Önelfogadás újrakeretezve

Blogi vagyok, 44 éves, gyakorló, középhaladó önelfogadó tanonc.

Mostanra jutottam el odáig, hogy bátorkodom mesélni kicsit azokról a felismeréseimről, amik reményeim szerint az Önök számára is tanulságosak lehetnek és utat mutathatnak saját kihívásaik megoldásában.

Az elmúlt hónapok meglehetősen intenzív történéseinek köszönhetően bőségesen van alkalmam tesztelni magamat, hogy haladok ennek az érdekes és sokszor embert próbáló tantárgynak az elsajátításában. Új munkában való helytállás, csodával határos módon a semmiből az életembe csöppenő szerelem és egyéb más emberi kapcsolatok garmadája hozta a lehetőséget számomra a folyamatos fejlődéshez.

Visszatekintve a mögöttem álló időszakra örömmel csodálkozom rá egyre gyakrabban, mennyire más szemmel vagyok képes már látni saját magamat és a múltbeli történéseket is ezeknek a mostani eseményeknek a tükrében. Hála annak, hogy az életem más és más területén eszközölt változtatások hatására mind közelebb jutok ahhoz az állapothoz, amikor képes lehetek egyre nagyobb békében élni önmagammal s ezáltal a körülöttem lévőkkel úgyszintén.

Felismertem, mennyit számít, hogy mivel táplálom a testem, a lelkem és az elmém. Szánok-e elegendő időt azokra, akikkel jól érzem magam, foglalkozom-e rendszeresen azon dolgokkal, amik örömmel töltenek el. Figyelek-e rá, hogy eleget mozogjak és pihenjek, hisz mindezek ugyanúgy alapvető fontossággal bírnak arra nézve, hogy mennyire tudok aztán számomra előrevivő döntéseket hozni. Hiszen minden mindennel összefügg. Az én dolgom pedig az, hogy meghatározva a számomra alapvető értékeket, ezeket szem előtt tartva hozzam meg a döntéseimet. Én döntsem el, mi fontos számomra és biztosítsam, hogy ezek élvezzenek előnyt a mindennapjaimban, fokozatosan elfoglalva a korábban engem hátráltató szokások helyét. Miközben folyamatosan tágítom a határaimat, ugyanakkor elfogadom azt is, mikor valami kicsit másképp sikerül, mint ahogy én azt elterveztem.

30 éves korom környékén kezdődött számomra azon időszak, melynek során apró lépésenként elkezdtem megtanulni, milyen jelentőséggel is bír az életemben az általam korábban hozott döntéseim elfogadása. A lehető legjobb értelemben vett belenyugvás abba, hogy ott és akkor azt tettem, amit helyesnek éreztem. Az eredmények lassan jöttek, de egy kis konok, vékony belső hangocska mindvégig azt hajtogatta bennem, hogy igenis jó úton járok, csak merjek tovább haladni arra, amerre elindultam.

Bevallom, eleinte leginkább az hátráltatott, hogy hosszú ideig ostoroztam magamat életem korábbi párkapcsolataiban betöltött szerepemért. A hibásnak vélt cselekedeteimért, melyekkel a másikat gyakran megbántva aztán saját magamnak is fájdalmat okoztam, hisz komolyan furdalt a lelkiismeretem azért, amit és ahogy tettem. Folyamatosan arra fókuszáltam, hol és miben hibáztam, miért nem tudtam jobban és eredményesebben működtetni a közös életünket. Gyászoltam azokat az éveket, amiket úgy éreztem, elpocsékoltam mindkettőnk életéből, s ez jó ideig árnyékot vetett a mindennapjaimra, ezáltal a magam előtt látott eljövendő időkre is.

Egyre inkább azt éreztem, hogy bár az évek múltak, én valahogy mégis mintha egy helyben toporogtam vagy legjobb esetben is csak körbe-körbe jártam volna. Mint amikor a lemezen megakad a tű egy barázdában… Hiába kaptam lehetőséget újabb, már részben ismert körülmények közt megmutatni, mi jobbra vagyok képes, más megoldási lehetőség kipróbálása helyett hirtelen, megint csak zsigerből reagálva ismételtem a saját korábbi, már helytelennek bizonyult döntéseimet. Megrekedtem és nem láttam a kiutat, csak azt tudtam, hogy nem úgy működik az életem, ahogy én azt igazán szeretném a szívem mélyén.

Az idei év elején aztán egy több hónapig tartó mentor programban való részvételi lehetőség döbbentett rá végül, mennyivel komplexebb módon érdemes megközelítenem a korábban hibásnak vélt döntéseimet. Részben az enneagramtípusomat megismerve, részben egy hosszú coachingfolyamaton át haladva értettem meg, miért úgy funkcionálok ahogy.

Felismertem, hogy ugyanúgy rendelkezem bizonyos működési metódusokkal, ahogy akár egy számítógép vagy egy kávéfőző. Csak mellém nem járt úgymond alanyi jogon „használati utasítás”. Az egyetlen lehetőségem tehát, hogy elkezdem én magam feltérképezni, mi is az, ami mozgat engem, mikor egy-egy helyzetben döntve reagálok.

A döntéseim következményeit látva pedig átgondolom, hogyan lehet másképp alakítani a dolgokat a jövőben, amikor hasonló helyzetbe kerülök. S amikor már nem a múlt hibáira koncentrálva veszem szemügyre a körülöttem lévő világot, hanem a figyelmemet az adott helyzetben előbbre vivő megoldási lehetőségekre helyezem, mindjárt biztatóbb eredményeket is kapok.

Napról napra egyre inkább képes vagyok elfogadni, hogy a korábbi döntéseim mind egy célt szolgáltak: eljuttattak a felismerésekig, melyek által most másképp tudok nézni akkori önmagamra.

Az út még hosszú és mindig akadnak új feladatok, de már van egyfajta új látásmód, amit egyre tudatosabban alkalmazva képes vagyok más-más szituációkban hatékonyabban működni, ezáltal a korábbiakhoz képest egészen más hatást elérni. Amit pedig nagyon megtanultam, hogy bár a munka oroszlánrésze az enyém, de megfelelő, számomra az adott területen hiteles segítők támogatása nélkül egyedül sokkal lassabban haladok. Érdemes tehát megtalálni azokat, akikkel az Utunk egyenesebb, simább és élvezetesebb lehet. A paletta széles, válogassanak a szívükre hallgatva kedves Olvasóim, és akkor csak jól dönthetnek, melynek az eredményét hamarosan Önök is érezhetik saját életük változásai által.

Kívánok mielőbbi sikereket, fejlődő önelfogadást, és hogy örömük teljen elért eredményeikben!

Szeretettel: Blogi