Előző számunkban meséltem Önöknek egy terápiás hintáról, most pedig elhoztam annak tulajdonosát, Rónai Krisztina könyvelő barátnőmet. Ő az, akit februárban már említettem, hogy segítségemre volt…
mire érdemes figyelni májusban Májusban javában még a Bika havában járunk, aztán 21-én a Nap átlép lassan az Ikrek jegyébe. Ilyenkor bomlanak a rügyek, nyílnak…
“HA MINDEN ÉRTÉKEM A TEHETSÉGHEZ KAPCSOLÓDIK ÉS AZZAL EGYÜTT, AHHOZ VISZONYÍTVA LÉTEZIK, AKKOR MILYEN ÉRTÉK MARAD BENNEM, HA A TEHETSÉGEM INAKTIVVÁ VÁLIK?” Meg kell menteni…
Hiszem, hogy a social médiában nemcsak ártani tudunk, hanem valódi értékeket is teremteni. Részben tudatosan, de a tudatalattim is közrejátszik, hogy amely felületeken jelen vagyok…
És akkor boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Klasszikus, gyermekkorunkból ismert mesebefejezés. De mit is értünk alatta gyermekként, illetve hogyan alakul ez a nézőpont későbbi…
Talán sosem volt még annyira időszerű a téma, mint most, amikor évek óta nyomás alatt létezünk. Sok minden változott a Világban az elmúlt években, és…
– Zimits Andrea interjú Bár Zimits Andrea már több mint 20 éve dolgozik divattervezőként, amikor munkáiban elmélyedtem, márkája számomra mégis olyan benyomást keltett, mint egy…
A párkapcsolati párbajok korszakát éljük. Több a harc, mint a megegyezés a párkapcsolatainkban, pedig ez sosem vezet a harmóniához. Vajon miért harcolunk, és miért nem…
