Az emlékeink hatása a gyermekáldáshoz vezető úton

Nőiesség, megélni a nőiséget… Szavak, amelyek valakinek üresnek tűnnek, ami mögött keresné a tartalmat, hogy mit is jelent nőiesnek lenni, mások számára pedig nem egyforma jelentéssel bírnak. Van, akinek egy sugárzóan szép modell, vagy színésznő képe ugrik be a nőiesség kapcsán, van, akinek a többgyermekes édesanya képe jeleníti meg ugyanezt, és vannak, akik számára a nőiesség az erős, független személyiséggel bíró nővel azonos.

Számomra a NŐ egy fontos állomás a bizonytalan tinédzserlét és az anyaság között. Nem véletlenül állandó témája az általam létrehozott Babahívogató Programnak a nőiesség, és a nőiség megélése. Mert a nőben fogan meg, és nőből születik meg, jön világra a baba, és ugyanabból a NŐ-ből születik meg egyúttal az anya is. Ahhoz, hogy a fogantatás, a születés, és az anyaként való újjászületés a lehető legzökkenőmentesebben menjen végbe, érdemes lehet elgondolkodnunk a saját nőiességünkhöz való viszonyunkon és az esetleges elakadásainkon – lehetőség szerint még a gyermekvállalás előtt.

A START mező

Mikor éreztem életemben a legnőiesebbnek magamat? Vicces módon egy ötéves kor környéki emlékem ugrik be. A szüleimmel kikísértük egy ismerősünket a buszmegállóhoz, és erre a rövid, mindössze öt perces útra én gyerekként erőteljesen „kicsíptem” magam. A farmer miniszoknyámhoz felvettem a 80-as évek sláger termékét, a rózsaszín Mickey egeres övet, és a vállamra csaptam a szintén nagyon menő Mickey egeres kis retikülömet, benne fontos „nőcis” kellékekkel: úgy, mint fésű, zsepi, kistükör. Határozottan megvan az élmény a mai napig, ahogy sétálok a buszmegálló felé a családdal, lágy tavaszi szellő simogatja a lábamat, érzem a virágok illatát, és közben nagyon nőnek, csinosnak, szépnek érzem magam. Visszagondolva az érzésre, ami feltűnő benne a felnőttkori állapothoz képest, hogy ott és akkor teljes mértékben „oké” voltam önmagammal. Fel sem merült még bennem, hogy szégyenkeznem kellene bármilyen külső adottságom miatt (elég vékony vajon a lábam a szoknyához?!), vagy bármit meg kellene változtatnom magamon (bárcsak ne ilyen orrom lenne), nem rondított bele az eufórikus hangulatba még a szexualitás, és az ehhez kapcsolódó tabuk (elég hosszú vajon a szoknyám?!), vagy az életkorhoz kapcsolódó társadalmi elvárások (felvehetek én vajon szoknyát az én koromban?!) egész egyszerűen élveztem, hogy kihozom magamból a maximumot és ragyogok.

Nagy valószínűséggel EZ lenne az igazi, az életutunk során ránk rakódott, a külsőnket bíráló negatív visszajelzések, otromba viccelődések, visszautasítások, hibáztatások, ránk, vagy a jövőbeli életünkre vonatkozó negatív prognózisok nélküli ösztönös nőiesség.

Okkal merül fel pont ebből az életkorból ez az emlék. A nőiségünkhöz vezető utunk első állomása ugyanis az óvodás kor. Ez az az időszak, amikor minden kislány pörgő szoknyás, hosszú hajú királylány szeretne lenni. A nőiességünk első „megnyirbálása” általában itt kezdődik, méghozzá egy csekélységnek tűnő dologgal: a hajunk akaratunk ellenére történő levágásával.

„Anyukám állandóan rövidre vágta a hajamat. Az az igazi „lego-frizura”. Gyűlöltem. A többi kislánynak az oviban mind hosszú haja volt. Úgy éreztem, hogy kilógok közülük, ráadásul többször fiúnak néztek. Általános iskolában az egyik kislány rám kiabált a WC-ben, hogy hé, ez nem a fiú mosdó! Majd elsüllyedtem a megalázottságtól. De anyukámnak az volt a mániája, hogy ettől majd megerősödik a hajam. Hát nem jött be, most is vékonyszálú.”

Hogyan kapcsolódhat egy ilyen emlék felnőtt korban a nehezített fogantatás problémájához? Úgy, hogy először itt, ovis korban éltük meg annak a fájdalmát, hogy valami miatt, amiről nem tehettünk, amire nem volt ráhatásunk, kiszorulva éreztük magunkat a lányok közösségéből. Azt éltük meg, hogy mások vagyunk, és még sokszor a megalázottságot is el kellett viselnünk, hogy fiúnak néztek minket. Amikor a nő azt tapasztalja, hogy a baráti körben sorra érkeznek a kisbabák, ugyanez a gyermekkori fájdalom is újjáéled. Ahogy akkor azt éreztem, hogy nem vagyok eléggé kislány, most pedig azt élem meg, hogy nem vagyok eléggé nő. Hiszen cserbenhagy a testem, nem tudok eleget tenni a nők alapvető biológiai feladatának: az anyaságnak.

Az ebből fakadó szégyenérzet, a vizsgálatokkal, kezelésekkel együtt járó anyagi áldozatok, a kilátástalanság, bizonytalanság, a sikertelen kezelések miatt érzett veszteségélmények, a saját test feletti kontroll érzésének elvesztése – összekapcsolódva a nő akár gyermekkorától hordozott negatív, a saját nőiességét aláásó tapasztalataival – a depressziós állapotig is eljuthat, és párkapcsolati krízis is előállhat. Ilyen esetekben mindenképpen érdemes segítő foglalkozású szakember segítségét kérni.

Kamaszkorunk emlékei

A gyermekkorból hozott tapasztalataink mellett a tinédzserkori emlékeinknek is van jelentősége, hiszen a gyermekkort a felnőttkorral a serdülőkor köti össze. Ez a szakasz körülbelül 12 éves korban kezdődik, és nagyjából 20 évesen, a fiatal felnőtt korban ér véget. Ebben az időszakban megjelennek a lányokon a nőiesség külső jegyei, és megérkezik az első menstruáció.

Ezzel párhuzamosan egy kimondatlan verseny is elindul az osztályközösségen belül a lányok között: kinek jött már meg, kinek kell már melltartót hordania, ki a nőiesebb. Emellett az ellenkező nem visszajelzései is fontossá válnak, amelyek építően vagy rombolóan is hathatnak a kamaszodó lány sérülékeny önbizalmára.

„Már mindenki menstruált az osztályban, csak én nem. Nagyon cikinek éreztem. A többi lány sokkal fejlettebb volt testileg, irántuk érdeklődtek a fiúk, velem a kutya sem foglalkozott. Végül anyukám elvitt nőgyógyászhoz 17 évesen, és gyógyszerrel rendeződött a probléma.”

Egy ilyen tapasztalat lelki szinten szintén gátló hatású lehet a gyermekvállalás időszakában. A testem cserbenhagyott tinédzserként, egyedül nekem nem jelentkezett az, ami másoknak természetesen érkezett, és időben. Ez már automatikusan elindíthat egy szorongást a fogantatást illetően is: vajon ez sikerülni fog?! Ezúttal nekem is megy majd úgy, mint a többi nőnek, vagy ismét külső segítséget kell igénybe vennem? A szorongás pedig – főleg, ha az esetleges sikertelenség miatt hónapról hónapra erősödik – megemeli a stresszhormonok szintjét a szervezetben, ami hormonális szinten valóban gátolhatja a fogantatást, és a várandósság sikeres kihordását.

Lelki szinten jelentős akadályt jelenthet a későbbi gyermekvállalásban, ha az anya elutasítóan áll a kamaszlánya fejlődő nőiességéhez, illetve a nemi éréshez olyan negatív tartalmakat kapcsol, amelyekkel akadályozza a nővé érés folyamatát.

„Anyukám rettenetesen féltett a terhességtől. Onnantól, hogy megjött az első menstruációm, folyamatosan azt hallgattam, hogy nehogy túl korán teherbe essek. Hogy vigyázni kell, mert akkor nem tudok továbbtanulni, nem lesz életem, a túl korán érkezett gyerek csak tönkretesz. Apukám is hozzátette a magáét: ő azt hajtogatta, hogy ha teherbe esek, haza se jöjjek többet. Emiatt sokáig rettegtem a szexuális együttléttől, állandó görcs volt bennem, hogy nehogy megtörténjen ez a bizonyos baj.”

Természetesen fontos az időben történő szexuális felvilágosítás, és beszélni kell a védekezés szerepéről és menetéről is. De a jövőbeni várandósság állapotának ilyen negatív, tiltó tartalmakkal való megterhelése már a szexuális együttléteket is megnehezíti, és a későbbiekben is problémát okoz a leendő anyának „átállítania magában” a várandóssághoz való viszonyt pozitív, kívánandó állapotra, ha ezt a témát egész életében rettegés kísérte.

Vénusz születése

Végül lépjünk át a harmadik állomásra: a fiatal felnőttkorra. Ebben az életszakaszban – ha egy fa évszakonkénti életciklusát használjuk szimbólumként – érnénk el a tavasz időszakába, amikor a fa gyönyörű virágruhát ölt, és körüldongják, „körüludvarolják” a méhecskék – akik az ellenkező nem képviselői.

Abban, hogy mennyire vagyunk képesek nőként kinyílni, kivirágozni ebben a szakaszban, nagyban függ attól, hogy milyen útravalót hozunk ezzel kapcsolatban gyerekkorunkból, kamaszkorunkból, és milyen visszajelzéseket kaptunk az ellenkező nem képviselőitől.

Az is befolyásolja a saját nőiségünk kibontakozását, hogy milyen példát mutatott ezzel kapcsolatban a saját édesanyánk. Érdemes átgondolni, ő mennyire volt rendben a saját nőiségével, mennyire bátran alkalmazta a nőiesség megmutatásának külső kelléktárát, sminkelt-e, hosszú vagy rövid hajat hordott, viselt-e ékszereket, szoknyát, ruhát, magassarkú cipőt. Amennyiben anyánktól például azt kaptuk útravalóként, hogy szoknyát csak a rosszéletű nők hordanak, nekünk is problémáink lehetnek ennek a ruhadarabnak a viselésével, és úgy gondolhatunk magunkra – már elfelejtve ennek a korai eredetét – hogy mi valójában „nadrágos” vagy „sportos” típusok vagyunk. 

„Most, hogy kérdezed, anyukám nem igazán volt nőies. Rövid volt a haja, egy ideig még hordott talán kiskoromban szoknyát, de aztán már azt sem. Sosem sminkelt, inkább a praktikus öltözködésre törekedett. A mi hajunkat is rövidre vágta, mert úgy könnyebb volt kezelni. Onnantól, hogy végre én dönthettem a hajviseletemről, mindig hosszú hajam volt. De sminkelni például a barátnőm anyukája tanított meg. Most a munkahelyemen már kosztümben és magassarkúban dolgozom. Nagyon élvezem, de azért ez egy hosszú út volt, a bakancsos, bő pólós, rövidhajú tinédzsertől eljutni a nőiességig.”

A legszebben a nőiség kiteljesedését számomra Botticelli Vénusz születése című festménye mutatja meg. Ahol Vénusz nyugodtan, frusztrációk és a teste iránti bármilyen szégyenérzet nélkül áll egy kagylón, amely a nőiesség szimbóluma. A Hórák egyike épp virágokkal, a tavasz, és a termékenység szimbólumaival díszített lepellel készül felöltöztetni, míg a kép bal oldalán Zefír szélistenség fújja őt.

Mondhatjuk, hogy van különbség a nőiesség és a nőiség között. Mondhatjuk, hogy a nőiesség elsősorban a külvilág számára szóló, a nőiséget mások számára is megjelenítő, alkalomszerűen, egy magassarkú cipő és egy rúzs felrakásával előidézhető állapot. A nőiség pedig egy sminktől, frizurától, testtömeg indextől független minőség, amely minden nőben ott van. Mégis: van, akiből sugárzik a nőiség, és van, aki egyáltalán nem tudja megélni. Mégpedig azért, mert hordoz magában egy korai időszakban kialakult ellenállást, amely megnyilvánulhat akár a nőiesség kellékeinek hárításában.

Nőnek lenni energia, életút és sorsfeladat, amelynek az anyaság a kiteljesedése. Én abban segítem a hozzám fordulókat, hogy többek között ezeket a bizonyos ellenállásokat közösen megkeressük, feldolgozzuk, hogy minél könnyebb és gyorsabb legyen a gyermekáldásig vezető út.