Avagy külföldi munkavállalaás bennfentes szemmel X.

Kedves ünnepre (és talán külföldre is) készülődő Olvasóim!

Ezeket a sorokat írva felidéződnek bennem hosszú-hosszú évek külföldön töltött Karácsonyai, s az azt megelőző hetek… Melyek nekem többnyire egészen másképp teltek, mint azok számára, akik idehaza tölthették szeretteik körében az évet lezáró időszakot.

Eleinte furcsa volt egy idegen országban lenni, ráadásul dolgozni Szenteste és az azt követő ünnepnapokon. Aztán egy idő után természetessé vált, hiszen az új életem részét képezte, s megszoktam már korábban, hogy rugalmasan alkalmazkodjak azokhoz a változásokhoz, amiket az élet kínál fel számomra.

Így mire lassan 4 évvel ezelőtt letettem a brifkót és a tiroli népviseletet, s fejembe vettem, hogy itthon maradva kívánok BOLDOGulni az elkövetkező években, már bőven hivatásos határátlépőként tekinthettem magamra.

Az ország határának átlépése volt számomra 2007-ben a komfortzónám átlépésének történetében az első s mindmáig egyik legnagyobb feladat. Melyet sikeresen megoldva rengeteg élményt és tapasztalatot szerezhettem. Arról nem beszélve, mennyi mindenben volt alkalmam fejlődni a kint töltött évek során, amiknek mind a mai napig hasznát veszem újabb komfortzóna átlépéseim során.

Emlékszem az első kinti szezonomban még diszkréten pityeregtem karácsony este, mikor az étteremben szokásos ceremónia keretében a főnökasszony angyalkának öltözött keresztlánya meggyújtotta a gyertyákat a céges karácsonyfán. Nem is csak a helyzet szokatlan volta miatt szomorkodtam, hanem mert ráadásul az újdonság hatására némileg fellázadt szervezetem december 24-én estére jó magas lázzal parancsolt ágyba, ami rám amúgy korábban sosem volt jellemző. Kiskorom óta szinte sosem betegeskedtem, a teleket is többnyire egészségesen sikerült átvészelnem, erre tessék: nem elég, hogy távol vagyok otthonról és a szeretteim nélkül töltöm az ünnepeket, ráadásul még az egészségem is mindjárt a kezdet kezdetén megrendül…

Ez a szezon is jól kezdődik, gondoltam magamban… na de innen szép nyerni, nemde bár?

Nem kicsit maximalista formámnak köszönhetően tehát persze hamar sikerült újra erőre kapnom és csatasorba állnom, hogy a teltházas munkanapok nehogy nélkülem teljenek, még nagyobb terhet róva az amúgy is 110%-on pörgő éttermi csapat többi tagjára.

A következő év már jóval könnyebb volt, ahogy aztán utána minden egyes alkalommal egyre kevésbé kapott el a „mitkeresekénittilyenkor?” érzés. Megszoktam és elfogadtam. Ráadásul tudtam azt, hogy minden egyes kint munkával töltött karácsony közelebb vitt ahhoz, hogy én is mielőbb itthon, hagyományos módon, szerető családi körben ünnepelhessek végre.

Utólag visszatekintve pedig kifejezetten hálás vagyok érte, hogy ha nagyon másképp is, mint itthon, de mindig jó hangulatban és szeretetben teltek odakint is az ünnepek. Boldog voltam, hogy olyan helyre kerültem már első külföldi munkám során, ahova aztán évről-évre lelkesen mehettem vissza minden télen. A főnökség mindig kitett magáért személyzeti karácsony címén, amit kicsit előre hozva a nyitás utáni héten egy szabadnapon ünnepelhettünk meg közös evés-ivás-ajándékosztás közepette.

S mivel remek volt a társaság és rengeteg a munka, ez a kombináció hamar feledtetni tudta, hogy megint kihagytam egy itthoni bejgli evős, fadíszítős karácsonyt. Mikor még blogot írtam a kinti kalandjaimról, akadtak szép számmal, akik furcsán néztek rám és nem tudták megérteni, hogy voltam képes szerintük ennyire félvállról venni bizonyos dolgokat, mint például a szeretteimtől távol töltött ünnepeket is.

Számomra viszont hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha bosszankodom, kesergek, idegeskedem bármin, attól még az adott dolog fikarcnyit sem változik. Maximum negatív irányba, hogy még kellemetlenebbül érezhessem magam, lassan de biztosan süllyedve lefelé egy negatív spirálban, ahonnan aztán egyre nehezebb visszahozni magam bizakodó, mosolygós üzemmódba. Ami viszont elengedhetetlen kelléke volt a munkámnak…

Egy lehetőségem volt mindössze: döntést hozni róla, hogy derűs képet vágok az egészhez és kihozom belőle a lehető legjobbat. Élvezve, mikor kinézek az ablakon és látom, hogy óriási pelyhekben hull a hó, megcsodálom a falu karácsonyi kivilágítását és hálás vagyok érte, hogy ha már nem is ünnepelhetek családi körben, de klassz helyen dolgozhatok, normális főnökséggel és jó fej kollégákkal.

Szilveszterkor pedig végig nézve a helyi tűzijátékokat s koccintva a munkatársakkal és a törzsvendégekkel, akik évek óta már a nevemen szólítanak, mosolyogva nyugtázni magamban, hogy ismét egy évvel közelebb kerültem ahhoz, hogy ott ünnepeljek, ahova a szívem húz.

Nekem ez segített kint mosolyogva átélni azt, ami sokaknak azért esik nehezére, mert arra koncentrálnak, hogy éppen mi marad ki az életükből… Ahelyett, hogy annak örülnének, hogy kint lehetnek – hisz jó eséllyel nyomós okuk volt rá, hogy ezt a megoldást válasszák ilyen vagy olyan élethelyzetük kihívása kapcsán.

Aki pedig már régóta vágyik kifelé, de még mindig nem jött össze számára a dolog mit tehet vajon?

Legyen hálás érte, hogy már egyáltalán a gondolat megszületett a fejében, hiszen minden ezzel kezdődik. S tűnhet bár elcsépeltnek a mondás, jómagam számtalanszor tapasztaltam meg a kinti munka során is: amit valaki el tud gondolni, azt meg is tudja valósítani. Kitartással, elszántsággal, napról napra, lépésről lépésre haladva. Tudatosan dolgozva érte, hogy egyre inkább közelebb kerüljön a vágyott cél megvalósulásához.

Meghozva a döntést, hogy módszeresen felderíti, milyen félelmei és korlátai tartják vajon vissza abban, hogy megcsinálja, amit elhatározott?

Amennyiben pedig nem tudja, hogy induljon neki ennek a feladatnak, határozza el, hogy segítséget kér! Akár tőlem is, amennyiben eddigi írásaim alapján azt érzi, örömmel és persze leginkább nyitott szívvel és elmével tudja fogadni azokat az ötleteimet, amikkel szolgálhatok hosszú évek külföldi tapasztalatai alapján. Már most szólok persze, hogy nincs testreszabott receptem, ami mindenkinél kivétel nélkül beválik. De ha eldönti az ember, hogy a megoldást keresi mindenben, meg is fogja találni. Ahogy a problémát is – választás kérdése. Remélem, Önök jól választanak!

Kívánok szívemből eredményes készülődést és mielőbbi sikeres határátlépést, legyen szó az országéról, a komfortzónájukéról, esetleg mindkettőről egyben.