– a siker két pilléres elmélete Hollandiában Mr Domino vezetésével pontosan egy cél által vezérelve gyűltek össze a szorgalmas dominó építők évről – évre, hogy…
Az előző számban az ötletek és a siker kapcsolatáról írtam. Ennek a gondolatnak egy nagyon érdekes, másik aspektusa a tehetség jelentősége. Mint ahogy az ötletek…
Múlt havi számunkban már utaltam arra, hogy ebben a beszélgetésben bevezetünk egy új fogalmat a köztudatba és megmutatunk egy új összefüggést, ami komoly kutatási témává…
Nagyon sokunknak vannak tervei, melyek még megvalósítatlanul lebegnek, és mint beteljesítetlen vágyak csábítanak minket. Játszunk a „mi lenne ha” gondolattal, elképzeljük, hogy milyen lenne az…
Minél kevesebb a terv, annál több meglepetés, annál több csoda éri az embert A Szupermenek a valóságban című rovatom e havi számában Zaka Dominikával volt…
Hogy mire számítottam? Hellyel közzel arra, hogy amikor az idei év szóba kerül, és kicsit mélyebben kibontjuk, akkor azért lesz egy kis közös szomorkodás, de…
