Tavaly ilyentájt különleges karácsonyi ajándékot kaptam. Vagy akár úgy is fogalmazhatok, hogy én adtam meg azt saját magamnak. 2020 novemberében jelentkeztem ugyanis a „Változz velünk!”…
Egyre nagyobb az igény Világunk folyamatosan változik. Változnak az életkörülmények, az egészségben megélt életkor, az aktívan, munkával töltött évek száma, a mobilitás és a gyermekvállalási…
A munkaerőpiacon való álláskeresés nem egyszerű, főleg ha már többszáz pályázatot adtál be és csak elvétve kapsz válaszokat. Nem szabad elkeseredned, mert van pár módszer,…
Önelfogadás újrakeretezve Blogi vagyok, 44 éves, gyakorló, középhaladó önelfogadó tanonc. Mostanra jutottam el odáig, hogy bátorkodom mesélni kicsit azokról a felismeréseimről, amik reményeim szerint az…
Donor petesejtből született babák Közelít a karácsony, amikor egy rendkívüli gyermek, Jézus születését ünnepeljük, aki nem megszokott módon – hitvesi ágyban –, hanem a Szentlélek…
Halottak napja közeledtével előkerülnek veszteségeink. Vagyis sokkal többet gondolunk azokra, akiket elvesztettünk, és amiket veszteségként éltünk meg életünkben. Múltunk, amely általunk és velünk történt, előtérbe…
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói űrfelvételek elemzésével segítik a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. területén folyó növénytermesztést – tájékoztat a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.…
A válság felé tántorgó világban megengedhetjük-e azt, hogy ilyen mértékű legyen a startup ötletek elképesztő halandósága? Az általánosan használt ökölszabály, amely szerint 10-ből egy startup…
Az elmúlt évben megtapasztaltuk mindannyian milyen is, amikor kívülről behatárolnak. Ezek a határok védtek, de el is választottak. Sokáig tartott nekünk, így lehetőséget kaptunk arra,…
