont ez fog történni, azaz egy olyan tudatos jövő tervezés, ahol a tehetség mindent felemésztő erejétől itt és most a jelenben elkezd a tehetséges ember különválni.

De van valami gond ezzel az elmélettel – valljuk be őszintén.
Vagy talán úgy is fogalmazhatok, hogy ahogy nyíltan vállalni szoktam, szeretek szembe felmenni a mozgólépcsőn, úgy pontosan tudom, hogy az érzelmi előtakarékosság elképzelésem is nagyjából minden érdekkel szembe menő – mindamellett nagyon hasznos elképzelés – gondolat. Nincs olyan szereplője ennek a tehetséget érintő történetnek, aki nem veszélynek, a tehetség kibontakozása ellen tett lépésnek értékelné a jelenben az érzelmi előtakarékosság elméletet. De egyben nincs olyan a mennyből a pokol mélyére zuhant egykori fénylő tehetség, aki ne úgy tekintene erre az elképzelésre, hogy: “Bárcsak lett volna valaki, aki ideje korán felkészítette volna őt erre a tehetség elmúlta utáni életre és egy működőképes tervre építhette volna tovább az életét!”

A tehetség egy elképesztő perspektívát ígér, egy olyan jövő lehetőségét, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Aminek már puszta lehetősége és reménye is önmagában kiváltság. Mely kiváltságos állapotot először – főleg gyerekek esetén – a tehetséges ember környezete hozza fókuszba és kezdi a tehetséget ez irányba orientálni – A mennyből csak a pokolba vezet közvetlen út, a földön nincsen megállás – a tehetség szélsőséges dinamikájának nyomában címmel hosszan írtam erről a jelenségről –, és egyre erőteljesebben kiemelni tehetségénél fogva az “átlagemberek” közül a tehetséget.
Azaz, ha úgy nézzük az “Építsd tudatosan pályafutásodat” irányba indul el egy hangsúlyosabb építkezés.
A tehetségek esetén aránytalanul elbillen a mérleg a pályafutás javára, azaz az önmagunk építésének rovására, ami itt és most a legmegfelelőbb iránynak tűnik. Hiszen a tehetség környezete is ezt legalizálja és maga a tehetség is azt éli meg, hogy így kell lennie. Hiszen olyan perspektívát ígér a tehetség adta vízió, amiért semmilyen befektetett energia nem kár.
A tehetségek esetén ismert tételmondat a “Feláldoztam a gyerekkoromat” itt és most a jelenben egy ésszerű befektetésnek tűnik, ami ugyan nehéz és fájdalmas, de az elérhető magasságokhoz képest egy racionális döntéssorozatnak tűnik. Így alakul ki végül az én=tehetség egyszerű matematikai képlet, ami egészen addig egy működőképes és fenntartható állapot, amíg a tehetség jelen van az ember életében.

De mi van a tehetségen túl?
 
“MERT KI VAGYOK ÉN, MIT ÉREK ÉN, HA A TEHETSÉG TÖBBÉ MÁR NEM RÉSZE AZ ÉLETEMNEK?”

Két világ között, a senki földjén ragadva.
Mert utólag mindig ott a kétségbeesés.
Mert visszatekintve végül egyedül marad a tehetség.

A jelenben támadás a tehetséggel szemben, a múltból tekintve életmentő mentőöv, ami átmenetet, hidat jelent a tehetség zárt univerzumának világából, a “valódi” életbe.
A jelenben fölösleges pazarlás, a tehetségre fordítható erők és energiák indokolatlanul nagyvonalú elszórása, a jövőből nézve egy stabil pont, egy új kezdet reménye az érzelmi előtakarékosság, amit a jelenben mindenki tilt és a tehetségedet veszélybe sodró lépésnek tart. De amin a jövőben egyedül kell majd megküzdened, mert akik a jelenben eltiltanak tőle, azok a jövőben a tehetséged nélküli életedben hirtelen eltűnnek, és már nem fogják a kezedet fogni. Ott a semmi, a krízis közepén, egyszerűen csak ki fognak lökni a tehetség pici és zárt univerzumából, mint fölösleges és hasznavehetetlen elemet – aki te vagy a tehetséged gyakorlásának hiányában – oda a semmibe.

Tehetséges vagy?

A te kezedben van egyedül a döntés, hogy miként építed tudatosan az életedet és hogyan érzelmi előtakarékoskodsz a jövőd érdekében.

Senkinek nem lesz ez érdekében, csak számodra és jövőbeli éned számára lesz fontos és értékes öngondoskodás.