Előző cikkeimben körüljártam a rokontartás, valamint a kiskorú gyermek tartásának általános szabályait. Azonban nem esett még szó (csak érintőlegesen) a kis és nagykorú gyermek tartásával kapcsolatos szabályok közötti eltérésekről, valamint egyes gyakorlati, célszerűségi kérdésekről. Így cikkemben, most ezen kérdéseket veszem górcső alá.

Amint azt korábban kiemeltem, a kiskorú gyerek tartása minden más igénnyel, követeléssel szemben prioritást élvez, s a kötelezett teljesítőképessége sem előfeltétele a gyermektartás megállapításának.

Ezzel szemben szűkebb körben alkalmazandó – s nagyobb részben a rokontartás általános szabályai szerint vehető tekintetbe a már nagykorú – de még nappali tagozatos tanulmányokat folytató – gyermek tartása. A polgári törvénykönyv családjogi könyve különbséget tesz a gyermekek között, amikor kiemeli, hogy a tartásra való jogosultság sorrendjében a kiskorú gyermek a nagykorú gyermeket egyértelműen megelőzi, tehát amennyiben egy tartásra kötelezett szülőnek két gyermeke van, első sorban mindig a kiskorú tartására kell gondot fordítania, s őt követi a sorban a nagykorú gyermek.

Amint az a jogszabályban használt megfogalmazásból kitűnik, nagykorúságot elérő gyermek esetén akkor fizetendő tartásdíj, ha a gyermek (aki bár jogilag már felnőtt) még nappali tagozatos tanulmányokat folytat. S ilyen módon még nem vállalhat olyan munkát, melyből származó jövedelme fedezné létfenntartását, tehát még nem (vagy nem teljeskörűen) képes ellátni önmagát.

Fontos tehát kiemelni, hogy amennyiben a gyermek – tanulmányai mellett – már önállóan képes ellátni magát, szülei, vagy más rokonai nem kötelezhetőek a tartásra.

A polgári perrendtartás ugyanakkor különbséget tesz a nagykorúságát elért, de 20. életévét még be nem töltött – középiskolai tanulmányokat folytató – gyermek, valamint a 20 évesnél már idősebb gyermek között annyiban, hogy előbbi gyermekekre még a kiskorú gyermekre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi tartozik a „tanulmányok” körébe. A jogszabály tanulmánynak minősíti az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzést vagy tanfolyamot, valamint a felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzésben aló részvételt. Egyszerűbben fogalmazva ide tartoznak a főiskolai, egyetemi tanulmányok, de akár egy OKJ képzés is, mely szakmát adhat a gyermek kezébe ahhoz, hogy a továbbiakban már önállóan is munkát végezhessen, s elláthassa saját magát.

Fontos, hogy a tanulmányokat folyamatosan kell végeznie a gyermeknek, saját elhatározásból történő halasztás időtartama alatt a szülő nem kötelezhető tartásdíj fizetésére, hiszen ilyen eseten felnőtt korú gyermeke már vállalhat akár főállású munkát is.

A tartásdíj mértékének meghatározásánál – a rokontartáshoz hasonlatosan – a továbbtanuló gyermek indokolt szükségletei, saját jövedelme, vagyoni helyzete, a számára jogszabály által biztosított kedvezmények, támogatások és a szülők teherbíró képessége kerül figyelembevételre.

A tartás módja – ez esetben is, mint azt korábban láthattuk – elsősorban a pénzbeli teljesítés, időtartama (mint a rokontartás, vagy kiskorú gyermek tartása esetén) itt sem előre behatárolt, azonban a tartásra való jogosultság automatikusan megszűnik amint a gyermek első képesítését megszerzi bármely, korábban említett, képzésben, vagy betölti a 25. életévét.

Kiemelendő tehát, hogy nem kötelezhető a szülő nagykorú gyermeke tartására, hogy pl. a gyermek – egymást követően – több végzettséget is meg kíván szerezni. Természetesen senki nincs akadályozva tudásának szélesítésében, képzettségének kiterjesztésében, a jogszabály azonban a szülők teljesítőképességét, s egyéb kötelezettségeit is figyelembe véve úgy rendelkezik, hogy az első olyan képesítés megszerzése, mely alkalmassá teszi a gyermeket az önellátásra, megszünteti a szülő tartási kötelezettségét. (Nem befolyásolja ezt az a tény sem, hogy a gyermek pl. olyan szakképesítést szerzett magának melyre éppen nincs kereslet a munkaerőpiacon.

A legfontosabb különbség a kiskorú és már nagykorú gyermek tartása között az, hogy míg előbbi esetben a rászorultságot a törvény alapvető vélelemként kezeli, s a szülőnek nincs lehetősége semmilyen alapon vitatni a tartásra való jogosultságot – s ez a fajta tartás a szülő saját tartását is megelőzi -, addig nagykorú gyermek esetén a jogszabály több olyan okot is nevesít, melyek megvalósulása esetén a szülő tartási kötelezettsége nem áll fenn.

Kizáró oknak minősül tartás szempontjából, ha a nagykorú gyermek a tartásra érdemtelen, ha tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget; vagy ha ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

Az érdemtelenség esetét – korábbi rokontartást elemző cikkemben már taglaltam – említést érdemel azonban, hogy nagykorú gyermek esetén a jogszabály szerint érdemtelen a tartásra a gyermek akkor is, ha a tartásra kötelezett szülővel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.

Ez a fajta érdemtelenségi ok talán a leggyakoribb, hiszen a szülők egymástól való eltávolodása, új családszerkezetek kialakulása, a szülők esetlegesen megvalósított elidegenítő, ellennevelő magatartása gyakran vezet oda, hogy a gyermek a vele nem együtt élő szülővel egyre ritkábban tart kapcsolatot, s néha a kapcsolat akár teljesen megszűnhet.

Természetesen – amennyiben bíróság elé kerül a kérdés – részletes vizsgálatnak (bizonyítási eljárásnak) kell kiderítenie, hogy az elidegenedésre, kapcsolat megszakadására kinek a hibájából kerülhetett sor, kinek milyen mértékben felróható a sajnálatos eredmény.

Gyakorlati kérdések tekintetében, mint az korábbi cikkeimből már kiderült, a tartás módjának és összegének vonatkozásában feleknek – nagykorú továbbtanuló gyermek esetén is – lehetősége van megállapodni egymással, s ezen megállapodást – amennyiben a jogszabálynak megfelelő – a bíróság minden további vizsgálat nélkül jóváhagyja. Megállapodás hiányában azonban a bíróság – részletes bizonyítási eljárás alapján – ítélettel dönt.

Gyakorlati szempontból fontos kérdés a tartás érvényesíthetőségének visszamenőleges érvényesíthetősége, melyre a jogszabály valamennyi tartási forma esetén 6 hónapos limitet jelöl meg. Amennyiben tehát a tartásra jogosult (vagy képviselője) élni kíván jogával, azt hat hónapra visszamenőleg teheti meg, kivéve, ha az érvényesítésen – önhibáján kívül – akadályozva volt. Az önhiba hiánya esetén hosszabb visszamenőleges időszak is megállapítható, ez azonban egyrészt bizonyítandó a bíróság előtt, másrész ezen időtartam nem haladhatja meg a 3 évet.

A kiskorú gyermekek tartására visszatérve szintén fontos kiemelni, hogy a gyermeket természetben gondozó szülő számára lehetőség van arra, hogy – a hosszas bizonyítási eljárás közben is (illetve azt megelőzően) – kérje a bíróság ideiglenes intézkedését a gyermektartásdíj vonatkozásában, amennyiben enélkül a gyermek ellátása veszélybe kerülne, s amennyiben a bíróság azt megállapítja, a tartásdíj előzetesen (tehát a per jogerős lezárása előtt is) végrehajthatóvá válik.

A téma lezárásaként mindenképpen említést érdemel a megállapodás, vagy bírói ítélet alapján már jogerősen követelhető tartásdíj végrehajtása, melyre abban az esetben van szükség, ha a kötelezett nem teljesíti a bírósági határozat szerinti tartást a jogosult számára.

A végrehajtást a bírósági végrehajtók végzik, s az eljárás a határozatot hozó bíróságra benyújtható nyomtatvány alapján indul meg. A bíróság az, aki a nyomtatványt, s a benne lévő adatokat továbbítja az illetékes végrehajtó számára, aki ennek alapján indítja meg az eljárást.

Előző cikkeimben körüljártam a rokontartás, valamint a kiskorú gyermek tartásának általános szabályait. Azonban nem esett még szó (csak érintőlegesen) a kis és nagykorú gyermek tartásával kapcsolatos szabályok közötti eltérésekről, valamint egyes gyakorlati, célszerűségi kérdésekről. Így cikkemben, most ezen kérdéseket veszem górcső alá.

Amint azt korábban kiemeltem, a kiskorú gyerek tartása minden más igénnyel, követeléssel szemben prioritást élvez, s a kötelezett teljesítőképessége sem előfeltétele a gyermektartás megállapításának.

Ezzel szemben szűkebb körben alkalmazandó – s nagyobb részben a rokontartás általános szabályai szerint vehető tekintetbe a már nagykorú – de még nappali tagozatos tanulmányokat folytató – gyermek tartása. A polgári törvénykönyv családjogi könyve különbséget tesz a gyermekek között, amikor kiemeli, hogy a tartásra való jogosultság sorrendjében a kiskorú gyermek a nagykorú gyermeket egyértelműen megelőzi, tehát amennyiben egy tartásra kötelezett szülőnek két gyermeke van, első sorban mindig a kiskorú tartására kell gondot fordítania, s őt követi a sorban a nagykorú gyermek.

Amint az a jogszabályban használt megfogalmazásból kitűnik, nagykorúságot elérő gyermek esetén akkor fizetendő tartásdíj, ha a gyermek (aki bár jogilag már felnőtt) még nappali tagozatos tanulmányokat folytat. S ilyen módon még nem vállalhat olyan munkát, melyből származó jövedelme fedezné létfenntartását, tehát még nem (vagy nem teljeskörűen) képes ellátni önmagát.

Fontos tehát kiemelni, hogy amennyiben a gyermek – tanulmányai mellett – már önállóan képes ellátni magát, szülei, vagy más rokonai nem kötelezhetőek a tartásra.

A polgári perrendtartás ugyanakkor különbséget tesz a nagykorúságát elért, de 20. életévét még be nem töltött – középiskolai tanulmányokat folytató – gyermek, valamint a 20 évesnél már idősebb gyermek között annyiban, hogy előbbi gyermekekre még a kiskorú gyermekre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi tartozik a „tanulmányok” körébe. A jogszabály tanulmánynak minősíti az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzést vagy tanfolyamot, valamint a felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzésben aló részvételt. Egyszerűbben fogalmazva ide tartoznak a főiskolai, egyetemi tanulmányok, de akár egy OKJ képzés is, mely szakmát adhat a gyermek kezébe ahhoz, hogy a továbbiakban már önállóan is munkát végezhessen, s elláthassa saját magát.

Fontos, hogy a tanulmányokat folyamatosan kell végeznie a gyermeknek, saját elhatározásból történő halasztás időtartama alatt a szülő nem kötelezhető tartásdíj fizetésére, hiszen ilyen eseten felnőtt korú gyermeke már vállalhat akár főállású munkát is.

A tartásdíj mértékének meghatározásánál – a rokontartáshoz hasonlatosan – a továbbtanuló gyermek indokolt szükségletei, saját jövedelme, vagyoni helyzete, a számára jogszabály által biztosított kedvezmények, támogatások és a szülők teherbíró képessége kerül figyelembevételre.

A tartás módja – ez esetben is, mint azt korábban láthattuk – elsősorban a pénzbeli teljesítés, időtartama (mint a rokontartás, vagy kiskorú gyermek tartása esetén) itt sem előre behatárolt, azonban a tartásra való jogosultság automatikusan megszűnik amint a gyermek első képesítését megszerzi bármely, korábban említett, képzésben, vagy betölti a 25. életévét.

Kiemelendő tehát, hogy nem kötelezhető a szülő nagykorú gyermeke tartására, hogy pl. a gyermek – egymást követően – több végzettséget is meg kíván szerezni. Természetesen senki nincs akadályozva tudásának szélesítésében, képzettségének kiterjesztésében, a jogszabály azonban a szülők teljesítőképességét, s egyéb kötelezettségeit is figyelembe véve úgy rendelkezik, hogy az első olyan képesítés megszerzése, mely alkalmassá teszi a gyermeket az önellátásra, megszünteti a szülő tartási kötelezettségét. (Nem befolyásolja ezt az a tény sem, hogy a gyermek pl. olyan szakképesítést szerzett magának melyre éppen nincs kereslet a munkaerőpiacon.

A legfontosabb különbség a kiskorú és már nagykorú gyermek tartása között az, hogy míg előbbi esetben a rászorultságot a törvény alapvető vélelemként kezeli, s a szülőnek nincs lehetősége semmilyen alapon vitatni a tartásra való jogosultságot – s ez a fajta tartás a szülő saját tartását is megelőzi -, addig nagykorú gyermek esetén a jogszabály több olyan okot is nevesít, melyek megvalósulása esetén a szülő tartási kötelezettsége nem áll fenn.

Kizáró oknak minősül tartás szempontjából, ha a nagykorú gyermek a tartásra érdemtelen, ha tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget; vagy ha ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

Az érdemtelenség esetét – korábbi rokontartást elemző cikkemben már taglaltam – említést érdemel azonban, hogy nagykorú gyermek esetén a jogszabály szerint érdemtelen a tartásra a gyermek akkor is, ha a tartásra kötelezett szülővel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.

Ez a fajta érdemtelenségi ok talán a leggyakoribb, hiszen a szülők egymástól való eltávolodása, új családszerkezetek kialakulása, a szülők esetlegesen megvalósított elidegenítő, ellennevelő magatartása gyakran vezet oda, hogy a gyermek a vele nem együtt élő szülővel egyre ritkábban tart kapcsolatot, s néha a kapcsolat akár teljesen megszűnhet.

Természetesen – amennyiben bíróság elé kerül a kérdés – részletes vizsgálatnak (bizonyítási eljárásnak) kell kiderítenie, hogy az elidegenedésre, kapcsolat megszakadására kinek a hibájából kerülhetett sor, kinek milyen mértékben felróható a sajnálatos eredmény.

Gyakorlati kérdések tekintetében, mint az korábbi cikkeimből már kiderült, a tartás módjának és összegének vonatkozásában feleknek – nagykorú továbbtanuló gyermek esetén is – lehetősége van megállapodni egymással, s ezen megállapodást – amennyiben a jogszabálynak megfelelő – a bíróság minden további vizsgálat nélkül jóváhagyja. Megállapodás hiányában azonban a bíróság – részletes bizonyítási eljárás alapján – ítélettel dönt.

Gyakorlati szempontból fontos kérdés a tartás érvényesíthetőségének visszamenőleges érvényesíthetősége, melyre a jogszabály valamennyi tartási forma esetén 6 hónapos limitet jelöl meg. Amennyiben tehát a tartásra jogosult (vagy képviselője) élni kíván jogával, azt hat hónapra visszamenőleg teheti meg, kivéve, ha az érvényesítésen – önhibáján kívül – akadályozva volt. Az önhiba hiánya esetén hosszabb visszamenőleges időszak is megállapítható, ez azonban egyrészt bizonyítandó a bíróság előtt, másrész ezen időtartam nem haladhatja meg a 3 évet.

A kiskorú gyermekek tartására visszatérve szintén fontos kiemelni, hogy a gyermeket természetben gondozó szülő számára lehetőség van arra, hogy – a hosszas bizonyítási eljárás közben is (illetve azt megelőzően) – kérje a bíróság ideiglenes intézkedését a gyermektartásdíj vonatkozásában, amennyiben enélkül a gyermek ellátása veszélybe kerülne, s amennyiben a bíróság azt megállapítja, a tartásdíj előzetesen (tehát a per jogerős lezárása előtt is) végrehajthatóvá válik.

A téma lezárásaként mindenképpen említést érdemel a megállapodás, vagy bírói ítélet alapján már jogerősen követelhető tartásdíj végrehajtása, melyre abban az esetben van szükség, ha a kötelezett nem teljesíti a bírósági határozat szerinti tartást a jogosult számára.

A végrehajtást a bírósági végrehajtók végzik, s az eljárás a határozatot hozó bíróságra benyújtható nyomtatvány alapján indul meg. A bíróság az, aki a nyomtatványt, s a benne lévő adatokat továbbítja az illetékes végrehajtó számára, aki ennek alapján indítja meg az eljárást.