Megkezdtük a 2022-es évet, amely sok velem egy cipőben járó végzősnek annyit jelent, hogy kezdetét vette a gimis időszakunk legnehezebb és legstresszesebb fázisa. Hónapok választanak el az érettségitől, a tanév végétől, a ballagástól, bankettől és egy új élet kezdetétől. Számunkra 22 a változás időszaka lesz.

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki egyszerre éreztem egy pillanatnak és egy örökkévalóságnak az eltelt 5 hónapot. Az első félévem teljesen szokásosan telt, megspékelve a hónapokon át tartó tánc próbákkal a szalagavatóig, amely kirepíthetett a szürke hétköznapokból. Miután feltűzték a szalagomat és eltáncoltuk a nyitótáncot tudatosult bennem, hogy igen, végzős vagyok, vár rám a “nagybetűs élet”.

Most pedig elkezdődik a visszaszámlálás, a stressz, a felkészülés, és a végső döntés meghozatala.

Nagyon sokan nem is gondolták volna, köztük én sem, mekkora teher nehezedik a vállunkra, hiszen most kell eldönteni hogyan tovább, mit kezdjünk az életünkkel. Ezzel a cikkel nem az észt szeretném osztani, szimplán le szeretném írni és kibeszélni magamból a gondolataimat, tanácsot adni olyanoknak, akik átérzik a helyzetet.

Gondolom, már milliószor hallottuk a kérdést: Na és mi leszel, ha nagy leszel? Kétféle embertípust ismerek, az egyik, aki mióta megtanult beszélni tudja, hogy biztosan mivel szeretne foglalkozni és a másik véglet, aki még most sem biztos abban, hogy hogyan is döntsön. Én is az utóbbi kategóriába tartozom. Elméletben persze könnyűnek tűnik kiválasztani az álommunkát, a valóság azonban nem ilyen egyszerű. A döntésig mégis el kell jutni előbb vagy utóbb, de legkésőbb február 15-ig.

Lássuk, mik segíthetnek ebben:

Egy jó kiindulópont lehet, ha kilistázzuk a kedvenc tantárgyainkat, amelyek érdekelnek, így máris kizárhatunk egy csomó eshetőséget, hiszen nyilván, ha a történelem órákat végig szenvedjük, akkor a jogi pálya nem ránk vár.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy nekünk kell kitalálni azt, hogy egyáltalán egyetemen folytassuk tovább a tanulmányainkat, vagy rögtön elkezdjünk dolgozni. Nem várhatjuk el, hogy a semmiből ott lesz a kezünkben a döntés. Ehhez viszont szükség van arra, hogy tájékozódjunk a világról, milyen szakok léteznek, mi mit jelent pontosan, mi kell ahhoz, hogy felvegyenek. Szerencsénkre a neten minden hasznos információt megtalálunk, rengeteg lehetőség áll előttünk. Én számtalanszor bújtam az egyetemek honlapját, olyan szakoknak néztem utána, amikről előtte egyszer sem hallottam. Miután nagyjából belőttük az irányt, hogy mi is az, ami érdekelne minket, azt is kideríthetjük, melyik egyetemeken oktatják a szakot, milyen munkakörben fogunk dolgozni diploma után és nagyjából mennyi fizetéssel. Ezt követően az egyetemekről is készíthetünk egy listát és szerintem egy nagyon hasznos program, ha a nyílt napokra elmegyünk. Itt nagyon sok újdonságot megtudhatunk, a diákéletről, a közösségről, az oktatókról, megtapasztalhatjuk milyen az egyetemi légkör. Beszélgethetünk a már odajáró hallgatókkal, akik elmondják, tényleg milyen is ott tanulni. Ezzel könnyen kizárhatjuk, melyik szimpatikus vagy éppen nem bejövős. Megkönnyíti a dolgunkat az is, ha tudjuk magunkról milyen városban, környezetben képzeljük el a jövőnket, inkább csendesebb, zártabb közösségben, a nyüzsgő fővárosban vagy akár külföldön.

Persze nem csak a döntés meghozatala okozhat szorongást bennünk, számos más tényező is befolyásolhatja az érzéseinket.

Elsősorban az a fránya érettségi, ami az egyetemi vizsgákhoz képest szinte semmi, de nekünk először ezzel kell megbirkózni. Egy hasznos tippel szolgálhatok, a kulcs az időbeosztás, legalábbis sok már leérettségizett ismerősöm tapasztalata szerint. Tudni kell, hol vannak a határaink, gyakorolni kell a típusfeladatokat és reméljük minden sikerül. Előttünk már mindenki megcsinálta nekünk is menni fog.

Másodszor a külső nyomás, a szoros határidők, a környezet befolyásolása, ilyenkor mindenki más jobban tudja, mi is lenne nekünk a legjobb. Természetesen mások véleménye is lehet egy támpont, viszont nem hagyhatjuk, hogy helyettünk döntsenek, hiszen a mi jövőnk forog kockán. Még ha már maximálisan biztosak vagyunk a jövőnket illetően, akkor is félünk az elutasítástól, mi van, ha nem sikerül, ha nem fogom bírni, ha nem ez az én utam. A bizonytalanság normális. Bele kell ültetni a fejünkbe a gondolatot, hogy lehet nem sikerül, de nem dől össze a világ, akkor van egy B terv. Bár sokan hangoztatják, hogy ezen a döntésen múlik az egész életünk, ez nem igaz, bármikor módosíthatunk a terveinken. Lehet, hogy most úgy érezzük jó irányba haladunk, aztán kis idővel később, ahogy változunk, rájövünk, hogy mégsem így akarjuk leélni az életünket. A lényeg, hogy kövessük az álmainkat, haladjunk a kitűzött céljaink felé és azt csináljuk, amit szeretünk és élvezetet nyújt, hiszen egyszer vagyunk a 20-as éveinkben. Csak, hogy valami közhelyeset is mondjak, ez a periódus arról szól, hogy hibázzunk, tanuljunk belőle, tapasztaljunk és világot lássunk.

Félünk az új élettől, a teljesen más környezettől, az ismeretlentől, attól, hogy egyedül kell helyt állnunk. Ezek az új impulzusok egyszerre ijesztőek és izgalmasak is egyben.

A jövő és a tanulás okozta stressz mellett még a közelgő búcsú gondolata is ott bujkál bennünk. Az együtt töltött gimis évek véget érnek, elválnak az útjaink a barátainktól, az osztálytársainktól, a tanárainktól.

Ebben az időszakban a legjobb, ha megpróbálunk nem agyalni a dolgokon, így kevésbé leszünk idegesek, mire a vizsgákra kerül a sor. Nekem sokat segít, ha kibeszélem magamból az érzéseimet, ami persze sokszor nehéz, de épp most is ezt csinálom. A barátok és a család támogatása nagyon sokat jelent ebben az időszakban, ráadásul néha muszáj elszakadni és kikapcsolódni egy kicsit. A legfontosabb, pedig a “self-care”, nem szabad túlhajszolni magunkat, mindig kell, hogy legyen idő magunkra is, hogy utána új lendülettel nézzünk szembe a kihívásokkal.

Minden végzős bajtársamnak sikeres felkészülést kívánok, megcsináljuk!