A tavalyi év megannyi változása közül az egyik legmeghatározóbb tapasztalatom első vállalkozásom megszüntetése és újratervezése volt.

2019 őszén egy munkaügyi központ általi támogatásnak köszönhetően tudtam belevágni régóta dédelgetett álmom megvalósításába: kipróbálhattam magam egyéni vállalkozóként.

Egy nagyon kedves könyvelő ismerősöm segítségével tettem meg az első lépéseket: pályázatírás, NAV regisztráció és minden egyéb, ami ezzel jár.

Igazi kos módjára vetettem bele magam az érdemi munkába, különösebb előzetes szervezés és tervezés nélkül, de olyan lelkesen, ahogy az ember csak azt tudja csinálni, amit igazán szeret. Fb-os élő adások formájában tartottam előadásokat, vendéglátó sulikba jártam arról mesélni a végzősöknek, mi minden vár rájuk a „nagybetűs életben”. Abban a kemény, de sok örömöt és sikerélményt is tartogató szakmában, melyet úgy hívnak Vendéglátás.

25 év alatt két országban több, mint egy tucatnyi munkahelyen szerzett tapasztalatomat vágytam megosztani mindazokkal, akik hajlandók változ(tat)ni annak érdekében, hogy szebb, jobb és tartalmasabb életet élhessenek határon innen vagy túl BOLDOGulva.

Újra akartam indítani az ausztriai évek során írt blogomat, könyv formában megjelentetni korábbi már nem elérhető bejegyzéseimet és még megannyi tervem volt.

Tudtam, hogy sokat kell tanulnom mire úgy élhetek meg az általam hivatásnak tekintett munkából, ahogy azt elképzelem.

Tudtam, hogy lesznek folyamatos kihívások és akadályok, de azt is tudtam, hogy a hitem, szorgalmam és kitartásom előbb-utóbb meghozza a vágyott gyümölcsét.

Amit sokakkal együtt nem tudtam, hogy közeleg 2020 márciusa és egy olyan élet, ami hozzám hasonlóan kevesek tervében szerepelt csak…

Vállalkozás szüneteltetés, munkakeresés, válaszra sem méltatott önéletrajzok garmadája hosszú heteken keresztül…

Aztán egy olyan lehetőség, amire legvadabb álmaimban sem gondoltam volna.

Új szakma tanulása az alapoktól kezdve.

44 évesen, bizonytalan kezdőként egy számomra teljesen ismeretlen területen.

Olyanoktól kényszerülve segítséget kérni és tanácsokat elfogadni, akik abban az évben születtek, amikor jómagam érettségiztem.

Talán nem okozok vele meglepetést, ha elmondom: finoman fogalmazva sem éltem meg könnyen a helyzetet…

Nem látva azonban más megoldást az adott helyzetben való „túlélésre”, úgy döntöttem jó szokásomhoz híven igyekszem kihozni a fennálló szituációból a tőlem telhető maximumot. Szerencsére mindig voltak körülöttem számomra kedves emberek, akikkel megtaláltam a hangot és hajlandó voltam nagy levegőt véve hallgatni rájuk – ha néha nem is szívesen. Hiszen amióta az eszemet tudom megszoktam, hogy jóformán csak magamra számíthatok, ha azt akarom, hogy minden a terveim szerint haladjon.

Na de mi van akkor, ha a tervek szerint egészen másképp akarok csinálni valamit, mint ahogy az ott és akkor egyáltalán lehetséges?

Mikor azt érzem, hogy nem és nem tudok megfelelni azoknak a fránya elvárásoknak, amiket mások támasztanak irányomban.

Mikor elégedetlen vagyok saját magammal, mert lassabban és döcögősebben haladok, mint szeretnék.

Mikor fogy a pénzem és halmozódik az adósságom és ez olyan szinten tesz frusztrálttá, hogy egyre kevésbé tudom az elvárásoknak megfelelően végezni a munkámat.

Na, olyankor érdemes bepakolni egy hátizsákba 4 napra való ruhát és némi „száraztápot” nekivágva a Káli-medencének. Egy olyan csapattal, akik közt azt érzem: lehet MÁSKÉPP. Békében, szeretetben, egymást elfogadva olyannak amilyenek vagyunk bandukolni naponta 10-20 kilométert. Jókat beszélgetni vagy csak nagyokat hallgatni, megosztani egymással az elemózsiát és az aznapi élményeket.

Aztán újult erővel térni vissza a munkához, már nem érezve azt, hogy alig várom, hogy belém kössön valaki és elküldhessem az illetőt melegebb éghajlatra.

Nagy levegőt véve ismét nekiveselkedni a tanulásnak az engem választó, bár még mindig nem igazán a sajátomnak érzett szakmában, de legalább már egy biztosabb bevétel birtokában.

Kibírni az évből hátralévő két és fél hónapot és remélni, hogy a következő év könnyebb és egyszerűbb feladatokat tartogat számomra.

Aztán a Gondviselésnek hála, kapni egy lehetőséget, hogy 2021 az igazi Változás éve lehessen számomra.

Életmódváltással, kapcsolati átrendeződésekkel és stabilizálódó anyagi helyzettel.

Újra átélve Müller Péter számomra oly kedves gondolatát mely szerint:

„A csoda észrevétlenül lép az életedbe. Hétköznapi, közönséges, szürke pillanatnak álcázza magát. És csak sok év múlva döbbensz rá, hogy igen, ez csoda volt.”

Az engem megtaláló csodákról pedig részletesen a Magazin ezévi számaiban mesélek. Kívánom Önöknek Kedves Olvasóim, hogy sokan merjenek úgy dönteni: velem tartanak.