Négy gyermek édesanyukájának lenni egyszerre csodálatos és kihívásokkal teli. Emellett sikeres vállalkozást vezetni és azt egy év alatt felépíteni már-már szuper erőre vall. Kiss Esztert,…
Eger számomra egyenlő azzal, hogy bor, önfeledt nevetés, kikapcsolódás és élmények. A város, ahol mindig történik valami, ahol nyáron izzik a levegő, koncertek, fesztiválok, kiállítások,…
A szellemi tulajdon védelme, az alkotók elismerése nemcsak az ötletgazdák, hanem a vállalkozások, a munkahelyek szempontjából is fontos – hangsúlyozta György László, az Innovációs és…
Látjuk, hogy egyetlen palack borban mennyi munka van. Ez az értékrendet is helyre teszi és alázatra nevel. Varga Zsomborral, aki kommunikációs szakember és a Toyota…
A 2020 évi mentoring felmérésünk célja az volt, hogy betekintést nyerjünk a hazai mentoring helyzetébe, felmérjük a vállalati mentoring jellemzőit. A válaszadók több mint a…
Egy élmény volt Csábi Borókával – a fülbemászó és a szinopszisokba azonnal beégő – „Te vagy a brand” nevű marketing cég alapítójával olyan dolgokról beszélgetni,…
“…jóban és rosszban, egészségben és betegségben, szegénységben és gazdaságban, míg a brandünk el nem választ!” “Én majd a háttérben segítelek téged! Megteremtem azt a háttérországot,…
Ti tudtátok pontosan, hogy mire vállalkoztok, mikor családi vállalkozásba kezdtetek? Ezt a 3 kérdést biztosan tegyétek fel magatoknak! “A családi vállalkozás pont olyan, mint a…
Krízishelyzetben semmi de semmi új megoldással nem tudunk előrukkolni és a meglévő tudásunk töredékét tudjuk nyomokban mozgósítani, és a megoldásnak dedikálni. Hogy miért hal meg…
“Milyen jó lesz, amikor egy szerda délelőtt is szabadon elmehetünk shoppingolni!” – így sóhajtott fel a heti 35-re, maximumra járatott órarendünk árnyékában az egyik osztálytársam…
