A bárányok hallgatnak! Pedig tudnotok kéne, hogy nem a ti hibátok!

A bántalmazók még a mesékben is a mennybe mennek

Ha azt mondom Szépség és a Szörnyeteg mi az első kép, ami az eszedbe jut?
Ha azt mondom Szépség és a Szörnyeteg hogyan foglalnád össze nekem, hogy miről szól ez a történet, hogy milyen tanulságot fogalmaz meg?

Először a Dubai Mallban láttam Szépség és a Szörnyeteg ihlette Forever Rose-t.
Ott álltak sorban a búrák alatt a rózsák, valamelyikről már a levél is lehullott, és ahogy néztem őket, az a gondolat járt a fejemben, hogy milyen kegyetlen dolog is ez a Forever Rose dolog. Hiszen egy üvegbe zárt kételyt kap az az ember, akinek ilyet ajándékoznak. Egy kételyt, hogy az utolsó levél lehullása után elvész a remény az igaz szerelem megtalálására!

Van az életnek egy hatalmas igazságtalansága!
Ha egy angyal típusú ember, aki segítőkész, odaadó, a többieket támogató módon él, ha egyszer csal egy picit, kevésbé odaadóan ugrik a környezete által megfogalmazott igények teljesítésére, akkor mindenféle átkot szórnak a fejére és a legnagyobb megvetéssel és elítéléssel lesznek iránta.
Míg, ha egy ördög típusú ember, aki a környezetét semmibe véve, telve önző és énes, de sokszor kifejezetten rosszindulatú tendenciákkal az őt körülvevő ember felé, ha egyszer egy egészen pici jószerű dolgot tesz, mindenki teljesen elalél a gyönyörtől és a mennyekbe magasztalja ezt az embert.

Hogy miért is van ez?
Mert az emberek egy nagyon túlegyszerűsített módon értékelik embertársaikat. Van egy alapszint, amit, mint sztenderd működési szintet, mint egy elvárható viselkedési normát az alanyhoz kötnek. És egyszerűen csak az ezen sztenderdhez viszonyított elmozdulás alapján ítélik meg és hoznak róla egy értékítéletet.
Szóval, amikor az angyal típusú ember magas alap működési szintjéhez képest egy picit is alul teljesít, már a környezete elítélésében fog részesülni. Míg az ördög típusú ember alacsony alap működési szintjéhez képest, ha picit is felfelé mozdul el, a környezet ezt egy hihetetlen pozitív fejlődésként és változásként értékeli és ennek megfelelően emeli az ilyen embert fel a mennyekbe.

Hirtelen elfeledve a múltat és az ott történt sok eseményt, csak egy sztenderdnek beállított szinthez viszonyítgatni és ezáltal megítélni – pokolra taszítani vagy mennyekbe magasztalni – valakit veszélyes és káros játék. Ami olyan torzításokhoz vezet, amiben egy jó ember ok nélkül sérül és egy rossz ember érdemtelenül megnemesül.

De akkor miről is szól valójában a Szépség és a Szörnyeteg tanmese?

Miért van az, hogy a bántalmazók még a mesékben is a mennybe mennek?

…mert nem mindenkinek jár egy – utolsó – esély az igaz szerelem megtalálására.

…mert nem mindenki azzal vezekel temérdek bűne után, hogy olyan kegyben részesül az élettől, olyan felmérhetetlen értékű ajándékot kap a sorstól, hogy valódi bűnhődés nélkül feloldozásra talál és megnemesülve lép egy számára még tökéletesebb életbe.

De akkor a Szörnyeteg miért is érdemelte ki és részesült ebben a kegyben, hogy bűnét egy tiszta szívű ember szerelme mosta tisztára és oldozta fel büntetése alól, ami büntetést a mások ellen megtett bűnei miatt kapott?

Akkor miről is szól valójában a Szépség és a Szörnyeteg?
Netán arról, hogy egy ártatlan ember önfeláldozása oldozza fel a bántalmazót, aki mindaz után, hogy sok embernek ártott, igaz szerelmet kap?

Ez lenne a méltó “büntetése”? Egy olyan kiváltság – egy tiszta ember odaadó szeretete – amiben csak kevés embernek van része?

Tisztában vagyunk azzal, hogy egész végig arról beszélünk, hogy jaj szegény bántalmazó nehogy ne kerülje el a tetteihez méltó sorsot – a bűnhődést, a magányt, amiben ott a remény, hogy több ember már nem eshet neki áldozatul?

Mert ki is ez a Szörnyeteg?

Egy szimpla bántalmazói bűnismétlő egy olyan privilegizált társadalmi pozícióval, ami még inkább erősíti abban a hitében, hogy neki bármit – de tényleg bármit – meg szabad tenni bárkivel. Úgy, hogy annak következményei – privilegizált hercegi voltánál fogva – sohasem lesznek. Hiszen társadalmi pozíciója védi annyira, kiemeli annyira, hogy míg mindenki alatta van, azaz mindenki hozzá képest egy kiszolgáltatott helyzetben van, megközelíthetetlen és számonkérhetetlen ezen embertömeg által. Pontosan tisztában van a Szörny azzal, hogy mindenek felett álló státusza révén játékszerei neki az alatta álló embertömegek, hogy kénye – kedve szerint használhatja őket. Amihez gőgös és irigy természete még gátlástalanabb attitűdöt rendel.
Ő a világ középpontja, ő az, aki mindent és mindenkit birtokolhat, magáévá tehet és kizsákmányolhat irigy természete által vezérelve. A gőgös, másokat lenéző személyisége pedig még el is hiteti vele, hogy ez így teljesen rendben van.

Me, myself and I.
A Szörny személyiségében, az énje és annak jóléte és igényeinek bármi áron történő kielégítésére vonatkozó elképzelései egy zárt rendszerben fenntartott, önigazoló folyamaton mennek újra és újra keresztül.

Hercegi volta alanyi jogon biztosítja, hogy ő egy kiváltságos ember, hogy a többi ember csak azért létezik, hogy őt szolgálja és tárgyai legyenek jólétének megvalósításában.
Irigysége a mindent birtokolni élményt erősíti meg, amiben a nekem minden jár és ha neked van valamid, amim nekem nincs, de én azt akarom – erőszakosságát társadalmi pozíciója még inkább legalizálja.

„Herceg vagyok! Ha neked van valamid, amit én akarok, akkor te azt köteles vagy nekem odaadni! Ha nem akarod magadtól odaadni, akkor nincs eszköz, amit fel ne használhatnék, hogy amit csak akarok megszerezzem magamnak!” És ehhez kapcsolódik, mint a triumvirátus utolsó eleme a gőg, a mindenkit lenéző önteltség, az önmagam különlegességének túlhajszolt hangsúlyozása.